Elhatároztam, hogy én többet már nem leszek farmerdzsekis lány, aztán idén tavasszal mégis lett egy egészen rendhagyó farmerdzsekim.
Farmerdzseki, aminek története van/Fotó: Myreille férje
Tavaly (szó szerint) leszakadt rólam a farmerdzseki – cirka 15 éves darab volt – és úgy döntöttem, hogy ezzel pontot teszek a farmerdzsekis lány korszak végére. Vettem is magamnak egy gyönyörű, sárga dzsekit. Boldog és elégedett voltam.
Pedig nagyon szerettem az utolsó farmerdzsekimet: akkor vettem, amikor elváltam.
Karácsonykor – ha már otthon vagyunk és így ráérünk – anyukám felpróbáltatta velem az öcsém régi farmerdzsekijét, ami évekkel ezelőtt a szekrényben maradt. Túl jó állapotban volt ahhoz, hogy kidobják. Nem volt tökéletes a fazonja és a színe sem tetszett annyira, de előtört belőlem a farmerdzsekis lány. Kitaláltam, hogy veszek néhány felvarrót és csinálok magamnak egy egyedi és nagyon klassz farmer dzsekit.
Általában nem izgat a divat – legfeljebb annyira, ha megint divatba jön a finomkötött fekete pulcsi V kivágással, veszek hármat -, de azért be kell vallanom, hogy nyomós érv volt a farmerdzseki újrahasznosítása mellett a legújabb trend, a hímzett és felvarrókkal televart farmerek.
Napokat töltöttem azzal, hogy megtaláljam a tökéletes felvarrót. Aliexpressen. Mértem, számoltam, rendeltem: egy nagy felvarrót a dzseki hátára, két piros madarat a vállamra. Majd vártam 48 napot, amíg megérkeztek.
Közben újra felpróbáltam a farmerdzsekit és egyre jobban zavart, hogy nem női, hanem férfi fazon. Idegenül éreztem magam benne. Először próbáltam ezeket az érzéseket elfojtani, mert mégis mit számít egy ruha, meg nem a ruha teszi az embert és amúgy is milyen hülye problémák ezek, miközben vannak emberek, akik éheznek.
Megjött a felvarró, majd néhány héttel később a tavasz is.
Végül minden racionális érvet kisöpörtem az agyamból, és úgy döntöttem, a felvarró túl jó egy “elmegy” dzsekire, olyan farmerdzsekire van szükségem, amelyet minden részletében imádok és nincs benne megalkuvás. Egy csepp sem. Mert megérdemlem.
Tökéletes farmerdzsekit legalább olyan nehéz volt találni, mint tökéletes felvarrót. Ráadásul a tökéletes farmerdzseki vállára nem is férnek el a piros madarak. (Tehát most kell keresnem egy fekete pulcsit vagy pólót, aminek a vállára vagy hátára felvarrom a madarakat, mert felvarró nem maradhat felvarratlanul.)
Lelkesen magyaráztam a férjemnek, hogy gondolkoztam a tigrises felvarrón is, de végül a sas mellett döntöttem, mert a sas szárnyal és szabad. Az álomcsapda pedig nagy kattanásom az utóbbi időben. Ugyanazzal a mosollyal nézett rám, ahogyan a fiúnkra szokott, amikor olyan dolgokat talál fel, amelyeket már feltaláltak (pl. narancsfacsaró gép).
Hétvégén elővettem a varrógépet, apró egyenes szakaszokra bontottam a felvarró szélét – csak egyenesen tudok varrni, különböző trükkök nem szerepelnek a repertoáromban – és iszonyú türelmesen, centiről centire haladva felvarrtam. Ma meg sütött a nap, így fel is vettem és nagyon szerettem farmerdzsekis lány lenni.
Egészen vicces (és kicsit giccses is), hogy azonkívül, hogy lett egy remek farmerdzsekim, ami megvéd a melegebb tavaszi és őszi valamint a hidegebb nyári napokon, egészen sok mindent tanultam magamról. Az apró, önmagammal kötött alkukról, a lényeges és lényegtelen dolgokról, párhuzamokról és az érzékeny pontokról is. Mert hiába találom meg újra és újra a stabil középpontom, azonnal találok valamit, amiben fejlődni lehet, amin érdemes még egy kicsit (vagy sokat) dolgozni.
