Nem tudok lejönni a spenót-feta-tojás kombóról, most éppen (kerti) újhagymával és sütőben készült. Tökéletes tojásos étel!
Először megunhatatlan nagy kedvencemet quiche-t akartam sütni, de végül úgy döntöttem, hogy a tészta kalóriáját úgy tudom a legjobban megspórolni, ha nincs tészta és a sütőből valami rántotta/omlett szerű dolog kerül ki. Itt jegyezném meg, hogy én nem szeretem a szaftos rántottát/omlettet, tehát teljesen átsütöttem. Elég nagy adag lett, így a férjem is megkóstolta, önfeláldozóan. Eddig ugyanis kételkedve fogadta spenót-feta-tojás rajongásomat. Amikor az üres tányért a mosogatóba tette, akkor annyit mondott, hogy “ilyet süthetsz csak nekem is!”‘. (Igen, felénk ilyen egy hatalmas, jól megformált bók.)
Sütőben sült spenótos-újhagymás-fetás omlett
Hozzávalók (kb. 2 személes adaghoz) 4 “gombóc” fagyasztott spenótlevél 3 tojás 1 dl tejszín 2 szál újhagyma só bors 1 gerezd fokhagyma 5 dkg feta (vagy krémfehér sajt) vaj a formához
Hagyom, hogy a fagyasztott leveles spenót gombócok kiolvadjanak. A kertből behozok két nagy újhagymát. – Tavasszal teleültettük a magaságyásokat hagymával, most pedig dőzsölünk.
Újhagymát eszünk újhagymával. (Imádom a kertet!)
Kivajazok egy sütőformát, én most éppen egy jénai tetejét használtam.
3 tojást elkeverek 1 dl tejszínnel, sózom, borsozom, belekeverek egy zúzott fokhagymát, majd mehet bele a spenótlevél és a felkarikázott újhagyma. Az újhagymának nem csak a fehér részét, hanem a zöldjét is belevágom.
Az újhagymás-spenótos-tojásos keveréket a kivajazott formába öntöm, a tetejére feta sajtot szeletelek, majd 200 fokra előmelegített sütőben 20 perc alatt készre sütöm.
Ha ez ízlett, próbáld ki a spenótos-fetás-medvehagymást quiche-t is!