Van teljes egyenjogúság? Szeretnénk azt hinni, hogy igen, de az elmélet még nem fedi a valóságot. Nők és férfiak nap mint nap kerülnek hátrányba a nemük miatt.
Illusztráció: Myreille
- Nincs teljes egyenjogúság, amíg valaki szemernyi igazságot is talál abban a mondatban, hogy a nők az agyműködésük jellegzetességei és a lelki alkatuk miatt alkalmatlanabbak a műszaki, tudományos vagy informatikai pályára.
- Nincs teljes egyenjogúság, amíg él a hit, hogy a lányok humán, a fiúk reál beállítottságúak.
- Nincs teljes egyenjogúság, amíg valaki szemernyi igazságot is talál abban, hogy a nőnek váláskor előnye/nagyobb joga van a gyerekre, mert a nő volt terhes a gyerekkel, ő szülte meg és ő szoptatta.
- Nincs teljes egyenjogúság, amíg egy nő vagy férfi hátrányos helyzetbe kerül, mert gyereke született.
- Nincs teljes egyenjogúság, amíg ugyanolyan pozícióban egy férfi több fizetést kap, mint egy nő.
- Nincs teljes egyenjogúság, amíg középkorú, fehér férfiak mondják döntik el, hogyan kellene élni, mi lenne jó mindenkinek és a kormányban, vezető testületekben nincs ugyanannyi férfi, mint nő.
- Nincs teljes egyenjogúság, amíg egy negyven éves férfi “a legjobb korban van”, egy negyvenes nő pedig “futott még” kategória.
Az egyenjogúság nem arról szól, hogy a férfiak és a nők egyformák lennének, hanem arról, hogy senkit se lehet hátrányosan megkülönböztetni a neme alapján. A nemek közötti teljes egyenjogúság nem fog csak úgy becsöngetni és elűzni a régi, rossz beidegződéseket. Csak önelemzéssel fedezhetjük fel önmagunkban és csak tudatossággal tudunk rajta változtatni. Nem is olyan régen az egyik barátnőm hívta fel a figyelmemet arra, hogy néhányan nem gyerekeimet (fiamat, lányomat) használ, hanem gyerekeinket (lányaink, fiainkat). Kóstolgatnom kellett a szavakat, mert a gyerekeimre mindig úgy gondoltam, hogy az ÉN gyerekeim, és nem úgy, hogy a MI gyerekeink. Tudatos döntés volt részemről, hogy a tudatomban is megosztozok a gyerekeinkkel a férjemmel. Szinte semmiségnek tűnik ez a lépés, de annyi apró, nagy lépésből állt: feladás, nyitás, feloldódás, és sokkal jobb lett azóta az életünk. A harcomból harcaink, az örömeimből örömeink lettek és a családi dinamikák is jobban működnek. Igazi társakká váltunk hatalmi harcok nélkül. Régen azt gondoltam, hogy felesleges feminista lázadás az, hogy egy férfi előre engedi-e a nőt az ajtón vagy sem. Ifjú voltam és lelkes, azt gondoltam, hogy az egyenjogúság nem függ össze az udvariassági formulákkal egy kedves gesztussal. Most már “harcos” negyvenes vagyok és arra jöttem rá, hogy az udvariassági formulák, megszokások gúzsba kötik a fejlődést: ne engedj előre az ajtón, ha ezzel pozíciókat, alárendeltségi viszonyokat jelölsz ki! Önmaguktól nagyon kevesen hajlandóak feladni a kényelmes és hatalmat biztosító helyzetüket. Anyaként megnyugtató a gondolat hogy ha tönkremegy a kapcsolatom, akkor a gyerekeket nem veszthetem le. De mit jelent ez a férfiaknak? Megtehetjük-e ez velük? Elhiszem, hogy a férfiak szeretik irányítani a világot, de megtehetik-e a nőkkel, hogy kihagyják őket a fontos döntésekből? Tudtad, hogy a jelölőbizottság annyira nem vette komolyan a női kutatókat, hogy először csak Henri Becquerelt és Pierre Curie-t jelölte a fizikai Nobel-díjra, és Pierre Curie kifejezett kérésére jelölték velük együtt Marie Curie-t is? Végül 1903-ban hárman megosztva kapták meg a fizikai Nobel-díjat. 7 évvel később, 1911-ben Marie Curie kémiai Nobel-díjat is megkapta. A férfiak nem uralkodhatnak a nőkön és a nők sem a férfiakon. Ha ehhez az kell, hogy vasaló férfiakat lássunk a tévében, elutasítsuk az udvariassági formákat és hozzunk szabályokat, hogy milyen arányban kell vezető testületben nőnek is részt venni, essünk neki az üvegplafonnak, beszéljünk minél többet erről a témáról és éljünk úgy, hogy tetteinkben is ott legyen a teljes egyenjogúság ne csak elméletben, agyunk hátsó zugában!
