Életem első zserbója. Nagy volt a tét, mert nagymamám zserbója volt a mérce, a receptje viszont csak részletekben volt meg. Nagyon nehezen állok neki olyan ételeknek, amelyek a gyerekkor ízéhez tartoznak. A zserbó már régóta a “meg kellene próbálni” listán volt, de eddig nem volt hozzá bátorságom és persze pontos receptem se. A kérdést végül anya, aki adott 40 dkg pucolt diót, és a férjem, aki bejelentette, hogy ha szeretem, mindenképpen sütök neki zserbót, döntötte el. Átforgattam gyerekkori jegyzeteimet és elolvastam két tucat receptet az interneten és végül nekiálltam. Remek lett. 3 réteg diótöltelék – akármit is írnak mások, én ragaszkodom ahhoz, hogy a zserbóban 3 réteg diótölteléknek kell lenni – és az egész sütemény nem lehet magasabb, mint 2,5-3 centi. Ilyen volt a nagymamámé is. A csokimázon még dolgozni kell, de arról majd később…
Hozzávalók 40 x 30 centis tepsihez: Tészta: 40 dkg liszt 10 dkg vaj 1 tojás 1,2 dl tej 1 lapos evőkanál cukor 1 dkg élesztő (3,5 g szárított élesztő) csipet só Töltelék: 30 dkg dió (le kell darálni) 20 dkg kristálycukor 6 evőkanál (házi) baracklekvár Tetejére csokimáz: 15 dkg cukor 1 púpos evőkanál kakaó 3 evőkanál víz 5 dkg vaj A tejet kicsit megmelegítem, majd elkeverem benne a csapott evőkanál cukrot és az élesztőt és felfuttatom. Kimérem a lisztet, beleteszem a vajat, a tojást és a felfuttatott élesztőt valamint a nagyon kis csipet sót. Először csak elkeverem, majd tésztát gyúrok belőle. Pihentetem negyed órát, majd négy egyenlő részre osztom. Kinyújtom az első cipót, jó vékonyra, és a sütőpapírral bélelt, 40 x 30 centis tepsibe teszem. (A tepsi mérete azért fontos, mert a hozzávalók éppen így adnak ki egy 2,5 centi magas süteményt. Nagyobb tepsiben elveszik a sütemény, kisebben pedig túl vastag lesz.) Megkenem baracklekvárral, megszórom a dió harmadával, kicsit megnyomkodom, majd kinyújtom a következő tésztacipót is és lekvározom, diózom… egyszóval berétegzem a süteményt. Az utolsó tésztalapnál megnyomkodom a süteményt és villával átszurkálom. 180 fokra előmelegített sütőben 30 percig sütöm. A tepsiben hagyom kihűlni, majd kifordítom deszkára vagy egy másik tepsi hátuljára és leveszem a sütőpapírt. Fordítani azért kell, mert az alsó lap biztos, hogy tökéletesen egyenes, könnyebb ráhúzni a csokit. (A nagyim is így csinálta, ezért csinálom én is így.) Megcsinálom a csokimázat – a hozzávalókat egy lábasba öntöm, összekeverem és 5-6 percig forralom -, kicsit kevergetem, hogy hűljön és gyors mozdulatokkal a süteményre kenem. Nagyon gyorsan kell dolgozni, pár határozott mozdulattal, különben nem lesz szép a teteje. A csokimáz szintén a nagyim receptje, amit még kiskamaszként feljegyeztem, de a mamáé kicsit jobb szokott lenni, mint az enyém, amely törött. Csokimáz készítéséhez és zserbóhoz praktikáknak és trükköknek nagyon örülnék! Lassan eljutunk addig, hogy tervezzük, milyen fákat ültessünk a kertünkbe. A zserbó óriási siker volt a családban, így a dió és a sárgabarackfa eddig is biztos befutó volt, de a zserbó újabb érv a fák mellett.