Megkóstoltam a matcha lattét, hogy neked már ne kelljen

Ezer éve ki akartam próbálni a “krémes és habos japán csodateát”, a “legjobb vegán tea lattét”, a méregdrága zöld teaport, amitől minden valamire való gasztroblogger elájul.

Elég kellemetlen bevallani, de teljesen logikus, hogy a “csodálatos” matcha (maccsa) tea illata és íze legjobban  a frissen vágott fű illatára emlékeztet. Nagyjából ugyanolyan élmény a nyári fűnyírás után beleszagolni a komposztálóba, mint egy csésze, aranyárban mért, szertartásosan elkészített matcha porból készült lattéba. A matcha ugyanis ugyanattól zöld, mint a fű: a klorofilltól. Hiszen a matcha nem más, mint nagyon finomra őrölt tea tealevél. Persze, kézzel szedik és csak évente egyszer és a legjobb matcha teapor Kyoto környékéről származik és a matcha tea szertartásának külön eszközei vannak. Ám, ha az összes sallangot leszedjük, marad a zöld, a fűszálrágás zöld íze. Kétféle főzetet is készítenek a matchaból: van a híg változat, ami a hagyományos teákra emlékeztet, és van a sűrű, krémes, habos, ami a tejeskávéra hasonlít, legalábbis állagában. Viszont akárhogy főzzük, hígítjuk és ízesítjük, a “zöld” íze nem múlik el. Én először nem is latte formájában találkoztam a matcha-val, hanem mindenféle zöld sütikben, amiről ódákat zengtek a gasztrobloggerek. Nem tagadom, óriási menőségnek számít teaporból, zöld sütit készíteni, főleg ha macaron az a süti, és azt is értem, hogy az úri közönség jobban felizgul egy matcha-s csokira, mint a klasszikus (és szerintem megunhatatlan) mogyorós mazsolásra, de ha más nem mondja ki, jelezném, hogy a király meztelen! A matcha zöld íze érdekes, és lehet, hogy megszokható, de sem első, sem másik kóstolásra nem okoz katarzist. Egészen pontosan nem okoz ízkatarzist, viszont a #matcha-ra gyűlnek majd a szívek instán és akkor a katarzis lehet az, hogy a te életed is olyan nagyszerű, mint a többieké.  De én erre az önámításra már nem vágyom!