Átjáró Másvárosba – Ne bontsuk le a cserépkályhákat!

Kőhegyi Kázmérhoz egy napon hírvivő érkezik egy másik világból, ahol egy ideje nem történik semmi. A semmi pedig unalmas, sőt félelmetes is, valamint tenni kell…

Másváros a kályhaajtón túl kezdődik. Ezért egyáltalán nem érdemes lebontani az ósdi Héra készülékeket és bevezetni a központi fűtést. A városka nem a kéményseprők és a Főkefe BT. felségterülete, hanem Kőhegyi Kázmér, kilenc éves fantázia birodalma, ahol egy nagy alakú, csillagos könyv életre kelti mindazt, amit különleges lapjaira írnak láthatatlan betűkkel. Magyari Andrea meséje több, mint „hol volt hol nem volt” és „boldogan éltek, amíg meg nem haltak”. Szakít az oktatni akaró hagyományokkal és nem hívja segítségül a napjainkban olyan divatos, sötét trendeket, mint boszorkány – vámpír – varázslat kombó. Erre nincs szüksége. A varázslást végrehajtja a nyelvvel, szavakkal, betűkkel. Tartalmas, játékos és cseles szövege becsalogatja az olvasót, legyen az gyerek, felnőtt vagy gyereknek felolvasó felnőtt – mindegy. Mindannyian könnyűszerrel Kázmér és a sárgarépa hajú Kamilla után vetik magukat Másvárosba. Az első meseregényes szerző kulisszatitkokat nyit meg előttük arról, hogyan születik meg a könyv, és milyen egy klasszikus írói blokk. Mit csinál az író, ha úgy érzi, soha többé nem tud írni?! Ha nincsenek szavai, történetek sem születnek többé. Mi lesz velünk történés nélkül?!   Magyari Andrea olyan bizalommal ajándékozza meg olvasóját, mint mikor egy ötvös lépésről –lépésre megmutatja, hogyan munkálja a fémet ékszerré. Ez a különleges intimitás érződik Másvárosban Szkriptum titokíró dolgozószobájában, vagy hangulatos teraszán, ahol többnyire rózsaszörpöt lehet kortyolgatni. Scriptum jelentése írásmű. Azzal, hogy a szerző Írásműnek kereszteli el az egyik legfontosabb figuráját egy könnyed kis fricskát nyom a felnőtt olvasó orrára. Azért a felnőttére, mert ő van tisztában a szó jelentésével. (A gyerekeket még nem érdekli mindez, őket magukkal sodorják az események még akkor is, ha éppen nem történik Másvárosban semmi és pont ez az eget rengető probléma szippantja be a kályha ajtóba Kázmért és Kamillát. Megérkeznek mint újdonság, és nyomába erednek a nagy semmittevésnek, ami félelmetes űrként tátong feléjük.) A mesét sokan nem veszik komolyan. Ostoba kis műfajnak tartják, a kiskorúak privilégiumának, pedig Szkriptumnak fontos szerepe van az olvasóvá nevelésben. Ő jól tudja, mennyire komolyan kell venni a kilencéveseket, nem szabad őket különböző kényszer fogalmazásokkal gyötörni, mint például „Mit tettem volna Ludas Matyi helyében” stb! Az Átjáró Másvárosba nemcsak a gyerekeknek mutatja meg milyen remek dolog szavakkal teremteni, hanem a felnőtteknek is szelíd tanácsot ad, hogy ne szabjanak határt a lurkók kibontakozó kreativitásának. Egyébként meg ki ne szeretne megismerkedni Nyominger felügyelővel, Rémrendes Alajossal, Cerkával és még sok más izgalmas karakterrel. A Kolibri Kiadó gondozásában megjelent meseregényt kézbe venni is élmény. Mészely Ilka rajzai egyszerre viccesek és jellegzetesek. Színei, vonalvezetése még hangulatosabbá teszik Másvárost. Ha kinyitjuk a könyvet, ott ragyog előttünk a kályhaajtón túli égbolt sok csillaggal és egy vékonyka