Anya lettem – A mosdó szélén két gyerekfogkefe

Húzós hónapok vannak mögöttünk, de ma ünnepeltünk. Ráismételtünk Zsombor névnapjára és felköszöntöttük az egyéves Danit is. Mindkét gyerek kapott egy BMW Z8-ast. Zsomborral az volt a megállapodásunk, hogy névnapjára – a betonozás miatt kicsit megkésve, de töretlen lelkesedéssel – elmegyünk vásárolni és ésszerű keretek között olyan játékot vehet, amilyet csak akar. Ő egy Bugatti Veyront és egy BMW Z8-ast választott. Illetve ezen felül még két tucat autót szeretett volna megvetetni, de ez a kettő jutott át a szigorú anyagi-anyai rostán. Tudom, hogy ez most viccesen hangzik, de ezek voltak a legolcsóbbak. (Micsoda nagyszerű marketing, a kisfiúk olcsón jutnak a legjobb autókhoz, hogy később férfiként vagyonokat költsenek gyerekkori álmaikra.) Annyira megérdemeltünk ez a könnyű, örömteli szombatot – vásárláson kívül voltunk kirándulni, játszottunk Ki vagyok én? társasjátékkal és vacsorára Zsombor habos kakaót kapott, én meg juharszirupos feketeteát tejszínnel és cukorral -, mert nagyon húzós hónapok állnak mögöttünk.

Az óvodaváltás finoman szólva se sikerült zökkenőmentesen. Zsombor az őrület határán egyensúlyozott, én meg minden délután görcsbe álló gyomorral nyitottam ki az ovi ajtaját, hogy vajon ma, milyen napja volt a gyereknek és hogyan hozhatnám egyenesbe. A logopédus azzal is megfenyegetett, hogy kirakja a 10 betűt tévesztő gyerekemet a logopédiai fejlesztésről, mert nem csak kezelhetetlen, de még a többieket is zavarja. Persze, a gyerekem nem lett vásottabb kölyök, mint volt, egyszerűen túl sok volt neki minden, a tesó, a költözés, az apa nélküli hétköznapok, az új ovi, a nagycsoport és az új szabályok, amelyeket legtöbbször inkább büntetésnek élt meg. Zsombinak öt évesen szembe kellett néznie azzal, hogy nem értik meg őt, hogy ő nem lett más, most mégse működik semmi, hogy kilóg és nem találja a helyét. Logopédián azon sértődött be, hogy ő bizony nem énekel, mert ez beszédovi nem éneklés. Kiderült, hogy arról volt szó, hogy mit csinál az énekesnő – segítek: lalala -, de az én fiam ennél jobb énekesnőkhöz szokott és a beszédgyakorlatokhoz volt kedve, de az énekléshez túl gátlásos, sőt nem értette, most miért kellene énekelnie. Utána, amikor rájött, hogy nem kell énekelni, akkor meg már túl büszke, hogy visszakozzon. A szintfelmérőket is igen „gyengén” teljesítette. Na igen, kapásból nem tudott tökéletes hullámvonalat rajzolni – kipróbáltam, én se tudok – és a házra nem rajzolt kéményt, az asztalra terítőt, sőt, szerinte a kék-piros és a piros-kék szalvéta ugyanolyan… Kicsit beszélgettünk és kiderült, hogy a kutyaházra nem kell kémény – tényleg kutyaház arányai voltak a rajnak -, a sámlira nem kell terítő – ez is jogos a rajz arányai alapján, sőt még a lábakat összekötő lécet is berajzolta. A színekről pedig annyit, hogy észrevette, hogyha elforgatja a szalvétát, akkor a színezés ugyanolyan lesz, tehát három színnel nem lehet hatféle szalvétát színezni… Nem kicsit durrant el az agyam, amikor rájöttem, hogy ezek a szintfelmérők elvárnak egy választ, és ha a gyerek nem azt adja, akkor rásütik, hogy gyenge, pedig talán okosabb, mint aki a tesztet összeállította. Zsombi a lepkének nem csak szárnyakat rajzolt, hanem lábakat is, de a felmérő készítője csak a szárnyakra adott pontot, de pontlevonás járt a kémény és a terítő elhagyása miatt. (Mondjuk, otthon ritkán van terítő az asztalon, nem szeretem a terítőket.) Nagyjából fütyülnék a feladatlapokra, de úgy érzem, hogy minden elvárt válasszal elvesznek valamit a fiam ragyogásából. Olyan skatulyába próbálják betuszkolni, amelyet tévesen választottak ki számára. Ami jó, hogy az ovis balhék csendesülni látszanak, logopédián egyre többször kap matricát, mert jól teljesít és itthon is szívesen gyakorol. Sőt, rájöttem arra is, hogy egy ideje, pontosan azóta, hogy azt mondták neki, hogy balkezes, a jobbat hanyagolja, pedig azzal is ügyes. Így most mindkét kézzel rajzolunk. Ő is, én is. A BMW Z8-asból vettünk egyet a születésnapos Daninak is, aki megint valamilyen allergiával küzd, de hősként viseli. Kiderült, hogy az orvosi bemutatáson is a műtét lett a javaslat, de ami jó, hogy a kiseszközös műtét várólistájára került. Kb. 1 év várakozás. A várakozás bizonytalansága rossz, de nagyon örülök, hogy nem fogják leállítani a szívét, amíg betapasztják. Leltárszerűen: négy foga van, kapaszkodás nélkül áll és megtesz 3-4 lépést, igazi zoknimágus – aki mindig leveszi a zokniját és ezzel őrületbe kergeti a nagyszüleit, de bárhol bármennyi zoknit megtalál, megmarkol és mászás közben a kezében tart -, és ma belekiabálta a cicimbe, hogy didi. Illetve azt, hogy didi, didi… Pár napja – amikor Zsombiért rohantunk, kutyaugatást hallott és – azt mondta, hogy vau. Akaratos, kitartó és önfejű. Tojik a korának megfelelő játékokra és a bátyja autóira fáj a foga. Ezért vettem egyforma autókat, sőt, egyforma fogkefét is kaptak. Miközben fogat mostam eszembe jutott, hogy tulajdonképpen ez a boldogság. A két gyerekfogkefe. Zsombinál minden újdonság volt és mindig az újra voltam kíváncsi. Daninál viszont túl gyorsan szalad az idő. Túl gyorsan eltűnik puha babasága, nyálas vigyora, duci ujjacskája. Ma, a születésnapján, eszembe jutott, mennyire remegtem, amikor felfeküdtem a műtőasztalra, milyen volt a „Hello, anyu!”, milyen törékeny volt és most milyen mokány, milyen jó volt, amikor én voltam a matraca, most meg nem akar ölben lenni, hanem mennie kell, felfedezni, nőni, rohanni. Ha nem lenne a műtét, akkor simán szülnék még 1-2 gyereket. Igen, őrült szívás a császármetszésre várakozni és már két gyerekkel is nehéz a család-karrier-nőiesség háromszögben nem elveszni, de minden kínja ellenére imádom az egészet. Imádom, hogyha leülök a szőnyegre, akkor rajtam csüngenek és akkor akármilyen gondjaim vannak – vagy gondjai vannak a világnak –, nem számítanak. Ez a tökéletesség. Ma Dani szülinapjára batátát főztünk sült csirkemellel. Ez a kedvence. Vajon a 20. születésnapjára mit fogok főzni?