Megvan a karácsonyi ajándék! Legalábbis ezt közölte velem a férjem, amikor megmutattam neki a terhességi tesztet, amelyen két csík volt. Megint. 2012. március 15., csütörtök A terhességi tesztekkel nem tudok időzíteni. Legalább fél éve nem csináltam már tesztet, feladtam a reményt és a várakozást, és különben is az orvosi vélemény szerint spontán úgyse esek teherbe. Ráadásul ez az év nagyon döcögősen indult, igaz utána belehúzott, de én nehezen felejtek. Viszont azzal egyidőben, hogy elkezdtem futni, megfenyegettem a baba holmikat, hogy májusban felszámolom az eddig takargatott készleteket. Elajándékozom, eladom, a lényeg, hogy felszámolom. Elbeszélgettem magammal és arra jutottam, hogy idén 36 éves leszek, a fiam elég nagy már, inkább vele akarok boldog lenni, mint gyötrődni egy második gyerek utáni vággyal. Egészen magabiztos voltam, szív és ész összhangban volt. Ma viszont furcsa, éles fájdalom hasított a mellembe, amikor a fiam véletlenül lefejelte. A fájdalomtól olyan dühös lettem, hogy magam is megrémültem. Volt itthon egy régi terhességi tesztem – még abból az időből, amikor kicsit késett és máris reményhegyeket építettem -, rápisiltem. Két csík. El se akartam hinni, mert most egyáltalán nem számítottam a terhességre. Persze, az esélye megvolt, ahogyan az elmúlt 3,5 évben… Kellene egy ellenőrző teszt, hátha az előző tévedett. Nem tudom elhinni, hogy megint két csík. Nem volt halvány? Honnan a fenéből szerezzek egy másik terhességi tesztet? Eszembe jutott a másik pozitív teszt. Azt 2007. december 31-én csináltam és azért tudom ilyen pontosan a dátumot, mert nagy szilveszteri bulira készültünk, józanságból csináltam tesztet a nagy vodka narancsozás előtt, a végén pedig semmi se lett a buliból, de én mégis repdeső boldogsággal vágtam bele az új évbe. Persze, akkor se volt nyitva semmi és nem tudtam venni még egy tesztet, csak hogy biztosan lássam a két csíkot. (Jelzem, hogy az akkori két csík okozója, most a szobájában szuszog és 3,5 éves.) 2012. március 18., szombat Hiába a 4 napos hétvége, muszáj volt elmenni és venni egy tesztet. Az elmúlt 2 napban azon gondolkodtam, hogy megromlott a teszt és csak valami csalfa önámítás részese vagyok. A gyerekem – milyen furcsa, hogy hozzá kell tenni, hogy a nagyobbik -, közben lázas beteg lett és éjjelente legalább 10-szer kiabált utánam. A háromórás etetések nem voltak ilyen nehezek, mint az elmúlt két éjszaka. Fáradtság és érzelmi kavalkád egyszerre üt nullára. Autóba ültem és elmentem terhességi tesztet venni. Úgy terveztem, hogy addig megyek, amíg egy tesztet nem találok, de végül az első üzletben ötfélét találtam. A legdrágábbat azonnal kizártam, felesleges pénzkidobás. Olyat se vettem, amilyen az előző volt, mert független eredményre volt szükségem. Kizártam azt a tesztet is, amelyet régen sokat vettem, de mindig negatív lett. A maradék kettőből az olcsóbbat választottam. Két csík. Most mindkettő erős. Juhé, ez terhesség! Pár perc múlva már tényként kezelem, hogy gyerek nő a hasamban és próbálom kitalálni, mikor fogant és mikor fog születni. A gyerekem, azt hiszem, azon az éjszakák egyikén fogant, amikor az égen látható volt a Mars, a Jupiter és a Vénusz. Talán azon a napon, amikor a Jupiter és a Vénusz együtt állt a Holddal. Vagy azon az estén, amikor a nappali foteljából a Vénuszra és a Jupiterre láttam. Nem úgy, mint a sci-fi filmekben, vagy mint az asztronauták a Holdról a Földet, hanem két fényes pontként. Mint a csillagokat. Szerintem, jó omen. Remélem, hogy a születésekor is ugyanilyen csodás égi jelenségek lesznek. Csak egészséges legyen, de nem lenne baj, ha lány lenne. 