Aki ismeri a nőket, talán önmaga is nő, könnyen válaszol arra a kérdésre, hogy vasárnap inkább múzeumba menne vagy kuponokkal vásárolni…
Részlet az Egy nap a nőkért! kampány palkátjából
Pikáns nőnap elé nézünk. Március 8. idén vasárnapra esik és pont arra a vasárnapra, amikor a nagyobb üzletek, bevásárlóközpontok még nyitva lehetnek. Utána vasárnapra marad a takarítás, a rántott hús és a vasalás, mert a szombat elment a vásárlással.
Az utolsó vasárnapot minden áruház kihasználja, tele van a postaládám kuponokkal, kedvezményes ajánlatokkal, vissza nem térő lehetőségekkel. Óriási tort ül a kereskedelem.
Mellékszál, hogy kerti munkákat terveztem, esetleg egy diófa vásárlást, meg kellene pici gereblye is, kinéztem egy málna színűt a jól bevált villa helyett, amivel eddig a földet lazítottam a virágoskertben, de mégis sokkolt a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár ötlete:
“Hoppál Péter államtitkár úrral a nemzetközi nőnap alkalmából meghirdettük az Egy nap a nőkért programot, melynek keretében vasárnap a nők fél áron látogathatnak el félszáznál több budapesti és vidéki múzeumba.” Novák Katalin, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár, 2015
Amint elolvastam a hír, lelki szemeim előtt azonnal megjelent több tucat nő, akik konfettiként szórják szét az összegyűjtött kuponokat – mint feministák a melltartójukat -, és rohannak a múzeumba, a család meg majd ellesz valahogy, kit érdekel az egész, nőnap van, nincs is jobb szórakozás, mint féláron nézegetni cserepeket, romokat, letűnt szép korok nyomatit.
Önmagam szerint is túlfeszítem a cinizmust.
Ismerem azokat a nőket, ne szépítsünk, egy vagyok közülük, aki – már-már önmaga számára is szórakoztatóan -, gyűjti a kuponokat, a bevásárlást úgy tervezi, hogy 100-200 forintokat tudjon spórolni – zellert nem szabad a Tescoba venni, mert drága, sajtért viszont mindenképpen be kell menni. Az Alidba tejtermékekért megyünk és így tovább… -, mert ez a túlélés záloga nem pedig Munkácsy ecsetkezelése.
És igen, mi nők a túlélésért küzdünk. Nap, mint nap. Újra és újra. A női esélyegyenlőség vágyálom. Menni kell és csinálni kell, mert a gyerek délben éhes lesz, hétfőre tiszta tornacucc kell és jó lenne egy kicsit aludni is… És sokkal vonzóbb, ha a tej és a kenyér olcsóbb 50%-kal, mintha a múzeumi belépőjegy. Persze, ettől még nem nyaljuk be a rezsicsökkentés és az “ingyensör” maszlagát, mert számolni tudunk. Azt is ki tudjuk számolni, hogy drága lesz nekünk a múzeumi látogatás, ha nem kelünk korán és főzünk ebédet a családnak, hanem pizzát rendelünk, vagy elvisszük az egész családot a múzeumba és belépőjegyet veszünk a férjnek és a gyerekeknek. Persze, ezen is matekozunk egyet, hogy érdemesebb-e családi jegyet venni, mint egy félárú (nőnapi) felnőttet, egy teljes árú felnőttet és két gyerekjegyet. Valószínűleg a családi jeggyel, amit bármikor tudok venni, olcsóbb.
Vagy tényleg menjek egyedül, töltsem a vasárnap egy részét egyedül? Bevallom, néha mindent megadnék azért, hogy akkor aludjak, amikor kedvem tartja, ugyanakkor a gyerekekkel töltött hétvégéimet semmire se cserélném el.
Tehát megint voltak nagy szólamok, volt egy ötlet, ami elvitt egy kisebb vödörnyi pénzt, de a női egyenjogúság és a nők helyzete egy cseppet sem javult és még azzal se vigasztalhatjuk magunkat, mint fodrász után, hogy szebbek, boldogabbak lettünk.
Neked van tipped, hogy állami szinten mivel lehetne tenni a nőkért, a női egyenjogúságért?
