Az elmúlt napokban a Banksy és a tiltott művészet felemelkedése című dokumentumfilm volt rám a legnagyobb hatással, és nem csak azért, mert kedvelem Banksy művészetét.
Banksy és a tiltott művészet felemelkedése | 15+ | HBO GO
Banksy és a tiltott művészet felemelkedése
A Banksy és a tiltott művészet felemelkedése (Banksy and the Rise of Outlaw Art) (2020) című dokumentumfilm Banksy (és a művészettörténet) eddigi legnagyobb fricskájával indít.
A Girl with balloon című Banksy kép a Sotheby’s, árverésén 860.000 fontért kelt el. Már az is rettentő nagy szó, hogy egy stencilezett street art (vaskalaposabbaknak graffiti, amit az utcán mindenki láthat, de senki sem birtokolhat), egy nagynevű aukciósház árverésén szerepel, de a hírekbe mégis azzal került be, hogy a leütés pillanatában a képkeret ledarálta a képet. Egészen pontosan majdnem ledarálta, mert a képkeretbe épített iratmegsemmisítő megakadt.
Banksy vandalizmusa sohasem öncélú, hanem fontos kérdések feszeget: A társadalmunkban mi számít értéknek? Mitől lesz értékes egy alkotás? És kinek a tulajdona a mű?
Viszont a “trükk” csak részben érte el a célját. Banksy akciója olyan emberekhez is eljutott, akik nem igazán érdeklődnek a művészetek és a műkereskedelem iránt. Mellékhatásként viszont megkétszerezte a mű értékét, és ez a profit nem a művésznél, hanem a kép tulajdonosánál csilingel.
A dokumentumfilm nagy erőssége, hogy Banksy nagy akciói mellett, attól kezdve, hogy hamis műtárgyakat helyezett el a világ nagy múzeumaiban (bár azóta azok a hamis műtárgyak valódi művészettörténeti ritkasággá váltak) vagy Palesztinában járt és alkotott, jelentős részt kapott a graffiti kialakulása és története, valamint Banksy Bristoli éveit.
“A graffiti akkor is ott van, ha más eszköz alig akad.” (Banksy)
Vandalizmus vagy művészet?
“A graffiti nem művészet. A graffiti reakció, impulzus, akár egy szikra.” (Ben Eine)
“Egyesek szerint a graffiti tönkreteszi az életedet, mások szerint a graffiti menti meg.” (Risk)
A köztudatban a graffiti az utca pokla, a bűnözői alvilághoz tartozik. A “suhancok összefirkálják a szép házakat”, tönkreteszik az értékeket. A street art pedig “szebbé teszi a várost”. Mindkét állítás tévedés. A street art nem keverendő össze a tűzfalakra festett “dekorációs” falfestményekkel. A graffiti és a street art is lázadás a fennálló rendszerek ellen.
“A street art az a kis csibész, aki a hátad mögött tevékenykedik, és viccelődik, és beszól a kormánynak.” (Ben Eine)
Megállítani a megállíthatatlant?
A kilátástalanság és reménytelenség járta át azokat az éveket, amikor nagyon sok fiatal a zene és a graffiti felé fordult, és találtak benne “tiszta levegőt”. Csakhogy a graffiti nem elismert művészet, sokak szemében inkább a tisztes polgári értékek meggyalázása.
A graffitit legtöbbször meg se próbáljuk megérteni, hanem eltüntetni, megállítani vágyunk. Nem azt kutatjuk, hogy miért írják oda a srácok a nevüket épületekre, metrókocsikra, hidakra, egyszerűen elkönyveljük őket rossznak, vandálnak, gonosznak. A Banksy és a tiltott művészet felemelkedése című dokumentumfilm kontextusba helyezi a graffiti kialakulását és elterjedését. A világ olyan oldalát mutatja meg, amely a békés kertvárosból nem látszik. Közben, persze, az is kiderül, mi a különbség a “tag”, a “piece” és a stencilezés között.
1983-ban készült Tony Silver és Hanry Chalfant “Style Wars” című filmje, amely először mutatta be a new york-i graffitizők szubkultúráját, és a fiatalokat, akik a tag-ekkel elfoglalják a várost, ami eddig nem az övék volt. Később Henry Chlafant Martha Cooperrel elkészítette a Subway Art könyvet is. A film, a könyv valamint a hiphop és a rap jutott el a világ egyre több pontjára, többek között Bristolba is, és hatásukra alakult ki fiatalokból álló közösség köztük, akik nick-eikkel éjszakánként szétteggelték a várost.
New York polgármeste törvénnyel tiltotta meg, hogy kiskorúak festékspray-t és vastag alkoholos filcet vásárolhassanak. (Ezeket egy idő után a fiatalok ezt lopták.) Bristolban az önkormányzat és a közlekedésrendészet lépett fel a graffitizők ellen: letartóztattak “hírhedt” graffitiseket és vád alá helyzeték őket, razziákat tartottak, és John Nation, aki helyet és teret adott a graffitiző fiataloknak, arra próbálták kényszeríteni, hogy elárulja a tag-ek mögött rejlő valódi neveket. Ő viszont hallgatott, tehát megvádolták összeesküvéssel, és hogy rongálásra bujtogatott és szervezkedett.
“Furán hangozhat, de John Nation, az a kis mitugrász, pirospozsgás szociális munkás indított be mindent, és nagyobb hatással volt az elmúlt húsz év brit kultúrájára, mint bárki más Bristolból. Fogadok, hogy ezt egy zsaru sem mondhatja el magáról.” (Banksy)
Ki mondja meg, hogy mit gondolj?
A hatósági akciók hatására sokan abbahagyták a graffitizést, de maradt egy eltökéltebb, kemény meg, akik “földalatti működésre” álltak át és még elkötelezettebbé váltak, ekkor tűnt fel Banksy is. A levegőtlen, elnyomó társadalmi szabályrendszerben a fő csapáson kívül élő fiatalok tovább keresték a kitörési pontokat. Banksy művészete pedig egyre inkább politikai és társadalomkritikai felhangot kapott. De kritikája a “magas” művészetet” sem kerülte el.
“A művészvilág a legnagyobb vicc. A kiváltságosak pihenősávja, a hatásvadászoké és a gyengéké. A modern művészet egy szégyen. Sosem használt még fel ennyi ember ekkora mennyiségű alapanyagot arra, hogy ne mondjon semmit. Legalább az az előnye megvan, hogy a világon ide a legegyszerűbb tehetségtelenül besétálni és szarrá keresni magad.” (Banksy)
Ki a franc Bansky?
A dokumentumfilmből nem derül ki, hogy ki Bansky, de az egyértelműen kiviláglik, hogy nincs olyan elnyomó, hatalmi rendszer, amely megdönthetetlen lenne.
Amúgy a tisztes polgárokról meg annyit, hogy képzeld el, mit érezhet az a házmester, aki anno lemosott a házfalról egy Bansky képet. Anno morgolódott a huligánok miatt, most a seggét verné a földhöz boldogságában, ha ilyen szerencse érné. Kibontaná a falat, és eladná akkor is, ha összedől a háza.
