Lejárt az időd, avagy az óramű újragondolása

Számlapnyi, miniatűr világok az óraművekben, azonban idegesítő ketyegés nélkül. Megmozgatja a képzeletet! Katona Barbara pályafutását ötvösként kezdte. Vonzódott a fémekhez. A matek-informatika szakirányú gimnázium sem tudta, a PSZF vagy Közgáz világába becserkészni, dacosan ragaszkodott elképzeléséhez, a sulit, pedig utálta. „Amolyan csendes őrült voltam. Állandóan lázadtam, de úgy, hogy, azt senki nem vette észre.” – meséli. Érettségi után, hátat fordított a számok világának, és meg sem állt a Práter utcáig, ahol az ötvösség minden csínját –bínját kitanulta. Barbara napjai ezentúl, a szó szoros értelmében, be lettek aranyozva. Karikagyűrűk, karkötők, különböző szerelmi zálogok, kerültek ki kezei közül. Egy este azonban minden megváltozott. A változás oka egy elromlott óra volt. „A fém óratok különleges lehetőségeket rejtett magába. Mindig foglalkoztatott a miniatűr világ. A mütyürökkel babrálni nagy kaland.” – emlékezett Barbara az ominózus estére. A gimnáziumi, csendes, lázadó ismét felütötte fejét. Most az emberiség első számú közellenségét, a rohanó időt vette célkeresztbe.

„Imádom az órákat. Az első fizetésemből rögtön vettem egyet magamnak. Aztán meg nem hordtam. Az elromlott, megjavíthatatlan óraszerkezetek, elkezdtek inspirálni, mert nem tudják már megmondani, hány óra van. Funkciójukat vesztették, feleslegessé lettek. Nekem ez a fajta időtlenség adta a legnagyobb élményt. Egy óra, ami nem frusztrál, ami nem siettet, nem ketyegi állandóan a füledbe, hogy rohan az idő, elmúlik a nyár. Ráadásul a kiszuperált óratok a legkényelmesebb keret, a mütyür világnak. Sokáig gondolkodtam, mibe tudnám leginkább elhelyezni ezeket az apró dolgokat. Most megtaláltam. Az első órámban, két kislány sétált egy parkban. Mi voltunk, a nővéremmel.” Katona Barbara óráiból eltűnt az idő. Sokan kérdezik tőle, miért nem készít az óratokokba működő részt? Nem akar, hiszen akkor elveszítenék varázsukat, ugyanolyanok lennének, mint bármelyik működő óra. Gyakran elmosolyodik azon, ha az érdeklődők megállnak a standjánál, kezükbe veszik az órákat és elkezdik keresni rajtuk, hogy most mennyi is az idő?! Csalódást kell okoznia, itt nincs idő. „Nem tudunk elvonatkoztatni. Meglátunk egy órát, és azon nyomban funkciót társítunk hozzá. Az óra időt mutat, a széken ülni lehet. De, ha megnézzük a gyerekeket, mondjuk, találnak egy botot, az a bot számukra, lehet sorompó, lehet, varázspálca, de lehet akár ló is. Szeretném rádöbbenteni az embereket arra, nem olyan biztos, hogy minden az, aminek látszik. A kreativitásunkra van bízva, mit képzelünk bele.” Sokan még idegenkednek a funkciójukat vesztett óráktól. Nem tudják mire vélni a dolgot. Félnek, mi lesz, ha felveszem, mindenki megnézi, és engem is megnéznek. A leggyakrabban ilyen dilemmákba ütköznek a vevők. Akkor még nem is beszéltünk a giccs problematikáról. Kicsi, színes, zsúfolt, szokatlan. „Giccs?” tűnődik Barbara. Némi gondolkodás után hozzáteszi: „Lehet, hogy giccs, de nagyon jó. Van benne valami plusz, valami mögöttes tartalom, amitől nagyon jó lesz. Igaz, hogy kicsit szokatlan, de pont ez adja a lényegét. Konzerválom az időt, befőzöm.” Legelésző őzikék, tóban fürdőző szerelmesek, bájos kertecske, alagútban bujkáló vakond, virít a számlapon, percek és másodpercek helyett. A nagy rohanás közepette, jó oda pillantanunk. Fellélegezzünk nem késünk el, tudatosan elvesztettük az időérzékünket! Katona Barbara web>>