Mi történik azzal a kisfiúval, aki a pilótasuli helyett a jedi akadémiára jut? Jeffrey Brown most se kíméli a rekeszizmokat.
Az elmúlt hetekből sok kedvenc pillanatom van, de az egyik legkedvesebb, amikor az olvasás iránt nem túl nagy lelkesedést mutató fiam a kanapén fekszik, könyvvel a kezében és hangosan, szívből nevet.
Persze, a dologban nem vagyok teljesen ártatlan, mert miután rongyosra olvasta Jeffrey Brown híres star warsos “kis” könyveit, jól látható helyen hagytam az újabb sorozat első két kötetét.
Szégyentelenül biztosra mentem: Zsombor szereti a naplókat – bejött neki az Egy ropi naplója és bejöttek neki Fin Spencer: Fintasztikus naplói is -, így a fejemet tettem volna arra, hogy Jeffrey Brown: Jedi Akadémia is be fog jönni neki.
A Jedi Akadémia egyszerre napló és képregény, ráadásul Jeffrey Brown egyedi stílusában. Főszereplője Roan, aki egész életében pilótaképzőbe készült, de sajnos “csak” a jedi akadémiára jut be. Persze, ez még mindig jobb, mint a zöldséges suli, de egyáltalán nem jeleni azt, hogy az erő használata csupa móka és kacagás lenne, ráadásul meglehetősen érdekes dolgok derülnek ki Yoda mesterről és ebben a suliban is vannak “rossz” arcok.
A jedi akadémia nem egyéves okj-s képzés, van második év is, ez pedig Jeffrey Brown szerint a Jedi Akadémia – A padavan visszatér. (És igen, lesz 3. kötet is, lehet türelmetlenül várni.)
A második év lehetne sima, de Roan életében semmi sem egyszerű. Miután túlélte az első évet a “fénykard-mániások” között, most végre önfeledten belevethetné magát a jedi pilótaképzésbe, helyette a sötét oldal csábítgatja és ez inkább mulatságos, mint félelmetes.
Jeffrey Brown a Jedi Akadémia-sorozatban ugyanúgy fittyet hány a Star Wars magasztosságára és komolyságára, mint a korábbi könyveiben, helyette a kacagtató, csetlő-botló hétköznapokat mutatja be, de ahogyan Darth Vader is megküzdött az apa szereppel, Roan is jó úton halad a jedisedéssel. (Mi – igen, én is – már nagyon várjuk a következő könyvet, mert eddig még nem tudtunk ráunni Roan naplójára.)
