Csupán néhány napra találkoztunk. A Bihar-hegységbe zárkóztunk a mentőkutyásokkal pár évvel ezelőtt. Riporterként mentem veletek (boldogan), hiszen kalandra fel! Hó, hegy, a természeti erőkkel vívott kihívás, kutyák… csupa jó ember jön össze ilyen helyen. Te ügyelet után jöttél, estére csatlakoztál a csapathoz. Nyoma sem volt a fáradságodnak, az első pillanatban megfogott a dinamizmusod. Pár perc után úgy beszélgettünk, mintha évtizedek óta ismernénk egymást. Én a riporter kíváncsiságával kérdeztelek, Te önmagad adtad. Aztán mélységes tisztelettel hallgattalak. Meséltél a Kárpátok, a Tátra, az Alpok, az Ararát, a Mount Mc-Kinley megmászásáról és a szakmai kihívásokról: az indiai -, az algériai földrengésről, az indonéziai szökőár utáni expedícióról, a barlangi mentésekről. Kötetlenül sztoriztál és a mellékmondataidból tudtam, hogy számodra nem egyszerűen az adrenalinszint emelését jelenti az extrém körülmények közötti lét, hanem a zsigereidből jövő humanizmust, a tenni akarást, a szakmaisággal párosított segítségnyújtást. Ez a Te belső erőd. Késő éjjelre járt, amikor gyermekkorodról, a te Zaboládról, a Máramarosi havasokról , a Háromszéki hegyekről meséltél; aztán a forradalomról, amikor Marosvásárhely utcáin – medikusként – láttad el és szedted össze a sebesülteket. Lehet, nem vetted észre, de megváltozott a hangod. (A rádiósok azt mondják : ” az évek során megtanulunk a fülünkkel látni”.) Előbújtak belőled az emlékek és a kalandvágyó, agilis férfiből, egy érzékeny, mélyérzésű, fiatal férfi portréja kerekedett. Épp a veszélyhelyzetek és a félelem pszichológiájáról diskuráltunk, miközben elcsendesedtek a kutyák, alváshoz szedelőzködtek a többiek az aranyosi menedékházban. Te a fejed búbjára tolt napszemüveget levetted és azt mondtad: – A veszély miatt kialakuló félelem a mindennapjaink velejárója. Nem lehet e nélkül élni, de emiatt nem tenni semmit, nem szabad. Volt idő, amikor szakmai szempontból foglalkoztatott a halál, de én élni akarok! … Biztosan eljön majd az idő…. biztos valami jó helyen … hegyekben. Nagy hegyekben. Remélem. De nem szoktam erre gondolni… Na most tegyük el magunkat holnapra, sok dolgunk lesz. Figyelj Levi! Pihenj nyugodtan! Biztosan jó helyen vagy.
