10 éves a moksha.hu – 10 dolog, amit (talán) nem tudtál az oldalról

Miért moksha.hu? Most blog vagy magazin? Mi volt az első poszt? Meddig írom? Csupa kérdés, de szerencsére akad néhány válasz is.

1. Miért moksha.hu és miért nem myreille.hu? 2002-ben a válásom után indult a Végtelen sikítás, ami később, amikor már nem volt elvetemült ötlet és összeg egy domaint regisztrálni a myreille.hu-ra költözött. Ez egy (nagyon) személyes napló volt, tele az örömömmel, a bánatommal és sok-sok pasizással. A kezdet nyílt és határtalan volt, aztán egyre több emberre kellett vigyázni. Egyre több mindenben visszafogtam magam. Változtam és változott az élethelyzetem. Jött a szerelem, házasság, gyerek. Két választásom volt. Átalakítom a személyes blogot és eltűnik a személyes és megmaradnak az érdekes dolgok, vagy nyitok egy újat. 2008 végén úgy éreztem, hogy nem tudom felszámolni az addigi myreille.hu-t. Kellett nekem, mit fának a gyökér. És 2009-ben elkezdődött a “kettős élet”. Mindazoknak, amit máshol nem tudtam megírni (pl. akkor rendszeresen írtam az nlcafe.hu-ra) vagy úgy gondoltam, hogy másnak is érdekes lehet (utazás, érdekességek, receptek) létrejött a moksha.hu, a vakkantásoknak, a visszafojtott nyögéseknek pedig ott maradt a myreille.hu. 2017-ben viszont töröltem a végtelen sikítást – előtte, persze, lementettem az adatbázist és olykor vissza-vissza nézek -, mert akkor már nem számított. Annyira messze kerültem térben, időben, gondolkodásban egykori önmagamtól, hogy nem volt fontos, hogy elérhető legyen. Miért lenne fontos, hogy valaki találkozzon a 2003-as énemmel? Az már elmúlt. Már más vagyok. Ez az időtlenség és múlandóság jelenik meg most a myreille.hu-n. Mert a domain-hez nagyon ragaszkodom… 2. Miért moksha.hu? A Myreille miatt lett. M betűs tartalommal nem bíró szavakat kerestem a neten és megtetszett a moksha. A jelentése is illett a hangulatomhoz. Felszabadultam egy helyzetből, eleresztettem a korlátaimat és úgy írhattam, ahogy akartam. Hátrább léptem a személyes blogból, stílust váltottam és felszabadultabb lettem. És a kategóriákkal rendezettebb is. A rendet, rendszert pedig szeretem. 3. Akkor ez most blog vagy magazin? Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem voltak olyan pillanatok, amikor szerettem volna a legnagyobb női magazinok közé felnőni. Végül más utat választottam és már nem érdekel a számok ilyen olvasata. Végtelenül boldog vagyok, ha valaki szívesen főz a receptjeimből vagy éppen miattam kap kedvet a horgoláshoz, választ könyvet a fiának vagy az unokahúgának. Vannak ügyek és dolgok, amelyek fontosak, amelyekről mindenképpen gondolkozni, írni szeretnék, és persze, így vagy úgy, de a sorozatokban és az anya lettemben ott a régi kedvenc, a naplóírás is. A moksha.hu a szívem csücske, hozzám tartozik, nem fojt meg, hanem inspirál és tanít. Kicsit az eszem is, mert rendszeresen itt keresem vissza a receptjeimet is, ha újrafőzöm. 4. Mi volt az első poszt? Fejből nem tudtam. Azt hittem, hogy egy recept, de megnéztem és kiderült, hogy az Aran-szigeteki nyaralásról élménybeszámoló. A gyerekek előtti időből ez volt az egyik legkedvesebb utazásom és minden 5. Hány bejegyzés született az elmúlt 10 évben? Ez a poszt a 3987. bejegyzés és ez engem is meglep. A fene se gondolta volna, hogy átlagban bőven megvan a napi egy poszt. De ugyanígy elképesztő, hogy a számos cikken 100.000-nél több pagewiews van, a legtöbb az Eszméletlenül finom: régimódi diótorta recepten. Alapvetően rossz a memóriám, talán ezért is szeretek naplót írni, de erre a tortára annyira emlékszem. Anyu végig ott ült a konyhában, nem kritizált, nem segített, csak figyelt, én meg úgy állítottam össze a tortán, mint régen gyerekkoromban vele, a szülinapi (házi) tortákat. Egy piskótát három részre vágtam, majd krémmel megtöltöttem, bevontam, villa hátával cifráztam a tetejét. Régen iszonyú rózsaszín tortákat gyártottunk, csak piros festékporunk volt és nagyon óvatosan kellett adagolni, de bármennyit tettünk bele, mindig puncsfagyi színe lett. 6. Mi lesz a következő poszt? Fogalmam sincs, majd az élet hozza. 7. Mi lesz a könyvvel? Talán lesz, de nem a Végtelen sikításból és nem a moksha.hu-ból. Már nem az a vágyam, hogy ott legyen egy könyvespolcon. Boldog vagyok, hogy van a moksha.hu és ott vagyok sokak életében. De van történetek, töredékek, ötletek a fejemben… bármi jöhet még…. 8. Miért “angolul” készülnek a horgolási minták? Mert magyarul nem tudok horgolni és igazán vicces kihívás angolul írni a mintákat. Feszegetem a határaimat képletesen és szó szerint. 9. Milyen lesz 10 év múlt a moksha.hu? Olyan, mint én. Tíz év múlva 53 éves leszek, és ezt elég nehezen képzelem el. Az már nem csak felnőttség, hanem kor. Tíz év múlva 2029-et írunk majd, ami még inkább sci-fi, mint a 2019. Emlékszem még milyen volt a házi feladat mellé odaírni a 1988-at és onnan eszméletlenül távol volt a 2029… Remélem, hogy egészségesek leszünk, remélem, hogy leszek még akkor, remélem, hogy akkor is lesz moksha.hu. Ha mégse, akkor pedig valami jobbra cseréltem. 10. Van vagy nincs moksha-táska? A világjáró moksha-táska egyszerre szerelem és büszkeség. Régóta keresem, hogyan tudna megújulni, de az igazi nagy ötletre még várni kell. Azonban pár napja, egy korábbi együttműködés zárásaként, visszaérkezett hozzám néhány moksha-táska. Tehát eddig nem volt, most éppen van. A 10. szülinapon 10 moksha-táska keresi gazdáját. Ha szeretnél egyet, írj nekem egy levelet (myreille [kukac] moksha.hu) a postacímeddel. Az első 10 jelentkezőnek küldöm a táskát. Persze, akinél van és vele utazik, mindenképpen küldjön képet! Eddig 58 országban járt a moksha-táska és már számolni se tudom hány kép érkezett róla. És ez végtelenül boldoggá tesz! Köszönöm, hogy az elmúlt 10 évben velem voltatok, olvastatok, írtatok, sütöttetek-főztetek, horgoltatok, velem nevettetek vagy éppen sírtatok, kövessétek a moksha.hu-t a következő 10, 20, 30 évben is…. A végtelenbe és tovább!