Bartos Erika rajzait és meséit a felnőttek fanyalogva fogadják, a gyerekek viszont imádják. Gyakorló anyák gondolatai az A., A., A., P. és G. jelenségről.
Lobo az Olvasónaplójába nagyon korrekten leírta véleményét Bartos Erika könyveiről. Fia 4 éves, ovis, így nem csak felnőtt, de gyerek szemmel is ismeri a könyveket. “A Kötve fűzve oldalon jelent meg egy cikk, ahol mindenféle véleményeket gyűjtöttek össze, hogy miért utálják a szülők Bartos Erika meséit. Eléggé változatos vélemények vannak mindenféle laikustól és szakembertől egyaránt. Jó pár nagyon meglepett (pl. az irodalomkritikus, aki felülbírálja a gyerekei tanítóit, azzal, hogy azt mondja a gyerekének, ne tanulja meg a feladott verset, meg a visszatérő vád, hogy túlságosan idilli a család amit ábrázol az írónő). Gondoltam, kicsit elmesélem mi hogy is állunk Bartos Erikával. Amikor Babszemet vártam, fogtam magam és beleástam a szakirodalomba, az internet okosnak tartott oldalain tájékozódtam. Már a terhességem alatt rengeteg könyvet elolvastam a témában, szakmámból kifolyólag pedig tudatosan készültem, hogy fogom építeni a gyerek könyvtárát. Így fordulhatott elő, hogy már 2 éves kora előtt vagy 60 könyve volt Babszemnek. Feltöltöttem a könyvtárát a klasszikusokkal (Kisvakond lapozók, Boribon stb.) és mindig beszereztem az újakat és jónak ítélteket (Böngésző könyvek, Beatrix Potter stb.). Mindkét csapatban volt, ami nem tetszett a gyereknek. Bartos Erika könyveit ugye majd mindenhol leszólták, ezért kerültem. Bár párszor vettünk ki a könyvtárból 1-1 Anna, Peti meg Bogyó és Babóca kötetet. De ezek eleinte nem kötötték le Babszemet, nem érdekelte őt. Aztán valamikor megtört a jég és Anna, Peti meg Gergő történetei nagy kedvencek lettek. Annyira, hogy tavaly a gyerek már úgy ment el a Könyvfesztiválra, hogy megveszi magának az egyik hiányzó kötetet, amit meg is tett. Úgyhogy ahogy A. barátném is mondta, amíg nem volt szülő, voltak elvei. A sok olvasás során rájöttem, hogy mi az, amit szeret benne Babszem és gondolom az összes többi gyerek is. Hogy teljesen közérthető és az ő kis életéhez nagyon is hasonló. Mert ilyen típusú másik, hasonló mai magyarban nincsen.* Ahol felismerheti a helyeket, a neveket, az eseményeket, mert ezek bármelyik 2-5 éves gyerekkel megtörténhetnek. Nincs máshol olyan, hogy körbebkvézza a család Budapestet, hogy kimennek a Hajógyári szigetre csúszdázni (s ez még nekünk is jó ötletet adott, mert pl. nem ismertük a helyet) stb. Igen, felnőttként idegesít, hogy semmi különös nincs a mondatszerkezetekben, nincs finom humor, sőt elég száraz a megfogalmazás, sok az ismétlés és néhol magyartalanok a kifejezések. De ezek inkább a kiadót minősítik, mert nem ártana egy szerkesztőt ráküldeni a gyerekkönyvekre is. Bogyó és Babóca történetei állítólag a Pagony közreműködésének köszönhetően jobbak, de azokat a sztorikat nem annyira ismerem, nálunk a gyerekek jöttek be, nem a bogarak. S bár első pillantásra nagyon leegyszerűsítettnek tűnnek a rajzok, igazából mindegyiknek van karaktere. S ha a család elég nagyolva is van megrajzolva – pont ezért tudja magát jobban beleélni a csemete -, a környezet rajzai, főleg ahol ismert helyeket mutat be Bartos Erika elég részletgazdagok és felismerhetőek. Épületeket