holddal. Részlet a könyvből: 1. fejezet, amelyben megjelenik Közbenjáró, és olyat hallunk, amiről azt hittük, hogy nem is lehetséges – Hát így történt – fejezte be Közbenjáró. − És azóta Másvárosban nem történik semmi. – Nem történik semmi? – ismételte Kázmér hitetlenkedve. – De olyan nincs! – De van – mondta Közbenjáró, és olyan szomorúnak tűnt, ahogy lábait lógatta a karfáról, hogy Kázmérnak összeszorult a szíve. Egyébként kedd volt. Esett az eső. Kázmérnak, mire hazaért, vizes lett a haja, a pulóvere, a zoknija, ebédre pedig kelkáposzta-főzeléket kellett melegítenie magának. Mama már reggel szólt, hogy csak későn jön haza, Papa meg szólás nélkül is mindig későn jött. Nem csoda, ha Kázmérnak egyre rosszabb lett a kedve, és mire bekanalazta a kelkáposzta-főzeléket, már szinte füstölgött a méregtől. Mert persze a felnőttek mindig jobban tudják, mi kell az embernek, és a legutálatosabb dolgokról találják ki, hogy az jót tesz − mint például a kelkáposzta-főzelék, a sóskafőzelék vagy a finomfőzelék. Egyáltalán, ki nevezte el a finomfőzeléket finomfőzeléknek?! Egyáltalán nem finom, éppen hogy undorító az egész!, gondolta Kázmér. Később csak ült a szobájában, és nem volt kedve semmihez. Lassan besötétedett, és ő kezdte úgy érezni, egyedül van az egész városban, az egész országban, az egész világon, sőt az egész világegyetemben. Csak azért nem volt még jobban egyedül, mert nem tudta, van-e még valami a világegyetem után, de ennyi egyedüllét épp elég egy kilenc éves kisfiú számára, sőt, máris olyan sok, hogy egy kilencvenéves nagyapó is alig tudná elviselni. És akkor a cserépkályha felől mocorgás hallatszott, majd kinyílt a kis vasajtó, és előbújt Közbenjáró. Persze Kázmér akkor még csak azt látta, hogy valaki sárga kabátban, nemezsapkával a fején kibújik azon az apró vasajtón, pedig amikor felegyenesedik és leporolja magát, ő épp hogy a válláig ér. A legfurcsább az volt, hogy Kázmér egyáltalán nem ijedt meg. Valójában mindig is tudta, hogy egyszer történni fog valami ilyesmi. Amikor a szüleivel ideköltözött, még egészen kicsi volt. Tudta, hogy nem véletlenül jöttek épp ide, a cserépkályhás lakásba. Pedig a szüleinek egyáltalán nem jutott eszébe kikérni a véleményét, és már majdnem egy sokkal kisebb lakást vettek meg, ahol nem volt cserépkályha, volt viszont hófehér konyhabútor, egészen lapos fűtőtestek meg jó levegő, ami Mami szerint nagyon fontos egy gyereknek. De végül mégis ideköltöztek. És később, amikor nekik is lettek lapos, fehér fűtőtesteik, Papa le akarta bontani a kályhát, hiszen úgysem lehetett már fűteni benne, de Kázmér annyira sírt, hogy végül letettek erről. Néhányszor még próbálta meggyőzni Kázmért arról, hogy mennyivel kényelmesebben elférne a szobájában, ha nem lenne ott a behemót cserépkályha, Kázmér azonban így is jól elfért, a kályha pedig ott maradt, és Kázmér tudta, hogy ez nem véletlen. Hogy honnan? Egyszerűen csak tudta. Van, amit egyszerűen csak tud az ember, pedig nem mondta neki senki. – Segítened kell! – közölte Közbenjáró, olyan komolyan, ahogy még soha senki nem beszélt Kázmérral. – És szükségünk lesz még valakire. – Kire? – Ezt neked kell tudnod – felelte Közbenjáró. – Erre nézvést nem kaptam semmiféle utasítást. Gondolkozz! Kázmér bólintott.