Az első fog, az első lépés és az “első nap az iskolában” után itt az első, önállóan kiolvasott könyv. (Úristen, milyen nagy már a fiam!)
Szeptemberben, az első sulis szülői értekezleten az aggódás jelentős részét kiütötte a tanító néni kijelentése, hogy nem elvárás, hogy az elsősök karácsonyra olvassanak. Kapkodás nélkül, a gyerekekhez igazított ütemben haladnak majd. És ez így is lett. Csakhogy a tankönyv végén – és az osztályterem falán – ott volt az egész magyar ábécé a hívóképekkel együtt és Zsombi kíváncsian fedezte fel mindet és karácsonyra már olvasott. Azokat a betűket is, amelyeket még nem tanultak. Karácsony óta készenlétben tartottam Axel Scheffler Pipp és Polli sorozatából A szuper roller-t, de tegnap jött el a pillanat, amikor a kezébe adtam. Szenvedett az olvasókönyv olvasmányától és nem akarta háromszor elolvasni – valóban nem volt egy izgalmas vagy fordulatos olvasmány – és amikor másodszor is remekül elolvasta, elővettem neki a könyvet. Kemény kötéses, igazi könyv, éppen olyan, amilyenből esténként a meséket szoktuk felolvasni. Félszegen állt neki, majd egyre magabiztosabb lett és végül hibátlanul elolvasta az egész könyvet. Igen, ez a könyv nem a Háború és béke, ránézésre a szöveg éppen olyan hosszú, mint az olvasmányok a tankönyvben, ám igazi történet bevezetéssel, konfliktussal és megoldással. 2-3 évesek számára íródott, így egy-egy oldalon nem csak a szöveg rövid, hanem a nyelvezete is egyszerű, világos, blikkfang nélküli. A végén pedig ott a sikerélmény és a magabiztosság, hogy önállóan el tud olvasni egy könyvet az elejétől a végéig. A fiam ragyogott és ragyogott az én lelkem is. Kicsivel később, amikor együtt vacsorát készítettük, megkértem, mesélje el, miről szólt a történet, elmondta, és agymanóim egy emberként csaptak a levegőbe, hogy igen, nem csak el tudta olvasni, hanem értette is. Teljes siker, jöhet a következő könyv! Vagy Boribonból, vagy Maszatból, de lehet, hogy Szofiból lesz valamelyik történet, és már most tudom, hogy pár hét múlva önállóan válogatja meg a könyveit…