Nem az a baj, ha tévedünk, hanem az, ha akkor is kitartunk valami mellett, amikor már vállalhatatlan. Menő lett a nőügy, ciki a bajusz!
Az ordas hazugságok és hülyeségek tengerében akadt két igen felkavaró vallomás. Egy normális országban nem számítana, hogy mindketten nők, de mi most egy olyan országban élünk, ahol következmények nélkül marad egy “nőügyekkel nem foglalkozom”.
Tehát adott két nő, akik képesek voltak leugrani arról a vonatról, ami máshova tart, mint ők, még akkor is, ha korábban hittel szálltak fel. És, persze, adott egy köztársasági elnök, akinek talán fontosabb lehetne az esküje, mint a betyárbecsület.
Nem lepődtem meg, hogy János aláírta, de mélységesen csalódott voltam. A vasárnapi tüntetésen a fiaim először halkan, majd egyre hangosabban kiabálták a tömeggel, hogy “Ne írd alá, János!” és miközben a Lánchíd lábánál magyaráztam nekik, hogy ki is az a János, mit ne írjon alá és milyenek lehetőségei vannak Jánosnak, feléled bennem egy csendes remény, ott a tömeg közepén, hogy legalább nem lesz sima ügy átvinni a törvénymódosítást. Sima ügy volt, a mentegetőzés pedig szánalmas. Egy pontyban több a bátorság!
Nem mondom, hogy vasárnap délután nem lett volna nekem is nagyobb kedvem epret gazolni, mint Budapestre menni és tüntetni, de önmagamért, a gyerekeimért, az országért és a jövőért meg kellett tenni. Nem lehetek néma cinkos, nem lehetek fülem-farkam behúzom jános, el kell mondanom, hogy ez a politika számomra nem vállalható, nem akarok egy olyan országban élni, ahol a vezetőink mondvacsinált ellenségeket gyártanak, eltipornak gyengébbeket, jó dolgokat, csakhogy maguknál tartsák a hatalmat, mert szeretik a hatalmat, és még többet tudjanak lopni. Én ezt nem hagyhatom! Nem hagyhatom, hogy a jövő olyan borzalmas legyen, mint ahogy most mutatja magát. Nekem gyerekeim vannak, felelős vagyok értük! Amúgy a tüntetés végén Zsombor fiunk azt mondta, hogy ő a CEU-ra fog járni. Ilyen messze még nem gondolkozunk, de eszembe jutott, amikor 17 évesen azt mondtam, hogy újságíró leszek. Senki se vett komolyan, aztán mégis az lettem. Az pedig egy jó cél, hogy Zsombi a CEU-ra járjon Budapesten, klassz motiváció neki, hogy tanuljon, mutassa meg, mire képes, és jó cél nekünk is, hogy a jó dolgokat meg kell védenünk, harcolnunk kell politikai ámokfutások ellen, bárki és bármi nevében is követi el!
Az elmúlt napok sodrában van két nő, akik bátorságból és tökösségből remek példát mutattak. Nem egyszerűen kiálltak amellett, hogy ami történik, tarthatatlan és értelmetlen, de azt is megmutatták, hogy a betyárbecsületnél vannak fontosabb és erősebb érvek.
Ürge-Vorsatz Diána “két sírógörcs között” kétségbeesetten posztolt arról, hogy bár világéletében Fidesz-szavazó volt, tudta, “a CEU elleni érvek nem állnak meg”.
“Azt mondták a törvény megszavazói, hogy ez egy Soros-egyetem, ami beavatkozik a magyar belügyekbe. Ezeket hallgatva lemeredve álltam, mert én tudom, hogy a Közép-európai Egyetemen mindenféle politikai hozzáállás, nézőpont és vallás képviseltetve van. Tudom, hogy sok hozzám hasonló keresztény, nemzeti elkötelezettségű ember dolgozik a CEU-n. Ezt a sokszínűséget is kidobjuk?” (Ürge-Vorsatz Diána, forrás: hvg.hu)
Lukácsi Katalin pedig három állomásról számolt be:
- A KDMP szembehelyezkedése Ferenc pápával, és ehhez persze hozzátartozik a menekültekhez való hozzáállás is
- a Népszabadság-ügy, amit katasztrófaként élt meg
- CEU-ügy
“A CEU-ügy után is megkérdeztem, hogy ezt hogy gondoljátok, és elmondták, hogy szabálytalanul működik az egyetem, és minden rendben van ezzel a lépéssel. Ezt azért mondom, hogy érthetővé váljon, mi tette számomra egyértelművé, hogy nincs választási lehetőségem. Odáig azon vívódtam, hogy annak van-e több értelme, ha belülről elmondom az ellenvéleményemet, vagy annak, ha kívülről. Ezután viszont egyértelmű lett.” (Lukácsi Katalin, forrás: 444.hu) Mindezek után azzal támadni őket, hogy rosszak vagy hiszékenyek, mert így vagy úgy építették ezt a rendszert, buta és otromba. Vasárnap délután többen voltak a tömegben, akik anno a szavazatukat adták a kétharmados többséghez, akik igazi változást akartak a korábbi maszatolás helyett. Nem az a baj, hogy ők hittek az akkor meghirdetett célokban és értékekben – mert azok az értékek még most is megállnák a helyüket -, hanem az a probléma, hogy a bizalommal kitüntetett politikusok visszaéltek a hatalmukkal. Kár “mi lett volna, ha” és “én megmondtam” mondatokkal gyötörünk egymást, most (megint) itt ülünk egy rakás szarkupacon és rá kell jönnünk, mit hibáztunk el, mit tanulhatunk ebből és hogyan hozhatjuk helyre. A kormányunk és a politikusaink nem fognak önmaguktól megváltozni, csak mi (a nép, az istenadta nép!) követheti meg a változást, ehhez pedig elengedhetetlen, hogy kiálljunk azokért a dolgokért, amelyek fontosak számunkra és nem hagyjuk, hogy hülyének nézzenek. Fájdalmas és felháborító volt szembesülni azzal vasárnap este, hogy a kormány a szócsövein keresztül bagatellizálta a tömeg nagyságát és a tüntetés okait. Nem vagyok hazaáruló, sem azért, mert ragaszkodom a jogbiztonsághoz, mert úgy gondolom, hogy a menekülteken segítenünk kell, mert hiszek az oktatás szabadságában és fontosságában, mert nagyon elegem van abból, hogy vagy ellopják, vagy hülyeségre költik a pénzünket. Nem vagyok hazaáruló, ha nem hagyom, hogy hülyének nézzenek!
