Egy fejezet a háromévesen is megmutatkozó kábító pasigénekről és arról, amit a fiú gyermek neveléséről az anyáknak tudni kellene. Van képe felnőni! Belesek utána az ovi ajtaján és azt látom, hogy két lány ölelgeti lelkesen. Leteperik a szőnyegre a fiamat és csiklandozzák. A fiam pedig mosolyog, mint a tejbetök. Gyomorszájra mért ütés, hiszen alig fél órája az én karomba bújt álmosan-fázósan, mégis büszke vagyok rá. Lógjanak csak rajta fürtökben a nők… Kis Don Juanom azonban nem csak fizikai adottságait használja rendesen – óriási barna szemeinek nincs nő, aki ellent tudna állni -, hanem a szóvirágokhoz is egyre jobban ért. Pár napja a padoknál anyukák öltöztették lányaikat és mi a fiammal beálltunk a sorba. Leguggoltam hozzá valamiért, amikor Zsombor megszólalt: – Anya, szép a szemed! Ebben a pillanatban nem csak én olvadtam el, hanem minden jelenlévő 3 évnél idősebb nő és a kis frászkarika pontosan tudta, mit csinált, mert a legkedvesebb mosolyával hozzáfűzte: – Olyan szép vagy! Az apja nem udvarol ennyit és ilyen lelkesen, nem csoda, hogy megremegett a térdem. Szerencsére az apját se kell félteni, ha éppen eszébe jut valakit levenni a lábáról. Szüleimtől tartottunk hazafelé és Zsombor jó szokása szerint nézelődött és dumált és dumált és dumált. Főleg autókról beszélt és felháborodott, amikor valamelyik autónak nem égett a lámpája. Éppen annyira belemerült valamibe, hogy nem szúrta ki a VW kisbuszt az út szélén, az apja viszont igen. Tudni kell, hogy Zsombor imádja a VW kisbuszokat. Előszeretettel ül a gépemhez, elindítja a google-t, majd begépelteti a szöveget és nézegeti a képeket és a videókat. Képek és videók között önállóan vált és teljes magabiztossággal használja az egeret. Legalább egy éve. Néha már felmerül, hogy neki is kellene egy számítógép, mert valamelyikünket rendszeresen kitúr. Még vacillálok, mert amíg nekem van gépem és neki nincs, és amíg én tudok írni, ő meg nem, nélkülözhetetlen vagyok számára. Egyre távolodtunk a VW kisbusztól, amikor Zsombor csalódottan bevallotta, hogy nem látta. És erre mit tesz az apja? Lehúzódik és megfordul. Érzem, halálosan szerelmes vagyok. Megnézzük hátulról a buszt, majd újabb forduló után előröl is. A gyerek boldogan kacag a hátsó ülésen, én meg olvadozom, minden zsörtölődésem miatt lelkiismeret furdalásom támad. Imádom a férfiakat, de főleg ezt a kettőt itt az autóban… Akkor is imádom a fiamat, amikor a hároméves nőcsábászok ügyességével megpróbál manipulálni. Valószínűleg ilyenkor helyre kellene tenni, de annyira lenyűgöz és annyira szeretném, ha felnőttként is ilyen tökfilkó lenne, hogy meghagyom neki a siker édes ízét. Legutóbb azzal vitt a sírba, hogy alvás helyett először csak kiabált, hogy ő bizony szomjas és inni kér, majd hisztizett, végül pedig bevetette a „szépen nézek és megsimogatom anya arcát” hadműveletet. Én először ideges voltam, majd kenyérre kent és nagyon untam azt, hogy nem olvashatok nyugodtan, mert fesztivál van a gyerekszobában, szóval vittem neki négykortynyi vizet. Amikor meglátott, felült az ágyban, rám mosolygott az egyik legkedvesebb mosolyával, majd közölte: – Ezt már szeretem! Nekem meg elakadt a szavam, egyszerre lett volna kedvem darabokra tépni és felkapni és megpörgetni a levegőben.
Zsombor a konyhában (Fotó: Myreille)