nagyon jól tud ábrázolni, elvégre építésznek tanult, ha jól emlékszem. Ja, hogy nincs bennük komoly konfliktus és nehézség? Bocs, de ha valaki szerint ez elengedhetetlenül szükséges egy 2-4 évesnek szóló gyerekkönyvbe, azt csak sajnálni tudom. Nálunk nem okozott gondot, hogy az idealizált családmodell szerint anyuka 3 éves korig otthon van a gyerekkel és minden másnap sütit készít meg állandóan gyümölcsöt esznek, s nagy a család és 3 csemete is akad. Mi meg ennek az ellentettje vagyunk: 2 éves korában Babszem ment bölcsibe, én vissza dolgozni, ritkán sütök, viszont gyümölcsöt-zöldséget azért eszünk. Szóval nem vagyok Bartos Erika rajongó, de ha már a gyerek az, és szereti ezeket az egyszerű történeket, had hallgassa, nézegesse, beszéljen róla, mert rosszat nem tanul belőle. Ezek a könyvek pontosan kiegészítik az óvodai élményeket, megismertetik az egykéket is azzal, milyen a család és megmutatják, hogy a könyvek szereplői is csak olyanok, mint ő. Főleg az 1-1 sztorihoz kapcsolódó valódi fényképek hozzák közelebb a sztorikat a valósághoz. Próbálom, de nem látom, hogy hol ártanának a gyerekemnek ezek a könyvek. Babszem élénk, érdeklődő hatalmas szókinccsel rendelkező, vidám, alapjában kiegyensúlyozott gyerek. Nem Anna és Petitől ilyen, de ha más lenne, arról se tehetne Bartos Erika, hanem mi, a szülei volnánk a felelősek. Lehet, nem lesznek klasszikusok ezek a sztorik, mert még a mi gyerekkori könyveinkhez képest is jóval korhoz kötöttebbek, de most konkrétan elég sok mindenre megadják a választ. Igen, ott vannak az örökzöld Janikovszky Éva könyvek, de azokban nem kevés idejét múlt dolog akad. Pont a múltkor került kezembe az Ünnepsoroló, amiben szintén van 2 Janikovszky elbeszélés, amelyek nincsenek a Már óvodás vagyok kötetben, pedig a középsős Daniékról szólnak. Csakhogy az egyik április 4-et magyarázza el, a másik meg hogy miért hívják a Mikulást inkább Télapónak. Én úgy látom, értelmiségi, trendi körökben divat utálni és gúnyolni Bartos Erikát. Jómagam azonban megbékéltem vele és igazán köszönöm, hogy vannak ilyen könyvek. Csak kicsit azokat a mondatokat megfésülhetné valaki. *Illetve lehet, most már van, de amikor elindultak Anna és Peti kalandjai, még elég nagy űr tátongott. S lehet felhozni angol meg svéd példákat, hogy ott van ilyen de én az előbbivel találkoztam és azok se mind a magas irodalom alapkövei, hanem szórakoztatók, színesek, gyerekekhez szólnak, s néhol bizony bugyuták a rajzok. De ha azt lefordítják is, máris nem a magyar gyerekekről szólnak.” Régóta terveztem, hogy írok a gyerekkönyvekről és Lobo bevezetése megadta a lökést. Zsombor 2,5 éves és nagyon szereti Bartos Erika könyveit. Bennem ennél sokkal bonyolultabb az érzés. 16 hetes terhes voltam, amikor megvettem a fiam első könyveit- az egyiket én választottam (Weöres Sándor: Ha a világ rigó lenne), a másikat a pasim (Zelk Zoltán: A három nyúl) -, majd nagyon gyorsan felszaporodott a gyerek könyvtára. Megvettem mindent, ami tetszett (Eric Carle: A telhetetlen hernyócska, Kárpáti Tibor: Csókolom, pókmajom!) és amit egyszerűen nem lehetett otthagyni a bolhapiacon (régi kiadású Vakondos könyvek). Sok könyvet kaptunk, így a kanadai kiadású Caillou-t és Bartos Erika: Megmondalak! könyvét. Még