2012. április 2., hétfő Az ultrahangon nincs szívhang. A doktornő percekig keresi, majd azzal nyugtat, hogy még biztosan kicsi a csíra. (Pedig már úgy beleéltem magamat, hogy gyönyörű, ellenállhatatlan és eszes Skoripó gyermekem születik.) A jövő héten menjek újra. Addigra a 22 mm-es gyerekem összegömbölyödik, nagyjából akkora lesz, mint egy áfonya és a szíve lüktetni kezd. Amúgy a kisebbik, a lassan áfonya nagyságú, kikészít. (Jó jelnek veszem, talán tényleg lány lesz, a lányok kínozzák az anyjukat, Zsombor mindig vigyázott rám.) Életemben nem fájt még ennyit a fejem és nem szédültem annyit, mint mostanság. A rosszullét pontosan délután 3-kor érkezik – hogyan is tudnám rendesen csinálni a terhességet? Reggeli rosszullét? Dehogy, délutáni! – és legszívesebben lefeküdnék aludni, de menni kell a nagyobbért. Nagy a kísértés, hogy világgá kürtöljem az áfonyát, de félelmetesen babonás vagyok. 2012. április 11., szerda Az orvos odafordította az ultrahangos monitort és ott volt a gyerek. Látszott már a feje, látszott a teste és dobogott a szíve. Meghatódtam, azaz kicsordult a könnyem. Este elmondtam Zsombornak, hogy tesója lesz. Annyit mondott, hogy Köszönöm! majd kicsit később megkérdezte: Mikor kel ki? Azóta sem múlt el a lelkesedése, de feltett szándéka, hogy a kistesót, akárcsak a kismacskát Micunak kellene elnevezni a Mitsubishi után. Persze, névről még nem döntünk, viszont feltett szándékom, hogy most én adok nevet. 2012. május 9., szerda Genetikai vizsgálat. A gyerek nyújtott lábbal, hason alszik, éppen úgy, ahogyan az apja és Zsombor szokott. 7,68 centi az ülőmagasság, nyakiredő rendben, némi macerálás után megmutatja az orrát. Csak beképzelem vagy tényleg öntörvényű? Genetika jó, combcsontok megint az apja génállományából jönnek – már 1 centi hosszúak -, november közepén fogok szülni. Úristen, karácsonykor már négyen leszünk… 2012. május 30., szerda Ez már a 16. hét. Nem tudok hason aludni, sőt, már most kínszenvedés az alvás. Zsombor megértő, nem ugrál a hasamon és vigyáz a kistesóra. Egyik nap le is rajzolta. Eddig csak járműveket rajzolt, de most megjelentek az emberek is a rajzain, sőt a virágok, a fagyi, a ház és a robotok is. Néha eltérő a véleményünk, mert én azt állítom, hogy a kistesó az én hasamban van, ő pedig azt, hogy az ő hasában is van egy kistesó, a rajzon konkrétan az szerepel (nem, nem fánk a kistesó hasa, hanem…), hogy a kistesó hasában van anya. Szerencsére ma már nem túlzott optimizmusomra vall Alona Frankel könyve az Elefántkönyv – Kiselefánt születik, amelyet közel egy éve őrzök a szekrényben. Zsomborral gyakran olvasgatjuk és készülünk arra, hogy nálunk is bővül a család, akárcsak az elefántoknál. Természetes számára a kistesó gondoldata, képes köszönés helyett azt mondani, hogy “Képzeld, anya hasában kistesó van!” (A történet kerekségéhez pedig hozzátartozik, hogy voltam a nyíregyházi állatkertben, ahol részt vehettem elefántok etetésén. A tenyeremből ette az elefánt az almát. Meseszerű kaland volt, amelyről nekem eszembe jutott az elefánt család, a jövő meg a mindent.)
