“Szeretem benne, hogy ugyanazokat szereti, amit én, és ugyanúgy gondolkodik, mint én.” Amúgy leszarom, fogalmam sincs, hogy milyen!
Irtóra kellemetlen, de lusták és közönyösek vagyunk, ha arról van szó, hogy valóban megismerjük egy másik embert, legyen az a szerelmünk, a barátunk vagy a gyerekünk.
Még kellemetlenebb, hogy vérig sértődünk, ha ezt a szemünkre vetik, hiszen mi igazán figyelünk. Mi “mindig, mindent” megteszünk. Arról, persze, nagyvonalúan nem veszünk tudomást mennyire felületesek vagyunk.
- Találunk 10 %-nyi közös pontot, a maradék 90%-ot viszont nem felfedezzük, hanem önmagunk alapján rajzoljuk meg.
- Saját vágyaink, elképzeléseink szerint skatulyázzuk be, aki fontos nekünk, és neki kellene hozzáidomulni a mi elképzeléseinkhez. Puszta “szeretetből” nem figyelünk oda, mit mond, mit tesz, milyen ő valójában, és úgy teszünk, mintha egy gyengeelméjű lenne, akinek fogalma sincs semmiről, önmagáról se.
- Figyelmen kívül hagyjuk, hogy minden változik. Nem elég egyszer rászánni az időt arra, aki fontos nekünk, hanem a változásait is követni kell. Nem csak önmagunkkal foglalkozni, hanem leülni az univerzumunk szélére, csendre inteni az egónkat és figyelni.
- Bakancslistákat írunk olyan helyekről, amelyeket látni kell, hatalmas hegyektől, hullámzó óceántól, nyüzsgő városoktól várjuk a magányunk feloldását, miközben vakok vagyunk azokra a “világokra”, amelyek körülöttünk vannak, pedig érdekesebbek, mint a házak, a szobrok és a múzeumok.
Legyetek kíváncsiak a szerelmeitekre, a barátaitokra, a gyerekeitekre! XO BlueMonday
