Anya lettem – Kicsinál a meleg és a két gyerek

Mentálhigiénés okokból elkövetett írás, amin a fiaim majd jókat röhögnek, amikor szülők lesznek és ugyanebben a cipőben járnak. Nem túl fair az időjárásra panaszkodni, mikor az ember klímáról álmodik, amivel hozzájárul a klímaváltozáshoz, amitől még melegebb lesz és elpusztul a bolygó, de nagyon, de nagyon, de nagyon hisztis vagyok. És ennek egyik oka ez az elviselhetetlen forróság, ami estére se enyhül és így nem csak gondolkozni nem tudok, de aludni se. A hiszti másik oka a két fiam.

Hazajöttek. És vagy én kényelmesedtem el, hogy a magam ura voltam – akkor ettem, aludtam, dolgoztam, amikor kedvem volt és nem éreztem magam papagájnak, aki egész nap 3-4 mondatot ismételget -,vagy elszállt velük a ló és ugyanúgy akarnak velem is viselkedni, ahogy a nagyival. Ez pedig sok-sok súrlódáshoz vezet, mert hatalmi játszma. Szerintem én vagyok a főnök és ők a gyerekek, szerintük ők a gyerekek és ők a főnökök is. A vacsora pedig betette a nagykaput. Miközben asztalra pakolom a kenyeret, vajkrémet és zöldségeket, hívom őket, hogy jöjjenek vacsorázni. Zsombi el is indul, majd az étkezőasztal elhagyva megy tovább a teraszajtóhoz és már nyitja is. (1. tünet: Amit nem akarok, nem hallom meg.) Elismétlem, hogy ne az ajtóhoz menjen, hanem üljön le, mert vacsorázunk. El is indul a szék felé, de meglátja a cipőkanalat és olthatatlan vágyat érez arra, hogy játsszon vele. (2. tünet: Reléagy, azaz a hirtelen jött gondolatok felülírnak minden más addigi parancssort.) Újra szólok, hogy Zsombi, ülj le az asztalhoz, vacsorázunk. És sík ideg vagyok, mert a gyerekem nem figyel reám és nem tudom, hogyan tudnám elérni, hogy figyeljen rám, és utálom a tehetetlenséget, hogy papagájnak érzem magam, és tyúklépésben haladunk, miközben vacsora után még ki akartam menni a kertbe – végre enyhült a hűség -, le kell őket fürdetni és utána – jó lenne még tíz óra előtt -, dolgoznom is kellene egy keveset. A mosogatást amúgy is holnapra halasztottam. Nagy nehezen Zsombor leül az asztalhoz és Dani is sikerül odaterelnem (3. tünet: Azt csinálom, amit a bátyám.) arra az elhatározásra jut, hogy ő akkor most nem az etetőszékben fog ülni, hanem az én székemen. Teszek egy kísérletet, hogy rábeszéljem, sokkal könnyebb lenne az életem, ha a székemre ülhetnék, bár nem a székhez ragaszkodom, hanem az asztalnál elfoglalt helyéhez, ugyanis onnan mindkét gyereknek meg tudom csinálni a vacsorát és kezelni az ügyes-bajos dolgait. Dani hajthatatlan (4. tünet: Csökönyösség), így állok, a hátamon csorog a víz és megcsinálom a két kenyeret. Dani gyönyörűen és tisztán azt mondja, hogy fúj, és leveszi a paprikákat a kenyérről, megkóstolni se hajlandó (4. tünet: Csökönyösség.) A chilis stanglit bezzeg megeszi, akárcsak a camembert, és a spenótot is szereti, utóbbiban azonban el kell rejteni a tojást, mert ha látja a tükörtojás sárgáját, tunkolni akar és nem kanalazni a főzeléket. (2. tünet: Reléagy.) Hozok nekik inni és leülök, hogy megkenjek magamnak is egy kenyeret. Zsombor felugrik és odarohan a teraszajtóhoz (2. tünet: Reléagy) és elkezd beszélni a macskához. Vállalom, ingerülten szólok neki, hogy üljön le, ne ugráljon fel és fejezzük be a vacsorát. Felhozom, hogy nem csak nem illik felugrálni evés közben, de az oviban ez már olyan jól ment neki, hiszen nagyfiú. Erre kiegészít (5. tünet: Én mindent jobban tudok.), hogyha vécére kellett menni, akkor fel lehetett állni. Dani erre felpattan és rohan a vécére „Bii!” felkiáltással (2. tünet: Reléagy.) Majd a vécéből kiabálja, hogy „Aja, ba! Aja ba! Bii ki, ne biji.”, ami annyit tesz, hogy én lenyelem a falatot és megyek vécét takarítani, mert a nagy rohanásban a pisi nem a bilibe, hanem a vécépadlóra ment. Megmossuk Dani kezét és megkérem, hogy üljön vissza az asztalhoz, ám meghallja a barátja hangját, hangosan a nevét kiabálja és már veszi is a papucsát, hogy ő bizony most kimegy játszani. Üzletet ajánlok neki, hogy előbb vacsorázunk és utána megyünk ki, de meg se hallja. (1. tünet: Amit nem akarok, nem hallom meg.) Végül csak megesszük a vacsorát – már csak háromszor kellett felállnom, de ki számolja -, kimegyünk a kertbe, majd fürdés, hajmosás, fogmosás és az 5 tünet random ismétlődik percenkét másfél órán keresztül. Szóval most itt ülök, mint egy kifacsart mosogatórongy. Este fél tíz múlt pár perccel és vagy kiírom magamból a sok feszkót vagy felrobbanok. Persze, egészen mást kellene írnom, mint anya lettemet, de ugye a robbanás senkinek se lenne jó, főleg nem nekem. És ha már a napom legsötétebb pillanatát leírtam, megmutatom a legfényesebbet is. Zsombi délután azt mondta nekem, hogy „A nyaraláson te kicsit jobban hiányoztál, mint a lego.” Dani pedig a délutáni alvás után bevackolta magát az ölembe és azt éreztette velem, hogy ez a világ legjobb helye és ő most tökéletesen boldog. És az anyaszív elolvadt.