A női lélek bugyra: Démoni édességek és a logika csodás viszonya

A férjem szerint, ha édesség közelébe kerülök, teljesen logikátlanul viselkedem, szerintem meg fogalma sincs a cukrászdai kárminimalizálásról és kalória optimalizálásról. Mutatom!

1. A kávéba azért kell zsírszegény tej, hogy a tetejére nyugodt szívvel rányomjam a tejszínhabot és a karamellszószt. – Évek óta cukor nélkül iszom a kávét. Az elegáns ok, hogy “ennyi keserűség kell az életembe” és szeretem a tejeskávé ízét, de valójában hozzászoktam (és tudatos döntés volt, hogy lemondtam róla) és az, hogy mindig cukor nélkül iszom a kávét, zöld lámpát ad annak, hogy gyakran tegyek bele egy kis kanál tejszínt. Amúgy – mert ez a cikk az édes bűnbeesésekről szól, nem pedig azok elkerüléséről – az utóbbi időben a tejszínhabnál jobban szeretem a tejhabot (és lusta sem vagyok megcsinálni), ha pedig cifrázni akarom, akkor szerecsendiót reszelek a tejhabra (és máris egy francia kávézóban érzem magam). 2. Azért vagyok képes egész nap zöldségeken/vízen élni, csak hogy délután meg tudjunk enni egy szelet krémes-bűnös süteményt. Talán tényleg vannak, akik nem szeretik az édességet, nem csak bebeszélik maguknak, hanem valóban utálják a fagyit, a csokit és a süteményeket, de én nem tartozom közéjük. Sőt, lemondani se vagyok képes róla, mert az olyan, mintha a napot kapcsolnám le. 3. Két szelet süti mellé csak zéró kólát lehet inni, mert bűnözök, tehát most ihatok víz helyett kólát, és most az egyszer megengedhetem magamnak a 2 fajta sütit. És nem! Két szelet süti után se tökmindegy, hogy a kólában hány kalória van. Ha át is lépem a bűvös kalóriahatárt,  nem megyek messzire. Mert bármennyire is úgy tűnik, hogy logikátlan és akarat gyenge vagyok, nagyon is tudatos vagyok, többször vagyok magamhoz szigorú, mint elnéző, és pontosan tudom milyen nehéz elrágcsálni egy almát vagy répát, amikor egy cheesecake-ért “odaadnám a fél karom”.