Az ablakpárkány násza a törött csempékkel

A mozaik többszörösen is szívás, mégis szeretjük, már csak a gyerekkori emlékek miatt is, ezért kis felületeken bevállalható.   Akárhányszor csempeboltban járok, mindig sikerül rávennem az eladókat, hogy megszabadíthassam őket a maradék, sérült, vagy a mintának kitett, de már úgyis kifutó kollekciós daraboktól. Gyűlnek szépen arra várva, hogy egyszer csak lesz majd belőlük Valami – az első Valami pedig egy ablakpárkány lett a konyhában.

Mozaikozni macerás, kivéve, ha játéknak fogja fel az ember, nem kérdés hát, hogy mi ezt a módszert választottuk. A csempekincstárból kiválogattunk 2-3 féle, színben egymáshoz passzoló egységet, és feltúrtam a kavicsosládámat is, ahol találtam az Adriai tenger által gömbölyűre mosott csempedarabkákat. A konyharuhába bugyolált nagyobb lapoknak kalapáccsal estem neki, a férfi a háznál közben kartonból kivágta a párkányt, aztán jött az egész estés puzzle: meditatív állapotban tologattuk a mozaikokat felváltva, míg végül összeállt a mű. Innen már minden férfimunka volt: felkente a csemperagasztót kb. 3 mm vastagságban, a sablonról egyenként átpakolt (naná, hogy különböző vastagságú) darabokat pedig igyekezett úgy belenyomkodni a ragasztóba, hogy nagyjából egyenletes legyen a felület. Ez a „nagyjából” az, ami miatt a párkány takarításakor időként biztos morogni fogok, de ennyi belefér. Egy éjszakát hagytuk szikkadni (hivatalosan: megkötni), aztán jött a fugázás: ez gyakorlatilag úgy néz ki, hogy telibe kell kenni az egész felületet a fugázógumival (olyasmi, mint az ablakmosó lehúzó), aztán ugyanezzel leszedni a nagyját, majd nedves szivaccsal letörölgetni a felesleget a csempékről, hogy fuga csak a közökben maradjon. Ezzel a hagyományos módszerrel kerti kutat, virágcserepet, képkeret vagy akármi mást is lehet mozaikozni; törött tányérokat és bögréket is fel lehet hozzá használni, a színes fuga pedig plusz egy dekorációs lehetőség.