Nem az a nő vagyok, aki nemet mond, amikor kecskegidahúst ajánlanak neki, még akkor sem, ha korábban nem kóstoltam. A végeredmény (szerencsére) olyan jó lett, hogy az egész család imádja.
Vagyok már annyira fifikás rutinos, hogy újfajta húsból véletlenül se hagyományos pörköltet tegyek a családom elé, mert ha a megszokott ízeket várják és csalódnak, akkor bajban leszek: nyakamon marad három éhes pasi.
Tehát ha újdonság – azaz kecske, aminek egészen más az íze, mint a csirkének, a marhának, a disznónak és a halnak, amit rendszeresen eszünk -, akkor legyen ízig-vérig újdonság. Tehát elolvastam két tucat receptet a világ minden tájáról, majd arra az elhatározásra jutottam, hogy a pho leves mentén ázsiai ízek felé viszem el a pörköltet vagy puccosabban a kecske stew-t.
Ja, és bárki bármit mondd arról, hogy mikor jó egy a hús, én akkor szeretem mindet, ha szó szerint leomlik a csontról. Ez a kecskénél is fő szempont volt, bár annyira fiatal kecskegida húst kaptam, hogy öröm volt vele főzni, majd öröm volt enni.
Hozzávalók:
1 kiló kecskegida (lapocka, gerinc, de lehet lebernyeg és borda is)
1 vöröshagyma
2 szelet gyömbér
1 csillagánizs
1 szegfűszeg
3 gerezd fokhagyma
1 teáskanál pirospaprika
1 teáskanál szárított ázsiai citromfű
1/2 teáskanál őrölt koriander
só
olaj
1 csokor újhagyma
Kevés olajon megdinsztelem, megpirítom az apróra vágott vöröshagymát, fokhagymát, a két szelet gyömbért, a csillagánizst és a szegfűszeget.
A csillagánizst nem őrölöm, mert 1 óra főzés után kiveszem.
Lehúzom a tűzről és rászórom a pirospaprikát, őrölt koriandert és az ázsiai citromfüvet. Átkeverem, Ráteszem a csontos húst, óvatosan pirítom pár percig, sózom, majd felöntöm vízzel. Felforralom, majd 2 óráig fedő alatt, majd 1 óráig fedő nélkül főzöm.
Körete a rizs és a tányéron megszórom karikára vágott újhagymával.
