Anya lettem – Miért énekelek hajnali háromkor népdalokat? Őrült dolog anyának lenni. Kifordít önmagamból. A gyerekeim összetörnek, darabokra szaggatnak, ugyanakkor a legnagyobb boldogság, hogy velük élhetek.
Anya lettem – Széljegyzet anyák napjára Anyukám szokta mondani, hogy amit meg kell csinálni lehet morogva és lehet könnyedén. A harmadik napon, amikor Dani hajnalok hajnalán keltett, elkezdtem élvezni a hosszú reggeleket.
Anya lettem – Zsombi elolvasott egy könyvet Az első fog, az első lépés és az “első nap az iskolában” után itt az első, önállóan kiolvasott könyv. (Úristen, milyen nagy már a fiam!)
Anya lettem – A 66-os parancs hatása az anyák életére Először azt kellett felfognom, hogy mi a különbség a klón (clone trooper) és a rohamosztagos (stormtrooper) között, most meg azt kell kitalálnom, hogyan gyárthatok egy klón maszkot, de legjobb lenne egy sisak.
Anya lettem – Ovi, suli, munka, hétvége Dani 3 éves lett és már a negyedik hetét kezdi az oviban. Zsombi iskolás nagyfiú, aki falja a betűket és remekül számol. Én meg, néha, pillanatokra kialudtam magamat.
Anya lettem – Egy szívműtét margójára A világ elrohan mellettem, miközben az életem monoton szedi lábait a várakozás mókuskerekében, kifulladásig. Dani szívét megműtötték, már itthon vagyunk.
Anya lettem – Úristen, iskolás a fiam! Hét évvel ezelőtt végtelenül távolinak tűnt ez a pillanat, éppen csak ismerkedtem az anyasággal és Zsombival, most meg már iskolás nagyfiú.
Anya lettem – Kicsinál a meleg és a két gyerek Mentálhigiénés okokból elkövetett írás, amin a fiaim majd jókat röhögnek, amikor szülők lesznek és ugyanebben a cipőben járnak.
Anya lettem – 3+1 pasival élek és szabira mentem Tovább romlott az ivararány, 39 éves lettem én, és a fiúk elmentek nyaralni. Hetek hosszú sora 6533 karakterben.
Anya lettem – Az életünk szójegyzékben Még arról se írtam, hogy a télen eljutottunk Dobogókőre és szánkóztunk egy nagyot, amikor már ellepték a kertet a markolók, traktorok és dömperek. Évszaknyi gyorsjegyzet.
Anya lettem – Elhatároztam, 2015 remek év lesz Idén harminckilenc éves leszek, Zsombi a hetet tölti majd, Dani pedig a hármat. Vár ránk a suli, egy szívműtét és 365 jó nap.
Anya lettem – Az érem két oldala Amikor elkezdtem írni az Anya lettem-et, kéthetente folytak ki az ujjaimból a naplólapok. Most viszont 5 hónapig csendben voltam és közben Dani 2 éves, Zsombi pedig 6 éves lett.