Ami Proustnak a madeleine, az nekem Poós Zoltán könyve az Állami áruház: csupa megszépült emlék. Neked volt Moncsicsid és piros görkorid? Falura minek, mondta az apám, amikor a piros, kétsoros görkoriról meséltem neki, hogy az milyen jó, helyette 18-as zöld, szovjet biciklit kaptam. Apámnak persze igaza volt, mert az úton biciklizni is kihívás volt, nem görkorizni, de a vágyak és a racionalitás, már akkor okozott némi fejtörést. Persze, voltak olyan szerencsések, akik kaptak piros görkorit, mert ők a Tanácsháza közelében laktak, ott görkorizásra alkalmas volt az út és a járda is. Moncsicsim se volt, “csak” Bűvös kockám, Óceán és Zöld alma szappan a ruháim között. A suliban a fiúknak volt vetkőzős tolluk, a szomszéd néninek pedig olyan hőmérője, amibe ki-be jártak a figurák. A Pille széket nagyjából egy éve kértem el anyutól, most éjjeliszekrényként funkcionál az ágyam mellett. Nem voltam az, aki az első retro-hullámmal régi tárgyakkal vette körül magát, de minél öregebb vagyok, annál jobb viszontlátni a kultikus tárgyakat, amelyek a gyerekkor minden szegletében jelen voltak.
Poós Zoltán könyve az Állami Áruház mégsem igazán az enyém, mert nekem csak a gyerekkorom egy részét elevenítik fel ezek a tárgyak, a férjemnek viszont egy az egyben a gyerekkor. Még emlékszik a trafikra, ahol az ugró békát, a zsebpecát, a Munkás és Fecske cigit lehetett kapni. Amikor először kezébe vette a könyvet, le se tudtuk tenni. Azt kérdezgettük egymástól, hogy “Te emlékszel erre?” “Neked volt ilyened?” és miközben forogtak a lapok, olyan emlékek bukkantak elő a gyerekkorából, amelyeket az elmúlt 8 évben még nem hallottam tőle. A könyv egyetlen idegesítő pontja Józsika, aki Poós tárgyakhoz kötődő leírásaiban rendszeresen feltűnik és ő a gyerek, aki mi is lehettünk volna vagy volt egy hozzá nagyon hasonlító osztálytársunk. Az Állami Áruház kellemes, emlékhívó nosztalgiázásában Józsika könnyen felejthető és a 35+ korosztálynak remek szórakozás, amely karácsonyi ajándéknak is remek, mert tökéletes kiindulópontja a sztorizgatásnak és a régi fotók nézegetésének. Poós Zoltán: Állami Áruház (hivatalos weboldal és itt meg is rendelhető a könyv)>>