Dani 14 hónapos és csigásan göndör a szöszke haja. Zsombi 5 éves és 5 hónapos, és barna szemével könnyen levesz a lábamról.
Hétfő. Semmi különös. 2014. január 20. Na jó, talán annyiban különös, hogy amikor még 1990-es éveket írtuk, akkor 2014 maga volt a sci-fi. Most meg a valóság. És a Marson még mindig nincs Föld-kolónia.
Délelőtt Dani mellett szöszmötöltem. Ő meg szokása szerint tornyot épített, nézelődött, járkált. Egyszer csak odajött hozzám és azt mondta: Gye! Majd indult, én pedig követtem. Bebújt a szék és a kanapé közé és azt mondta: EE! Körülnéztem, semmit se láttam. Visszaültem a székemre. Szöszmötöltem. A Duplo összetéveszthetetlen koppanását hallottam a parkettán. Dani már a székemnél állt és megint jött a Gye! és a szék és a kanapé között az EE! És akkor összeállt a kép, benyúltam a kanapé alá és elővettem egy Duplo-kockát. Majd ismét benyúltam, tapogattam kicsit és elővettem a másodikat is. Dani nevetett és egy újabb, határozott EE!-vel megkért, segítsem megépíteni a tornyot.
Délután a szőnyegen ültem a fiúkkal és egyszer csak kipattant a fejemből a kérdés: Ki ad nekem puszit? Zsombi azonnal jött és az arcom jobb oldalát teleszórta puszival. Dani is egészen közel hajolt és száját az arcomhoz nyomta. Nem cuppantott, de ez volt életem első puszija tőle.
Dani 14 hónapos múlt. Stabilan jár mezítláb és cipőben is. 6 foga van és imád enni. Vacsoránál megszerezte a kanalat és belapátolta a joghurtos zabkását. Teljesen egyedül. Nem célozgatta a száját, hanem fogta magát és a szájába lapátolta a vacsorát a kanállal. Dani akaratától és eszétől minden nap elámulok, mosolyától pedig elámulok.
Zsombi és Dani játszik (Fotó: Myreille, 2014)
Zsombival a reggel szokás szerint kapkodós volt, ezernyi könyörgéssel, ám amikor az ovi ablakából utánam integetett egyszerre láttam önmagát és világot próbálgató nagy gyereknek és az én gyönyörű gyerekemnek. Figyel és amit másoktól lát, kipróbálja rajtam is legyen az reggeli integetés, flegma beszéd és toporzékolós hiszti.
Zsombor: Apám, de gyönyörű. (Karácsony előtt a fényfüzérekre mondta.)
Én: Apám? Ez mi? Mit jelent?
Zsombor: Ez egy közmondás. Azt jelenti, hogy baromi jó. (Új szavakat tanul az oviban.)
A tavaszi januárban új útvonalon sétáltunk, mint kiderült az ovival már sétált arra és lelkesen futott az egyik kerítéshez. „Nézd, anya, mutatok valamint. Találd ki! Hó-val kezdődik.” Mivel a hóembert hó hiányában kizártam, maradt a hóvirág és Zsombi ragyogott. Elmeséltem neki, hogy a hóvirág védett, nem szabad leszedni. Megbeszéltük, hogy mit jelent, hogyha egy virág védett, és eljutottunk a kihalásig is. És itt már nyeregben volt, csípőből vágta, hogy a szibériai tigrisre is vigyázni kell, mert a kihalás veszélyezteti. Már csak ennyi van belőle és két tenyere között nagyjából fél métert mutatott. Rendszeresen mutatja a mennyiségeket (sok, kevés, rengeteg) két keze közötti távolságban. Van benne rendszer.
Zsombor: Anya, gyere ide, szeretlek!
Én: Én is szeretlek!
Zsombor: Én is… ja, ezt már beszéltük!
Vasárnap jöttem rá, hogy nem csak a számokat ismeri, de jól is számol. Simán bemondja a LEGO számát, aminek az összeszerelési útmutatóját – mi mást – töltsem le és persze. segítsek neki előkeresni az alkatrészeket. Vasárnap nagyon jó kedvemben voltam. Zsombor böngőzésére – a böngő egy papírdoboz, rajta megfeszített befőttes gumik – és punk zenekarokat megszégyenítő üvöltő éneklésére ébredtem: „kelj fel, anya, kelj fel, anya”. És én tulajdonképpen mindig is ezt akartam, hogy legyenek gyerekeim, akik nem hagynak vasárnap aludni, mert azt akarják, hogy rájuk, csak rájuk figyeljek. És mosolyogva keltem fel hajnalban, pedig még nagyon tudtam volna aludni.
Én: Zsombor, nézz ide, hadd nézzem a szádat, azt mondják, hogy olyan, mint az enyém. Zsombor megfontoltan rám néz: Gyönyörű a szád!!!!Zsombor: Ugye, nincsenek földönkívüliek? Anya: Tudod, nagyon sok naprendszer van és biztosan vannak ott is olyan bolygók, mint a Föld és ott is van élet. Nem biztos, hogy olyan, mint a miénk. Zsombor: Tudtam én, mert vannak azok a kis izék, amelyek repkednek a Földön kívül – és mutatja a kezével a kört, ami a Föld és hogy körülötte repkednek az űrszondák és mindenfélék –, és azokat valakinek vezetnie kell. Nem mennek csak maguktól.
Mesét olvasok Zsombornak, amikor megszólal: Azt tudom, hogy megszületett a nagyi, majd megszülettél te, majd lettem én, megszülettem, megszületett Dani, de azt nem tudom, hogy a dédmamám hol született, és azt se tudom, honnan származunk. (Mit később kiderült, az első emberpárig szerette volna visszavezetni a családfáját és az volt a kérdés, hogy honnan származik az ember.)
Decemberben családi képet kellett vinni az oviba. Nekünk nincs családi fotónk, így megkértem Zsombit, hogy rajzolja le a családunkat. Az óvónéni megdicsért, milyen kreatív anyukat vagyok. Zsombi ezt rajzolta:
Család a kanapén. Balról jobbra: Bijabo, Zsombi, Anya, Apa, Dani
Karácsony előtt néhány nappal sétáltunk haza az oviból, és éppen akkor értünk a karácsonyi füzérek alá, amikor ideje volt a lámpagyújtásnak. Mit lehet veszteni elven bemondtam, hogy “csiribu-csiribá, hókuszpókusz, mire hármat tapsolok, égjenek a karácsonyi fények”. És hármat tapsoltam és léptünk kettőt és kigyulladtak. Megvontam a vállam és megjegyeztem: Kicsit lassúak, de teszik a dolgukat. Másnap Zsomborral korábban jöttünk haza és Zsombor megint a varázslatra kért, eljátszottam, de nem sikerült. És akkor bevallottam neki a nagy trükkömet, az időzítést. Csalódottan megszólalt: Anya, neked akkor nincs is varázserőd? Még sohase bántam meg ennyire az őszinteséget.
