“Ezt a naplót egy kislány írta: akinek tágas kert van a fejében, szavakat szór a galamboknak, és aki azt is tudja, mennyi idő kell az árnyékkészítéshez.”
Afonso Cruz: Időtlen napló
Az Egy ropi naplóján és a Fin Spencer: Fintasztikus naplóján edződött 11 éves fiam először azzal adta vissza Afonso Cruz Időtlen napló című könyvét, hogy furcsa. Egy furcsa lányról szól és szerinte a végén kezdődik a könyv.
Az Időtlen napló valóban nem szokványos gyerekkönyv és nem szokványos napló. Konkrét történések helyett inkább benyomásokat, átértelmezett evidenciákat, természeti jelenségeket, különös gondolatfolyamokat, a világ abszurditásait és fonákságait rögzíti. Keveredik benne benne a gyermeki naivság és a kortalan gondolkodók cinizmusa. Ha csokoládé lenne az Időtlen napló, akkor nem eperkrémes Milka lenne, hanem sós-karamelles, rózsaborsos, kacsatepertős kézműves pralinéválogatás, amely élvezetéhez le kell lassulni. El kell heverni az ágyon, hintaágyba kell ülni, hagyni kell, hogy az agy (a folyton pörgő, kutató agy) szusszanjon és a lélek kinyújtózzon.
Zsombival is hasra vágódtunk a csendes szobában és itt-ott felütöttük a könyvet és elkezdtünk beszélgetni. Ízlelgettük a szavakat, a képeket, a gondolatokat. És a könyv elkezdett működni: hatott ránk. Persze, még mindig furcsa volt, de most már nem érthetetlenül, hanem felfedezésre csábítóan, kedvesen, elragadóan.
