Hiába ez már a hetedik kufli-kötet, még mindig imádjuk az elhagyatott rétet és annak minden lakóját.
Nem lehet olyat mondani a Kuflik a láthatatlan réten kufli-kötetről, amit az előző hat alkalommal ne mondtam volna el a Dániel András mesefolyamáról. A kuflik viccesek, bájosak, szórakoztatóak, közben minden mesében van valami lehetetlenség és komolytalanság. Egyszerre kifordított és befordított világ ez, amiben a fent a lent is és a lent a fent is, a marcipán bokron terem, akárcsak a töpörtyű.
Hiába ugyanolyan a 13. és 14 mese, mint az előző, Dániel András mégse ismétli magát, úgy tud flegma lenni, hogy közben nagyon komoly, úgy tudja a komolytalanságot fenntartani, hogy közben végtelenül kidolgozott és profi. Olvassátok! Ha az eddigieket szerettétek, ezt is szeretni fogjátok!