nem volt egy éves Zsombor, amikor Kárpáti Tibor könyve a Csókolom, pókmajom! nem bírta a gyűrődést és lapjaira hullott és ekkor történt, hogy A telhetetlen hernyócskát a nap bármely pillanatában el tudtam mondani, abban a ritmusban, ahogyan a gyerek lapozta. Szintén ekkor volt, hogy a Weöres Regélője óriási kedvenc volt, azóta viszont annyi változás történt, hogy a Tündér a kötelező dal lefekvéskor. Bő egy éve kezdődött nálunk az Anna, Peti és Gergő korszak. Zsombor azonnal függővé is vált. Minden alkalmat megragadott és minden felnőttet, aki tud olvasni, befőzött, hogy olvasson neki a Megmondalak!-ból. Engem először Bartos Erika kenetteljes stílusa idegesített, majd pedig az, hogy minden alkalommal kiírja, mintha karakterre fizetnék, hogy “Apa, Anya, Anna, Peti és Gergő”. Ritka szó a család. Az igazsághoz tartozik, hogy 4 db Bartos Erika könyv léphetett eddig a lakásba. A Megmondalak!-on kívül van még egy Süss fel nap!, egy Bogyó és Babóca, utóbbi kettőt én vettem önszántamból karácsonyra a gyereknek, mert azt az egyetlen könyvet már nagyon untam, és van még egy Százlábú című gyerekvers kötet. Véleményem ezekre a könyvekre épül. Bartos Erika Anna, Peti és Gergő sorozatában az a nagyszerű, hogy olyan, mint egy napló. Megtörtén(hetet)t eseményeket mesél el és ezt a fiam nagyon szereti. Meg van benne troli, villamos, hókotró, hóember, fogaskerekű és borsófőzelék. Utóbbit azóta nagyobb kedvel eszi, amióta van a könyvben is. A könyvek másik előnye a képek. Már a Caillou-nál észrevettem, hogy a fiam sokkal jobban szereti, mint a többi könyvét és egy dolgot tudtam megállapítani. Csupán néhány szín szerepelt a rajzokon (piros, kék, mustár- és citromsárga és zöld) és ezek élénk, erőteljes színek. Ugyanez igaz a Bartos könyvekre is: jók, erőteljesek a színek, ráadásul egy oldalhoz nem tartozik sok szöveg, sok izgalmas képet nézegethet a gyerek. Boldogság. Szerintem, Bogyó és Babócát már azért kedveli a gyerek, mert felismeri a stílust. Nem szeretek Bartos Erikát olvasni a fiamnak, egyszerűen nem jók a mondatok, és a családi felsorolást is nagyon utálom, de a fiam szereti, így gyakran olvasom. (Hiszek abban, hogy a történeteket ugyanúgy kell hallani a gyereknek, ez jót tesz neki.) A gyerekversek azonban megbocsáthatatlanok. Illetve 16 éves korban, amikor mindenkiben kidagad a költői véna, bevállalható ez a verselési stílus. A kötetben akad egy-két jó vers (talán bértollnok írta?), de a nagyja kuka. A gyerek persze imádja, mert éppen olyan kék Trabantja van, mint a könyvben és az úthenger, szerinte, csodás dolog. “Volt régen egy Trabantunk, Trabantunkkal utaztunk. Pöfögtünk és zötyögtünk Macskakövön döcögtünk.” Bartos Erika: Trabant (részlet) Rémes! A rajzok azonban a verseskötetben is jók. Színesek, mozgalmasak. Lehet róla beszélni, mesélni, apró részleteket felfedezni. És ha már verseskötet, az igazsághoz tartozik, hogy nem a Százlábú a legrosszabb gyerekkönyv – legalábbis nálunk -, hanem Kukorelly Endre kötete a Samunadrág. Nem tervezem újabb Bartos Erika könyvek vásárlását – éppen elég, ami van -, de ezen egyre nagyobb akaratot mutató fiam még változtathat. http://www.annapetiesgergo.hu/ http://bartoserika.hu/ A te gyerekeid szeretik Bartos Erika könyveit? És te?
