Jó levegő, jógára emlékeztető mozdulatok és egy nagy tál szamóca. Az életemben igenis van rendszeresség. Olykor.
Illusztráció: Myreille
Nyár elején a napi rutinom igen kiszámítható. Reggel elviszem a gyerekeket suliba, oviba és nyolckor már itthon is vagyok és az első kávéval kezdem a munkát.
Szeretek itthonról dolgozni, bár van hátránya: egész nap a gép előtt ülök és nincs egyetlen kolléganő sem, aki olykor-olykor elcsábítana kávézni. Cserébe fél ötkor elrohanok a gyerekekért – hiszek a sportos életben és állandó időhiánnyal küzdök – és hazavánszorgunk.
Eperszezonban a következő napirendi pont az eperszedés. Már-már coelhoi bölcselettel azt tudom kijelenteni, hogy
epret akkor lehet szedni, amikor érik!
Az eperföldem – nyelvészkedő kertmágusok kedvéért: szamócaföldem – nagyjából 4 négyzetméter, ugyanis közgazdász kertész vagyok. Csak olyat termelek, ami szórakoztat és/vagy drága. Az eperre mindkettő igaz, ráadásul korábban szamócaföld volt itt, mielőtt a kertünké avanzsálódott, így nem csak mi szeretjük az epret, az eper is jól érzi itt magát. (Amúgy a vad (értsd: nem rocker vagy punk, hanem erdei) szamócáknak is van külön területük, de ők még nem pirosodnak.)
Így, miután lecuccoltunk a 10 percesről fél órásra nyúlt út után, én kivetem magam a kertbe és relaxációs eperföldi jógába kezdek. Lábujjhegyen pipiskedem, kinyújtózom az égig és mély meghajlással üdvözlöm az epreket. Boldogságukban itt-ott megmutatják pirosságukat, tehát tovább nyújtózom, tartom a pózt, miközben mély kilégzések mellett finom ujjmozdulatokkal leszedem az epreket. Közben végig feszül a lábam, de meg nem remeg.
Ezután pózt váltok, mert távolabb megláttam egy hatalmas, érett epret. Szélesítem a terpeszt, lábfejemet óvatosan, nehogy egy-egy palántát kitapossak, előre fordítom és balra nyúlok. Tartom a pózt, a tálat és éppen elérem az epret. Gyönyörű. Megeszem. A többit majd megmosom, de ez úgy kalimpált a levegőben, hogy föld sohasem érte. Jár nekem! Boldogsághormon a köbön: jó levegő, napsütés, eper, itthon…
Hol ismétlem a pózokat, hol újakat próbálok ki, amíg megtelik a tál és bejövök. Vagy újabb tálért, vagy lazítás gyanánt egy kis eper csumázásra.
Az eperjógát csak akkor szoktam megszívni – azaz minden eperszezon kezdetekor -, amikor pirosra festett körömmel keresem a levelek között az epret és agyatlan strucc módjára, minden piros villanásnál megörülök, milyen nagyszerű zsákmányra leltem és csak 2 másodperccel később esik le, hogy fenét eper, ez a körmöm. (Szerencsére majdnem olyan gyorsan váltok körömszínt, mint egy kaméleon…)
Este a vitaminpótlást családilag eperből rendezzük és elvek nélküli anyaként a gyerekek cukorba is mártogathatják, ha a kedvük úgy tartja. A maradékot lecukrozom és eperfagyi vagy eperlekvár lesz belőle, ha el nem fogy másnap reggel a görög joghurttal.
