1903-ban a Nobel-bizottság úgy döntött, hogy a rádióaktivitás felfedezése megér egy díjat, ám annyira idegen volt számukra a gondolat, hogy egy nő is végezhet tudományos munkát – azt a lehetséges magyarázatot udvarias szeretettel vessük el, hogy nőellenesek vagy nőgyűlölők lettek volna -, hogy először csak Henri Becquerelt és Pierre Curie-t jelölte a fizikai Nobel-díjra.
Pierre Curie viszont kijelentette, hogy ő a maga részéről nem fogadja el a díjat, csak akkor, ha Marie-t is jelölik. A bizottság végül a három tudósnak megosztva ítélte oda a fizikai Nobel díjat.
Franciaországban Marie Curie volt az első nő, aki megszerezte a doktori címet és ő volt az első nő, akit Nobel-díjjal tüntettek ki, és 7 évvel később, 1911-ben Marie Curie a kémiai Nobel-díjat is megkapta.
Inspiráló és csodálatra méltó, hogy Marie Curie milyen kitartással, elszántsággal, odaadással és hittel dolgozott – egy olyan korban, ahol a nők számára nem volt valódi karrierlehetőség a tudományos pálya -, viszont ugyanilyen lenyűgöző Pierre Curie emberi nagysága is. Ő nem csak lamentált a nemek közötti egyenlőségről és az egyenjogúságról, hanem megvalósította. Ráadásul ösztönösen, tisztelettel.
Azt nem sikerült kiderítenem, hogy ebben a történetben mennyi a “városi legenda” és a valóság, mert bizonyos források nem Pierre Curie közbenjárását, hanem egy befolyásos svéd tudóst emlegetnek, de én szeretem azt a gondolatot, hogy Marie férje, Pierre Curie nem akarta legyőzni feleségét és bebizonyítani, hogy ő bizony jobb nála, nem kihasználta ki az akkori kor szellemét és állt a rivaldafénybe egyedül, hanem a reflektorfényben is önmaga mellé emelte kutatótársát, és a dicsőségben ugyanolyan társak voltak, mint a munkában (és valószínűleg a házasságban is).
Mert nyújthatjuk mi nők a kezünket vagy rázhatjuk az öklünket, hogy egyenjogúságot akarunk, ha a férfiak nem fogják meg a kezünket és “húznak” maguk mellé. Az se működik, ha kitapossuk és egymás torkán nyomjuk le az egyenjogúságot. Mert ebből csak az lesz, hogy “oké szavazhatunk, tanulhatunk és dolgozhatunk is a régi, elvárt dolgok mellett, de még mindig csak nők vagyunk”. A skatulyák mások lettek, de még mindig léteznek.
Csak a partneri viszony a működőképes. A nőnapi virág szóljon azokról a nőkről, akik kiálltak a női szavazati jogért, az egyenjogúságért, értünk és lányainkért, de szóljon a partnerségről és az összefogásról is. És ne álljunk meg a női egyenjogúságnál, minden egyenlőtlenségnek, diszkriminációnak legyen vége! Először bennünk, majd a világban is!
A szeretet szeretet!
XO
BlueMonday
