Tabuk helyett kérdések: Mikor meséljünk a gyerekeinknek a szerelemről és a háborúról? A katonák hősök, de ki az ellenség? Hogyan lehet mesélni az egyik legszörnyűbb dologról?
A fiúk tankot építenek és katonásat játszanak. Megölik a sárkányt, kardot és sisakot ragadnak, mint a huszárok, és láthatatlan fegyverekkel lövöldözik egymást az ovi és a suli udvarán. “Anya, előttem az ellenséget! Győztem!”
Több dolog szakítja szét ilyenkor a szülőt. Egyrészt érti és érzi, hogy a csatározás, a harciasság hozzátartozik a gyerekkorhoz, a világ megismeréséhez, közben mégis üvölt a fejében a sziréna, hogy a háború rossz dolog és nem játék, és persze azt is tudja, hogy nem tarthatja burokban a gyerekét, sajnos, a háború ugyanúgy a világ része, mint a szivárvány vagy a szerelem.
Sőt, azzal is tisztában van, hogy rengeteg háborút fog megismerni a gyereke a történelemkönyvekből, ahol a tragédiákat olyan számokká zsugorítják, amelyek átérezhetetlenek.
De nem kell olyan messzire menni! Háborúk nem csak voltak, hanem vannak is. A rengeteg lánctalpas, szupertuti járgány nem szórakozásból készül, hanem háborús céllal. Mert az ellenséget le kell győzni. De ki az ellenség? Milyen az ellenség?
A Csimota gondozásában jelent meg Davide Cali: Az ellenség című könyve, amely nagyon egyszerűen és zseniális illusztrációkkal – utóbbiak Serge Bloch munkái – mutatja meg, hogy miért vannak csak vesztesei a háborúnak.
A történet egy katona beszámolója a háborúról és a lövészárokban átélt élményeiről. A tömör, rövid, leíró mondatokon átüt a félelem, a bizonytalanság és az elkeseredés. Vele szemben, a másik lövészárokban ott a másik katona. Az ellenség. És az ellenség a legrosszabb dolog a világon, annyira rossz, hogy el kell pusztítani, legalábbis egészen addig ezt hiszi, amíg a katona össze nem szedi a bátorságát és át nem kúszik a másik lövészárokhoz.
Lehet lamentálni arról, hogy mi a jó, mi a rossz. Mi az igaz ügy, kinek van igaza és ki ütött először, tehát hol kezdőik a jogos önvédelem, azonban a harc – legyen az világháború vagy kocsmai verekedés – azzal az alaptézissel indul, hogy az ellenséget rossz, és a rosszat el kell törölni a föld színéről.
Minden háború elvesztené az értelmét, ha az embert és nem a propagandagépezet által generált ellenségképet “látnánk”.
Az ellenség című könyv ezért nagyszerű. Nem azt magyarázza ezernyi példával, sokkoló képpel, hogy a háború miért rossz, mennyi fájdalommal és veszteséggel jár, hanem azt mutatja be, hogy az ellenség ugyanúgy ember, mint te vagy én, aki éhes, fázik, fél, remél, retteg, hogy meghal, álmodozik szeret és gyűlöl, és ugyanúgy vesztese a háborúnak, mint te vagy én, mint mindenki.
6-9 éves gyerekek számára ajánlott könyv, de nem csak felolvasásra, hanem beszélgetésre is.
Frissítés: 2021. február 19.
A nagyobbik fiamnak (6 éves korában) én adtam a kezébe Az ellenség című könyvet és olvastam el neki, a kisebbik fiam (8 évesen) levette a polcról és elolvasta. Persze, ehhez az kellett, hogy a könyv már ott legyen a polcon…
Amikor alkalmam adódott, elkezdtem kérdezgetni a könyvről. Teljesen lenyűgözött, mennyire hatott rá, milyen bölcsen dolgozta fel és milyen remek összefoglalót adott: “Egy katona, azt hiszi, mert azt mondták neki, hogy az ellensége egy szörnyeteg, de amikor átmegy és megnézi, rájön, hogy ugyanolyan, mint ő. Nem is kellene harcolnia vele. ”
Továbbra is tartom, hogy Az ellenség nagyon jó és nagyon fontos könyv.