Betont keverni sokkal nehezebb, mit főzni, de beletanultam. Már hangról felismerem a jó betont, ami éppen olyan, mint egy jól eltalált ganache. Nem tudom, hogy említettem-e már, de építkezünk. – Igen, mindenkinek kell valami őrültség az életében. – Ráadásul, mi úgy építkezünk, hogy rengeteg mindent mi csinálunk. Nem, nem azért, mert nincs jobb dolgunk, hanem azért, mert próbálunk a munkadíjon spórolni. Így esett, hogy én és a férjem nekiláttunk betonozni: végre eljutottunk a fontos mérföldkőnek számító aljzatbetonozásig. Mert ha van beton, akkor alatt van padlófűtés, víz, villany, boldogság, és akkor hello tél, mi fűtünk, és megint csak boldogság. Az aljzatbeton eufóriáját nem tudom elmondani annak, aki még nem építkezett, aki pedig már járt ebben a cipőben, felesleges magyarázni, pontosan tudja, miről beszélek. Az aljzatbeton után végre legálisan lehet járólapot és csempét nézegetni, lehet tervezgetni a költözést és végre látszik a fény az építkezés alagútjában. Reggel még betonszűz voltam. Persze, láttam én hogyan csinálják a férfiak a betont. Odaáll a mixerkocsi meg a betonpuma, aztán hadd szóljon. Rockosabb megoldásban ez úgy néz ki, hogy a betonkeverőbe az ember, mármint a férfiember, bedobál néhány lapát cementet, néhány lapát sódert, löttyint rá egy kis vizet, kever rajta párat és kész a beton. Nagyjából én így főzök mindent, gondoltam, nem lesz baj. Istenemre mondom, inkább csokifelfújt vagy Wellington-bélszín legyen a feladat, mint a betonkeverés. Cheesecaket csukott szemmel is lehet csinálni, de a férjem elvárásai szerint betont, igazi kihívás. Pirosra lakkozott körmökkel odaálltam a betonkeverő mellé, amikor még csupán bágyadtan pislákolt a nap – előtte nap szépnek kellett lennem egy megbeszélésre, gondoltam, ha szépséghez jó a piros körömlakk, akkor betonozáshoz is jó lesz -, és veszettül figyeltem. A kukát tele kell engedni vízzel, kb. 110 liter és abba – a mérőpohárrá előlépett pet palack címkéje fölött egy ujjnyira kimért – mészpótlót vagy mi a fenét kell beleönteni és elkeverni. (A flakonra azt írták, hogy mikro-por, de nem is por, hanem lötty. Ez a férfiak világa…) 7 liter víz megy a betonkeverőbe, majd 10 lapát sóder, majd 4 lapát cement, majd 10 lapát sóder, majd 5 liter víz – de most is az extrából -, majd 4 lapát cement és 10 lapát sóder. Az egészet jól össze kell keverni és már lehet is kiönteni két talicskába. Csak arra kell figyelni, hogy mindig, minden pontos legyen, hogy a beton mindig ugyanolyan legyen. Ez volt a férjem receptje, amivel neki tökéletes betont sikerült előállítani. Nekem nem. Hamar kiderült, hogy a lapát nem SI mértékegység és én picivel kisebbnek gondolom a lapátot, mint az uram. Ekkor végre közölte, hogy 12 liter vízhez 20 kg cementet tegyek. Ez végre egyszerű volt, mert a cement 25 kilós zsákokban van, a láda, amibe kiöntjük 2,5 kiló és volt kéznél szobamérleg is. Még egy viszonyítási pontom volt, 4 zsák cementből 5 keverésnek kellett kijönnie. Közben és a végén a sódert úgy kellett hozzádobálni, hogy sűrű krém jellege legyen a betonnak. Végtelen lehetőségek nyíltak meg előttem, bár a 20. keverésnél már nem bírtam megfogni a cementes zsákot, úgy fájtak az ujjaim. Ezután jött az eső, ami tovább nehezítette a dolgomat. Mert a vizes sóder egészen másként viselkedik, mint a száraz, de a nap végére kikristályosodott, hogy 11 liter mikro-poros vizet és 20 kg cementet kell a betonkeverőbe tenni és annyi sódert, amivel tökéletes ganache állagú, két talicskányi betont keverhetek. Ekkor már hangról felismertem a beton állagát, és tudtam, hogy kell-e még keverni, mert nem keveredett még el rendesen vagy kell-e még bele egy kis sóder, hogy sűrűbb legyen. Akkor volt jó a beton, ha suhogott és mellett zizgett, mint egy nejlon zacskó. – Hány lapátnál jársz? – kérdezte a férjem miközben szorgalmasan pakolta a sódert a betonkeverőbe. – Nem számolom, az fárasztó. – feleltem. – Pakolom, amíg jó nem lesz. A beton zenéjének felismerése kifejezetten jól jött a holdfényes betonozásnál. Na jó, égett még néhány lámpa, de látni akkor se sokat láttam, inkább a füleltem, mint a szememet meresztgettem. A 3., a 4. és az 5. nap már hibátlan betont szolgáltattam. Ez már a második betonozós hétvége volt és ekkor már kék volt a körmöm. (Sally Hansen: Blue My Mind) Az ötödik napon sikerült bő 10 órát betonozni és azonnal meg is fogadtam, hogy soha, de soha többet lapátot nem veszek a kezembe, betonkeverőre és sóderre pedig csak kávéscsésze fölül nézek. Alig volt olyan testrészem, amelyik nem fájt volna, viszont öröm az ürömben, hogy égett a zsír, a második betonozással töltött hétvége után 2,5 kilóval kevesebbet mutatott a mérleg. Közel 100 zsák cement és 100 négyzetméter aljzatbeton után bármikor írásba adom, hogy fütyülök az emancipációra, a betonkeverés igenis a pasik dolga. Engem már csak a csempe érdekel.
