Nem szerettem a római köményt, egészen addig amíg ki nem próbáltam almával és hússal. Azóta ez a triumvirátus megdönthetetlen. A cseh köményes borjútokány után – iszonyúan felemelték a borjú árát -, előálltam az almás-köményes fasírtgolyókkal.
A köményes borjútokányt A világ 100 legjobb receptje – Húsételek című szakácskönyvben találtam. De nem is én lettem volna, ha recepthűen készítem el, így nálam a végeredmény borjú lett sok köménnyel és almával. Egy kiló (jóképű) borjú húst (mondjuk borjú nudlit) felkockázok. Egy kis fej hagymát és három gerezd fokhagymát apróra vágok és olajon megdinsztelem. Megszórom piros paprikával, egy púpos teáskanál őrölt köménymaggal (nem szabad sajnálni) és felöntöm vízzel. Bő fél óráig fő. Két jonatán almát meghámozok és nagyobb kockákra vágom, és beteszem a hús mellé. Miután az alma is megpuhul liszttel és tejföllel behabarom. A könyv szalvétagombócot javasol hozzá, de nálam petrezselymes rizs kelül mellé. (Apropó petrezselyem. A konyhaablakban virágládában növesztem, szebb, mint a muskátli.)
40 db kisebb méretű almás-köményes fasírthoz bő 40 dkg (most éppen 42 dekát adott a hentes, hiába, nem patikamérleg) darált sertéshúst, 4 db almát – lereszelve, kicsavarva -, 1 kis fej, apróra vágott lilahagymát, csipet sót, 1 púpos teáskanál őrölt köményt, 2 tojást és 1 marék apró szemű zabpelyhet gyúrok össze alaposan. A massza 10 percet pihen, azalatt a zabpehely felszívja a nedvesség egy részét és könnyű golyóbisokat gyártani. Amiket megforgatok zsemlemorzsában és sütőben megsütök. Néha átforgatom, hogy egyenletesen veszítsen hókaságából, de a végeredmény mégis “beteges színű”, azonban borzasztó finom. Önmagában is tökéletes uzsonna, de elfér mellé némi gyümölcsös chutney vagy almakocka.
