Rakovszky Zsuzsa novelláskötetében elbeszélő, és mind a kilenc prózában valahogy, valamiért narrátor maradt. Csupa női témát dolgoz fel, életkornak megfelelően a kamaszkortól, az aktív felnőttkoron át az öregkorig. A történetek az 1950-60-70(?) – es években játszódnak, a problémák akár maiak is lehetnének, hiszen a serdülőkori függetlenné válás vágya, a házassági vagy párkapcsolati- , anyagi nehézségek útkeresése, s a menopauza utáni leépülés, kudarctűrés, a magány, a számadás és a gyász ma is ugyanolyan feladatokat ró ránk, mint anyáinkra, nagyanyáinkra.
Mégsem került hozzám közel ez a könyv, annak ellenére, hogy találtam benne jó megfigyeléseket. De nem tapasztalatokat! A költőnő (nekem Rakovszky Zsuzsa költő) kivülálló narrátor maradt, sziporkázó nyelvi lelemények nélkül. A párbeszédekben kifejezetten zavart a “pesties” hangzás, a tulajdonnevek előtt használt névelő. Sejtem, mennyire nehéz jó nevet találni a szereplőknek, de a keresztnév (vagy vezetéknév) kezdőbetűjével, még személytelenebbé tette a történeteket.
A végén pedig egyszerűen nem volt kedvem nevet keresni egy-egy karakternek mert nem indított kavargó gondolatokat, ötleteket, ideákat, tanulságokat.
Szemlélete az általa idézett kort tükrözi: kis, magyar, deprimáló valóságot. Kimaradtak (vagy meghagyta a női lapok újságíróinak regénytémául) a gondokkal küzdő és megoldó-, a mai nő számára még elfgadható kompromisszumkötő női alakot. A nőt, aki a veszteségek ellenére is élni akar, méltó életet keres és talál; önmagának, kamasznak, környezetében élő időseknek egyaránt.
És még valamit hiányoltam: a humort. (Lóugrásban, mégis párhuzamok villantak be L. Ulickaja: Odaadó hívetek, Surik című regényéből. )
Küllemében jó kézbe venni A Hold a hetedik házban című könyvet, és ez igaz minden Magvető kiadásra, de ezt a kötetet nem szemmagasságba tettem a polcomra.
