Így sikerült, de ezt egyetlen szakács se szokta bevallani, inkább új ételként prezentálja. A férjem annyit kért, hogy tejszínes legyen a csirke, a többit rám bízza.
Eredetileg Skóciában fogyasztották előszeretettel reggelire, de ma már majd mindenhol vele indul a nap Angliában is.
A skót porridge készítése szertartás: csak órajárással megegyező irányban lehet keverni, mégpedig jobb kézzel, és mindezt egy fej nélküli fakanállal, amit Skóciában ‘Spurtle’-nek hívnak.
“Nincsenek a felmenők között ismert, vagy kevésbé ismert borászok, nincs a lakóhelyünk környezetében történelmi, vagy jelentősebb borvidék, csupán az érdeklődés, a természet és a természetesség tisztelete, az értékek keresése, egyáltalán a „borban rejlő igazság” megtalálásának reménye, lehetősége vezérelte azokat az előre nem tervezett eseményeket, amelyek nyomán – immár három jelentős hazai borvidéken – vagyunk jelen és készítünk borokat.”
Praktikus, akárcsak a “zacskó-váza“, mert milyen jól jön egy bortartó, ha éppen vendégség érkezik vagy piknikre megyünk, de egy kicsi lakásban minden helyet elfoglalnak a lábasok, tányérok, bögrék, az évente egyszer használatos dolgok közül, csak a karácsonyfatalpat engedtem beköltözni. Az Ice Bag pofonegyszerű szerkezet. Műanyag táska, amely megtartja a vizet és a jeget, és amely használaton kívül elfér egy fiókban.