Anya lettem – Virágok csak úgy és anyák napjára

A fiam elkényeztet. Minden délután százszorszépet kapok tőle. Anyák napjára pedig egy egészen különleges virággal lepett meg. Észrevétlenül peregnek a napok, mindegyik ugyanolyan és mégse, a virágok bimbóin és lehullott szirmain érzékelem az idő múlását. Reggelente, amikor oviba megyünk Zsomborral, végignézzük a virágoskerteket. Ismerősként üdvözöljük a szívvirágot, a nefelejcset és megállapítjuk, a sásliliom egyre kevesebb helyet hagy a járdából. A fiam minden reggel csalódottan veszi tudomásul, hogy meghaltak a tulipánok. Magyarázom, hogy nem haltak meg, csak kihajtottak, elvirágoztak és most erőt gyűjtenek, hogy a jövő tavasszal ismét virágozzanak. Az utunk során volt sárga tulipán, piros tulipán és foltos tulipán. Én rontottam el, mert először nem jutott eszembe a szó, hogy cirmos, utána pedig hiába mondogattam, hogy a foltos tulipán tulajdonképpen cirmos, a gyerek hajthatatlan maradt.

Ismeri még a császárvirágot, a perzsa kockásliliomot, a csillagvirágot, nárciszt, jácintot, a gyöngyvirágot és minden délután az ovi kertjében, csupa szeretetből szed nekem egy szál százszorszépet. Minden virágot le akar nekem szedni, de csak egyszer szedhetett tulipánt, amúgy a pitypangra korlátoztam a tavaszi virágvadászatot nehogy a nénikék gereblyével kergessenek meg minket. Ma délután a réten biciklizett és ugyanolyan érdeklődéssel kérdezte a gyomok nevét, mint a tavaszi virágokét. Nem tudtam felelni. Legközelebb növényhatározót is viszek. Már azt is látom magam előtt, hogy kamaszként letagadja, ismeri a virágokat… bár azt is el tudom képzelni, hogy biológus lesz. Akár tengerbiológus. Egyre jobban látszik rajta, hogy milyen férfi lesz. Teljesen elvesztette a babaságát, nyúlánk, komoly, igazi kisfiú. A szeme olyan, mint az olvadt csokoládé és elképesztően tud nézni, ha hízeleg, és nagyon vicces, amikor mérges. Próbálgatja a humorát és mivel egyik nap, éppen heves birkózásban voltunk, megsimogatta a karomat és megint előkapta a „nyugodj meg, drágám!” mondatát, nagyon nevettem, ezért a legváratlanabb pillanatokban dobja be és látszik a szemén, hogy tudja, viccel, nevetni fogok. És én mindig nevetek. Anyák napjára – mostanában ana-nak szólít vagy anucikának – az apjával összeraktak nekem egy LEGO virágot. Gyönyörű! Legszívesebben megtartanám, de túl sok tetőelemet kellett elhasználni hozzá, így egy idő után kénytelen leszek visszaszolgáltatni. Amikor látta, hogy milyen sikere van a LEGO virágnak, egy tengerparti házat is épített nekem. Elképesztően szépet, bármelyik magazinban megállná a helyét minimalista visszafogottságával és nagy üvegfelületeivel… Újra és újra megdöbbenek rajta, milyen nagy gyerek. Hogy a kicsi ösztönlény helyett van egy nagy fiam, aki ügyesen játszik, tud jengázni, aki képes a konyharuhát a kezembe nyomni, amikor éppen mosogatok, de ő valami fontosat akar mutatni. Ügyesen köszön és egyre ritkábban játssza el, hogy bal lábbal kelt fel, ezért senkinek se köszön. A köszönömöt pedig úgy tudja kimondani és olyan tökéletes pillanatokban, hogy minden szívet megolvaszt. Egyre nagyobb összeveszéseket produkálunk. Azt érzem, hogy a makacsságom hasonló mértékű, de ellenkező irányú makacsságra talál. Imádom az erejét, az akaratát, a kitartását és a rafinériáját, próbálom úgy nevelni, hogy ne öljem meg ezeket az energiáit, hanem alkotó utakat találjunk neki. A Föld napjára rajzolt és a busz és egyéb járművek helyett most a Földet. Berajzolta a picuri országot, ahol mi lakunk valamint a 3 óceánt. A Csendes-óceánt, az Atlanti-óceánt és a Bence-óceánt. És rajzolt virágokat is és napot is. Azóta a Bence-óceán visszavedlett Indiai-óceánná. Kanadát nagyon szereti, jól látható az apró földgömbön. Ha nem jut eszébe, hogy Kanada, akkor körbeírja: „Hol lakik a Peti, akitől a sárga Lamborghini kaptam?” Majdnem elfelejtettem. A faluban néha látunk egy Maseratit. Első alkalommal a fiam eldobta a biciklijét, szent áhítattal járta körbe az autót, leguggolt, hogy még alaposabban meg tudja nézni. Autókban lassan verhetetlen, nálam mindenesetre tájékozottabb. Ha megkérdezem, hogy mesét vagy Autókereskedőket akar nézni, akkor egyértelműen az utóbbit választja és az öltözködés is akkor izgatja, amíg autók vannak a ruháján. Egyetlen kivétel a cipője, amelyet minden reggel boldogan húz a lábára, majd odateszi a lábát az én cipős lábam mellé, és a két fekete cipő hasonlóságairól mesél, meg arról, hogy az enyémén a pipa tele van, az övén pedig üres. Egyik nap feltettem neki egy beugratós kérdést – belém bújt a kisördög -, tulajdonképpen arra voltam kíváncsi, hogyan vágja ki magát. Azt kérdeztem, hogy ki vezet jobban anya vagy apa? Soha nem szoktam arra kényszeríteni, hogy a lehetős legkisebb döntésben is választania kellene az apja vagy az anyja között. Az előzmény annyi volt, hogy csütörtökön megmutattam a gyereknek, milyen a sebesség és mit szeretek a vezetésben. Este el is mondta az apjának, hogy “úgy mentünk, mint a csuda”. Másnap az apja is megmutatta, mit tud az autó és a gyerek megrészegülten jött haza és mesélte, hogy “nadon dorsan mentünk“. És az is az igazsághoz tartozik, hogy hónapokig emlegették és dühítettek azzal – az apja és ő -, hogy egyszer eltévedtem. A gyerekem végül hihetetlen ügyesen vágta ki magát. Pillanatnyi gondolkodás után azt mondta: Mindkettő. (Muszáj volt agyonpuszilni.) Update: 2012.05.12-én reggel Zsombor a kertben talált egy “nagyon különleges virágot”. Felfedezett egy pipacsot. Fél óráig csak őrizte, nézegette, szagolgatta, majd leszakította, majd odaadta nekem.