Néha olyan dolgokat tanulok meg egyik vagy másik fiamról, hogy egyszerre zokog és kacag fel a szívem.
Szalmakalapok/Fotó: Myreille
Szalmakalap
Még tavaly nyáron, az olaszországi nyaraláson Zsombi kinézett magának egy szalmakalapot. Elég drága volt. Impulzusvásárlás helyett megígértem neki, hogy itthon kap majd akciósat. Pár hete, ahogy közelített a nyár, meg is rendeltem és meg is jött a kalap. Mint kiderült, tökéletes kiegészítő a gitár mellé…
Zsombi, 2019 (Fotó: Myreille)
Zsombi boldog volt a szalmakalappal. Este, amikor megkapta, felvette és azután abban járt-kelt. Szinte kerek (és szokványos) lehetne ez a történet, hiszen betartottam az ígéretemet. Jó fej anyaság kipipálva.
Csakhogy.
Nyáron, amikor Zsombi a szalmakalapokat próbálgatta, Dani semmiféle érdeklődést nem mutatott a szalmakalapok iránt. Ezért rendeltem csak Zsombinak.
Persze, mint ilyenkor minden gyerek, Dani is ott tobzódott a rendelés felbontásánál. Néhány apróság neki is volt a pakkban. Majd a két fiú eltűnt az alvós szobájukban. A nappaliból hallottam, hogy dumálnak, könyvet olvasnak, nagyon benne vannak az életben.
Kicsivel később benéztem hozzájuk: Zsombi az ágyban egy könyvet olvasott, természetesen, fején a kalap. Mellette Dani, az ő fején pedig a bringás sisakja.
Egy pillanatra megállt a szívem.
Dani, aki nagyon rosszul tűri és hisztivel reagál arra, ha nem sikerül valami vagy “elvéti a lépés”, nem sírt, nem toporzékolt, nem hisztizett, hanem felmérte, hogy a pakkban egy szalmakalap volt, tehát neki nincs kalapja és saját maga megoldott a helyzetet. Saját maga kompenzálta magát. Szívszakadás. Szívragyogás. Szívsajgás.
Dani keménységében saját keménységemre ismertem, erőre és sebezhetőségre. De Dani nem csak tükör volt önmagamhoz, hanem úgy éreztem meg őt, a lényéből egy nagyon fontos részt, hogy közben önmagamban is feloldoztam, megsimogattam ugyanazt a részt. Azt szerettem volna, ha Dani is ellazul. Hasznos és jó ez a keménység, a világ ellen, de nem ilyen helyzetekben.
Az ölembe ültettem és megkérdeztem tőle, hogy mit érez, mi kavarog benne és ő is szeretne-e egy szalmakalapot. Miközben a hátát simogattam, simogattam a lelkét is.
Azt is megbeszéltük, hogyha szeretne valamit, szóljon. Mondja el, ami a szívében, fejében van. Ezután végtelen komolysággal kijelentette: “Anya, én is szeretnék egy szalmakalapot!” Megígértem neki, hogy ő is kapni fog egyet.
Dani, 2019 (Fotó: Myreille)
Másnap Pesten meetingeltem, szakadt az eső, de mielőtt felszálltam a vonatra, vettem Daninak is egy szalmakalapot. Igazából ez volt a napom legfontosabb küldetése. Szerencsére az első helyen találtam, bár azt is tudtam, az egész várost képest lettem volna felforgatni egyetlen szalmakalapért. Halkan jegyzem meg, hogy az ára végtelenül mellékes volt.
Dani ragyogott, amikor fejére tette a saját szalmakalapját.
Mindkét gyerekem kalapban akart vacsorához ülni, így kalap etikettet is tanultunk, ám ettől függetlenül rendkívül vicces helyzetekben és meglepően sokszor használják a kalapot. Bánatuk, hogy biciklizéshez a sisak a kötelező viselet és az esős, hideg napok sem kedveztek a szalmakalap viselésének. De jön a nyár… jön a nyaralás… Gyakorolnak arra is, amikor majd utcazenészek lesznek…
