Amit először szárított epernek néztem, valójában cékla, és csokoládéval mennyei. Gasztotúra: vendégségben a Makifood főzőiskolában.
Remous citromkrémjéről jutott eszembe, hogy egész biztosan jól illik a kedvenc csokis korongunkhoz is, úgyhogy megcsináltam a krémet, aztán sütöttem egy adag sütit is. Tényleg jól passzolnak egymáshoz.
A receptet valami véletlenül elkapott főzős műsorban lőttem pár éve, de ennél pontosabban meg nem tudnám mondani. Csak arra emlékszem, hogy ott valami krémes, tejszínes gyümölcsleves mellé tálalták. Különben semmi extra, de finom.
Ez az a cucc, amibe az ember csak azért tesz egy kevés lisztet, hogy sütinek hívhassa a tömény csokoládét. Nem vagyok édességfüggő, de mostanában egymás után csupa olyan könyveket olvastam, amikben a főhősnőknél a válságkezelés két alappillére a brownie és doughnut volt, és egyszerűen megkívántam a dolgot. Vagy mondhatnám oly szépen is, ahogy Esterházy szokta: csokoládézhatnám.