Disznótorhoz nem pucolnak annyi fokhagymát, mint én a pácoláshoz, de minden kínt elfelejtek az első falat után. Gasztroajándéknak is tökéletes.
Régi szakácskönyvek receptjei kezdődnek úgy, hogy “végy 15 fej fokhagymát”, pedig pácolásnál ez a minimum, sőt, ha az ember lánya rászánja magát, akkor inkább 20 fej fokhagymát tegyen maga elé, meg valami jó filmet, hogy bírja a gyűrődést. Ha a fokhagyma megpucolódott – úgy magától, kedves -, akkor innen már sétagalopp a pácolás. Hozzávalók: 20 fej fokhagyma 1 liter olaszrizling 3 dl balzsamecet 20 dkg cukor 2 teáskanál só 2 teáskanál őrölt fekete bors 3-4 babérlevél 4-5 evőkanál szárított kakukkfű +olíva olaj az üvegek tetejére A fokhagymát megpucolom, a nagyobb (duci) fokhagymákat kisebbekre vágom. Így a vágási él bebarnul a páctol, de ez nem szokott zavarni és panaszt sem kaptam érte. A többi hozzávalót (bort, balzsamecetet, cukrot, sót, borsot, babérlevelet és szárított kakukkfüvet) egy lábasba teszem, felforralom és 5 percig főzöm. (Elég nagy ecet szag lesz, csak szólok.) Beleteszem a fokhagymákat, megvárom, amíg felforr, forralom 5 percig, majd leveszem a tűzről, lefedem és 1 napig pihentetem. Másnap megint felforralom és megint 5 percig főzöm. Előszedem a legkisebb befőttes üvegeimet, amiben fűszert vettem vagy dijoni mustárt – legalább 5-8 db kell üveg méretétől függően – és a sterilizált üvegekbe szedem először a fokhagymát, majd felöntöm a páclével, végül pedig vékony réteg olíva olajat öntök a tetejére és lezárom. Felbontás után hűtőben kell tárolni. Illik húsok mellé, salátákhoz, sajtokhoz. Krémes, mennyei finom falat, nem olyan erős, mint pácolás előtt a fokhagyma. A legnagyobb bajom vele, hogy túlságosan szeretem és bármennyit meg bírnék belőle enni. Tippek: – Balzsamecet helyett lehet használni másfajta ecetet is. Almaecetből és borecetből ugyanez a mennyiség kell, “sima” 10% ételecetből azonban csak 2,5 dl kell ehhez a mennyiséghez – A pácléhez lehet adni friss chili paprikát is, egészben. – Az egész borsszemeket is lehet szórni a fokhagymák közé az üvegben. – Kakukkfüvet ki lehet cserélni más jellegzetes fűszerrel pl. tárkonnyal, majorannával, oregánóval vagy korianderrel. Ha most csináltok pácolt fokhagymát, karácsonyra tökéletesen összeérnek az ízek. Mondjuk én képtelen vagyok a várakozásra, ezért úgy adagoltam üvegekbe a fokhagymákat, hogy egy fél üvegnyit meg kelljen ennem, azon nyomban némi sajttal… Hírlevelet nem sűrűn küldök, de ha eszembe jut, kár lemaradni róla, inkább iratkozzatok fel!