És hogyan lehet a gyerek kreativitását megőrizni ebben az átkozott (oktatási) rendszerben? Mi történik, ha a tanár nem lájkolja az órai munkát?
Másodikos fiam azt a feladatot kapta rajzórán, hogy rajzoljon egy különleges almát. Ő ezt a rajzot készítette:
Gyerekem elmondása szerint a tanár erre azt mondta, hogy nem szép, illetve azt mondta rá, hogy ez nem alma, hanem kézigránát. Zsombi erre odament a tanári asztalhoz és elmondta a tanárnak, hogy neki rosszul esik, hogy azt mondja az almájára, hogy kézigránát. Erre a tanár azt mondta, hogy ne feleseljen.
– Ezután mi történt? – kérdeztem.
– Anya, kigördült egy könnycsepp a szememből – mesélte a fiam.
Ezután kicsit meséltem neki a különböző művészeti stílusokról, Van Gogh-ról, Picassoról, Warholról és persze előkerült René Magritte és a “ceci ne pas une pipe” is. Azonnal megértette a kép logikáját.
Nem csak azért, mert született anyatigris vagyok, hanem alapjáraton zavar, amikor valakinek a kreativitását az ízlés oltárán bírálják és ezzel az öncenzúra és az elfojtás irányába terelgetik. Nagyon sok műalkotás – ami most már műalkotásnak számít és múzeumok falán lóg és baromi sok pénzt érnek – nem szép, azaz nagyon sok embernek nem tetszik, és akik fontosnak tartják ezeket a műveket, nem a szépségük, hanem a mögöttük megbúvó gondolat miatt rajonganak érte.
Zsombi almája attól lett különleges, hogy átlőtték. Nem nevesítette Tell Vilmost és a fiát, csak annyit mondott, hogy valakinek a fején volt az alma és ott lőtték át. (És ha innen nézem, akkor a világ egyik legkülönlegesebb almáját rajzolta le.) A lyuknak mélységet is rajzolt, aprólékosan kidolgozta, miközben az alma sík, színezése elnagyolt, a szára pedig szögletes, minecraftos beütéseket látom rajta. Ebbe az almába mindent belerajzolt, ami foglalkoztatja, ami a fantáziáját mozgatja.
Tudom, megtaníthatnám neki, hogy ilyenkor rajzolhatna egy olyan almát is, amit várnak tőle és akkor nem lennének konfrontációi, de
– szeretem a kreativitását és nem akarom korlátozni. Tanulásban sokat követelek tőle, viszont az alkotás szabadságát és örömét nem akarom korlátozni, sőt foggal-körömmel védeni fogom, hogy ne csorbuljon.
– szeretem, ahogy képviseli magát. Ezt sokat tanultuk és mindig örömmel látom, amikor nem törik össze egy-egy kritika hatására, hanem megfogalmazza az érzéseit, bánatát. Hiszek abban, hogy később se attól fog függeni az önbecsülése és az önértékelése, hogy hány lájkot kapott egy-egy fotója a közösségi médiában.
– szeretem, ahogy egy-egy probléma témákat vet fel, amiről beszélni kell. Most pl. sokat beszélgettünk arról, hogy az ízlés nem SI mértékegység, hogy mindenki a saját világán keresztül látja a világot és mit kell magára venni és mit nem. Beszéltünk arról, hogyan kell kiállnia önmagáért, ám nem szemtelenkedni, és hogyan tudja megmutatni önmagát és a tehetségét.
Amikor a napköziből hazafelé először mesélte el, hogy mi történt, nagyon dühös lettem és azonnal “rajzolj almát” mozgalmat szerettem volna indítani, de annyi jó dolog történt velünk, annyit tanultunk ebből az almás sztoriból, hogy örülök, hogy megesett velünk.
