Szülőként az egyik legnagyobb feladat, hogy úgy neveljem a gyerekeimet, hogy a kudarcok ne törjék őket össze, hanem azokból is erőt merítsenek. Nincsenek illúzióim, tudom, hogy az élet része a kudarc és a fiaimnak számtalan kudarcot kell majd megélnie. Viszont azt is tudom, hogy az nem mindegy, hogy a kudarcokat hogyan kezeljük és itt nem csak azokra a coelhoi magasságokra és motivációs mondatokra gondolok, hogy “ha citromot ad az élet, csinálj limonádét”, hanem a growth mindset-re, ami sokunkban ott van ösztönösen vagy nagyon könnyen előcsalogatható. Nem csak gyerekként, hanem felnőttként is! Talán érdemes magát a kudarc szót is górcső alá venni. A kudarc maga a végtelen mély szakadék, amiből nincs kijutás, vagy csupán egy apró bizonytalanság a csúcsra vezető úton? A kudarc determinál vagy azt üzeni, hogy ezt még nem tudod, próbáld jobban csinálni? Fejlődési és rögzült szemléletmód közötti különbség:
Carol Dweck tartott egy nagyszerű TED előadást A fejlődésbe vetett hit ereje címmel. Arról beszélt, hogyan tudjuk a gyerekeinket úgy nevelni, hogy a kihívások és a nehézségek ne csapdát, hanem ugródeszkát jelentsenek számukra. Mert bármit is hittünk eddig, ha elhisszük – gyerekként vagy felnőttként -, hogy a képességeink fejleszthetőek, akkor ez lehetőséget jelent, tehát amit most éppen nem tudunk, azt megtanulhatjuk. Látni akartam, hogy a gyerekek hogyan birkóznak meg a kihívásokkal és a nehézségekkel, ezért 10 éveseknek nem túl könnyű feladatokat adtam. Néhányuk megdöbbentően pozitívan reagált. Olyanokat mondtak, hogy “Imádom a kihívást.”, vagy “Reméltem, hogy sokat tanulhatok majd ebből.”Ők tudták, hogy a képességeik fejleszthetőek. Ők rendelkeztek azzal, amit én fejlődési szemléletmódnak hívok. Ugyanakkor más tanulók tragédiaként, katasztrófaként élték meg a helyzetet. Az ő, rögzültebb szemléletmódjukból nézve az intelligenciájukról mondtak ítéletet, és kudarcot vallottak. A “még” erejének az élvezete helyett ők a “most” zsarnokságának a foglyává váltak.” – Carol Dweck, TED előadás Bár még most is tartja magát a szemlélet, hogy éppen a kudarcok adnak lendületet a sikerekhez – nagyon profánul, ha pofára esik a gyerek, majd abból tanul -, a vizsgálatok azt mutatják, hogy ez önmagában nem igaz. Azok a gyerekek, akik nem hisznek a képességeik fejleszthetőségében inkább csalnak vagy keresnek valaki mást, aki még náluk is rosszabbul teljesített és így fogják jobban érezni magukat, akár később felnőttként is. Csakhogy ezzel benne ragadnak a csapdában…
A szülővé válás egyik legjobb pillanata, amikor az ember rádöbben, hogy a gyerekek tényleg mindenre képesek. Tiszták, lenyűgözőek, zseniálisak. A másik – kellemetlenebb felismerés -, hogy a korlátokat a szüleik állítják számukra, néha tudatosan, hogy megvédjék őket – ne nyúlj a lángba, mert megégeted magad -, néha tudattalanul, saját szüleiket vagy nevelőiket ismételve – ebből a gyerekből nem lesz semmi, jó esze van, de lusta. Akarva-akaratlanul újra és újra ítéletet mondunk a gyerekek felett és ezek az ítéletek kereteket adnak nekik, szűkítik a lehetőségeiket, úgy formálják önmagukat, ahogy a szüleik visszatükrözik őket. Nem csak a szidalmak, de a dicséretek is. Carol Dweck azt mondja, ne a gyerekek intelligenciáját vagy tehetségét dicsérjük mert az nem hatékony. “Inkább dicsérjük az erőfeszítésüket, a stratégiáikat, az odafigyelésüket, a kitartásukat, a haladásukat. A folyamat elismerése teszi szívóssá és rugalmassá a gyerekeket.” És ha megváltozik a gyerekek szemléletmódja, akkor minden alkalommal, amikor kimozdulnak a komfortzónájukból, hogy valami új és nehéz dolgot tanuljanak, akkor agyuk idegsejtjei szó szerint új és erős kapcsolatokat hoznak létre, tehát egyre okosabbak lesznek. Felnőtt életükben pedig a growth mindset olyan alap, amivel gyorsan és hatékonyan tudják követni a rohamléptékű fejlődést és újra és újra túl tudnak lépni saját határaikon.