Anya lettem – Még mindig kisfiúkról és autókról

A fiam ébredés után nézegeti egy kicsit az autós könyvet, majd a reggeli mellé a legújabb Lego katalógust olvasgatja. Autószerelmek jönnek-mennek. A rongyosra nézegetett tavalyi (piros) Lego katalógus után a rakéta és a piros autó mellé megérkezett a 2012-es első félévi (zöld) katalógus, amit szintén órákig képes nézegetni, akár a lányoknak készült lila-rózsaszín autót is, majd az apjával kiválasztanak valamit (kamiont, mentőautót, helikoptert vagy valami hasonló férfias dolgot), amit nagy valószínűség szerint össze lehet rakni a már meglévő készletből. Igaz a végeredmény nem olyan színű lesz, mint a képen, de amúgy a jármű csodás. Így kifejezetten öröm számomra, hogy az oviban megtanulta a hónapsorolót és 3,5 évesen tudja a hónapokat. Hétvégén tortát kellett sütnöm neki – az egyik mesekönyvben talált tortás képeket és azok közül választott egyet és éppen olyat kellett elé tennem – és egész hétvégén a születésnapját várta. Elkeserítettem azzal, hogy csak augusztusban lesz, addig kivirágzik a barackfa, beérik a barack, sőt vége lesz lassan a nyárnak is. Mint aki megértette az idő múlását, rákezdett: „aranyat izzó augusztus,/szőlőszagú szeptember,/levélhullató október,/ködnevelő november,/deres, darás december.” Ezek után ki ne sütött volna csokis-banános-tejszínhabos tortát a fiának? A hosszú hétvégén viszont málnás-csokis cookie-t kell sütnünk, mert megígértette velem az oviba menet, hogy lesz „amerikai” süti. Fogalmam sincs, honnan találta ki ezt az amerikai szöveget. De arról sincs halványlila gőzöm se, hogy ma reggel öltözés közben miként jutott eszébe a „Nem csinos!” érv a póló ellen, amit nem akart felvenni. Néha megpróbálkozik azzal, hogy a ruha szúr és öltözködni hülyeség, de a “szúrást” két guggolással el szoktuk intézni. Most viszont az apja kellett ahhoz, hogy meggyőzzük a galléros póló igenis csinos.

Fontos és nem szabad elfelejteni: soha-soha ne add oda az autómániás fiadnak szombat este a VW kisbuszt, amit abban a félórában vettél neki, amíg a vontra vártál, ugyanis nem csak este lesz lelkes a gyerek, hanem másnap hajnali ötkor is, hogy végre itt a reggel és lehet játszani a VW kisbusszal és te hiába könyörögsz még fél óra alvásért, egyszerűen nem hatja meg, mert fontos dolga van. Ebből egyenesen következik, hogy vasárnap reggel fél kilenckor szét kell szedni a VW kisbuszt. Egyrészt azért, mert meg kell nézni, mi van benne, másrészt pedig ki kell szerelni a Kubu zárókupakjának műanyag szélét, ami „véletlenül” beleesett. De legalább az apja is az első kávé előtt szerel autót a gyerekkel. Van igazság! Persze, azért érdemes VW kisbuszt venni a gyereknek, mert amikor meglátja, olyan boldog, mintha a csillagokat, sőt az egész univerzumot helyezted volna a lába elé, majd olyanokat kiabál, hogy „Boldog vagyok! Erre vágytam! Erről álmodoztam!”. Mi (az apja meg én) csak kamillázunk, honnan tud ilyen mondani és hogy ezért, csak ezért a gyereki, őszinte örömért érdemes pénzt keresni. A gyerek csókolgatja a kisbuszt és elém tartja, hogy csókoljam én is. Amúgy Mini Coopert kerestem a játékboltban, mert megígértem Zsombornak hogy veszek egyet. Történt ugyanis, hogy egy kisfiú, akinek olyan kamionja volt, ami tele volt autókkal és Zsombor úgy nézte a kamiont, mint valami óriási csodát. A kisfiú azonban megütötte Zsombort és a kisfiú anyukája próbálta rendezni a viszonyt, azonban a gyerek nem volt rá hajlandó, így a fiam választhatott egy autót a kamionból. Persze, hogy egy szakadt Mini Coopert választott. Sárgát. De én nem tartottam jó ötletnek ez a megoldást, ezért megbeszéltem Zsomborral, hogy ha a kisfiú bocsánatot kér, akkor visszaadja a zálogot. A gyerek úgy csinált, amit bocsánatkérésnek is lehetett érteni, de a fiamat nem lehet ilyen mismásolással becsapni. Szóval arra jutottunk, hogy ő viselkedett okos, nagyfiúként, ezért kap tőlem egy új Mini Coopert. Egy sokkal szebbet… Ráadásul éppen szombaton, amikor rengeteget autóztunk, 3 Mini Coopert láttunk. Az egyik megelőzött minket és előttünk ment. Zsombor a Suzuki hátuljából a gyerekülésből kiabált az apjának: – Apa! Apa! Gyorsabban. Érjük utol! Menjünk mellé! Gyorsabban! Gyorsabban! – Nyomom, nyomom! –mondja az apja – De nem megy gyorsabban az autó! – ekkor már az autópályán voltunk. A gyerek megértette, hogy az autónk ennyit bír, de nem volt boldog. Szerencsére kicsivel később jött egy Toyota, így arra figyelt. A biztosság kedvéért elmeséltem, mi történt, mikor szerdán jöttünk haza az oviból. Egyrészt áhítatos bámulattal járt körbe egy Trabantot, majd talált egy sárga műanyagdarabot, amelyről rögtön vágta a kulcsszavakat: – Autó. Lámpa. Karambol. Másnap ugyanott, ahol a műanyagdarabot találta – mániája, hogy mindent felvesz és megvizsgál – ott állt egy autó. Alaposan megnézte, majd mondta: – Megjavították lámpát! Autó rozsdás… Jönnek Autókereskedők. Amikor ezt elmeséltük az apjának, az apja megkérdezte: – Mit kell csinálni a rozsdával? – Csiszolás. Csiszolás. – válaszolta a gyerek – Le kell kenni, tét perc és kész. Halkan jegyzem meg, hogy a VW kisbusz óta eltelt két hét, és most éppen egy régi Porsche a szerelem tárgya és vele szeretne aludni is.