Anya lettem – Ez karácsonyfa vagy tuja?

A kisfiú szemérmetlenül használja éles logikáját és nagyszerű szókincsét, miközben anyja a karácsonyt próbálja varázsolni. Egészen szép az illúzió, hogy a havas-sötét december egyik varázslatos napján csodás karácsonyfát talál a gyerek a nappaliban, alatta pedig a régóta áhított sárga LEGO kamion. A kamiont már hetekkel ezelőtt, az egyik brutális leárazás alkalmával megvettem és azóta csak olykor-olykor kellett fűteni az Autómániás Kisfiút, hogy a világon az egyik legszebb dolog a sárga kamion. A múltkor nagylelkűen azt is megengedtem neki az egyik bevásárlóközpontban, hogy megfogja a sárga kamionos dobozt. (Annyira könyörgött, hogy nem tudtam nemet mondani.) Közben, persze, ismét fellángolt a tűzoltóautó és mindenféle autóvágy. – Igen, a fiam még mindig ott tart, hogy Barbi rózsaszín autójára is elenged egy Húúú, de klassz! megjegyzést. – Így viszont tudtuk tippeket adni a nagyszülőknek… Én pedig a COCOM-listás autók közül kivettem LEGO autókat. (Ah, ha ennyiszer leírom a nevet, igazán támogathatná az oldalt a gyártó vagy a forgalmazó.) Amúgy az autók azért kerültek tiltólistára, mert a kölyökmackó elképesztően ügyesen kirakózik, imád társasjátékozni, sőt a színezéssel is egyre jobban boldogul és szeretnék neki mindenféle jó dolgot megmutatni a világból, nem csak az autókat. Az ajándék rejtegetése során néha volt frász a Frászkarika miatt. Kinyitotta a szekrényt, amit sohasem szokott, de paráztam azon is, hogy mégse jó a kamion, valami más sokkal jobb lenne… Szerencsére, a világ felfedezésével jól állunk. Már heverésztünk  ágyon és figyeltük a cinegéket, ahogyan a madáretetőből csipegettek. Megtanítottam a gyereket nyelvvel hópelyhet elkapni és jégen csúszkálni. A fiam pótolhatatlan kukta kevert tésztáknál, senki nem teker úgy kiflit, mint ő, és kelt tésztából senki sem csinál olyan finom vonatot, mint Zsombor. Sütöttünk mézeskalácsot is és a rénszarvastól a süncsaládig mindennel rendelkezünk, azonban valaki megrágta a medve lábát. Nem az egér volt…

A karácsonnyal viszont bajban vagyok. Emlékszem azokra a karácsonyokra, amikor az öcsémnek varázsoltunk. Nagymamám szobájában, a sötétben szaloncukrot kötöztünk. – Idén jutottak eszembe az amarilliszok, amiket a varrógép szélén nevelgetett és hirtelen nagyon vágytam egy hagyma után. De nem pirosat szeretnék, hanem fehéret, rózsaszín cirmokkal, amilyen neki is volt. – És arra is emlékszem, hogy a karácsonyfát ki kellett kötözni, mert valahogy mindig feldöntöttük. Tavaly könnyű volt a déli alvásidőben karácsonyfát varázsolni, de idén szinte lehetetlennek tűnik, ráadásul a gyereket sem könnyű átverni. Először Bartos Erika tett be nekem a Karácsony cím mesével: „- Nézd Bogyó, ezt a kis fenyőt kidöntötte a vihar, vigyük haza, majd karácsonykor feldíszítjük. – Hurrá, igazi karácsonyfánk lesz!” Amikor elkezdődött az oviban a karácsonyi készülődés, a fiamat nagyon elkezdték érdekelni a fák, azok közül is a fenyőfák. – Anya, ez milyen fa? – Tuja. – Nem fenyőfa? – Nem. De az ott, aminek olyan szürkések a tűlevelei az fenyőfa. Ezüstfenyő. A helyzetet tovább bonyolította, hogy a faluban a fenyőfákra színes égők kerültek és minden fa karácsonyfának tűnt. A bankban, a plázában pedig nem csak karácsonyfának tűnő tünemények, hanem igazi karácsonyfák álltak. Jogos volt Éleseszű Zsombor részéről a kérdés: – Nekünk miért nincs még karácsonyfánk? Végül ott játszottuk el minden esélyünket a nagy fa varázslatra, hogy kaptunk egy fát, amit az apja felkötözött a tetőcsomagtartóra. Másnap a gyerek közölte, hogy szedjük le és díszítsük fel. Addigra már elrejtettük a fát a kamrában, de a gyerek nem felejtett. Én már-már hajlottam a dologra – miért ne lehetne egész decemberben karácsonyfánk -, de az apa hajthatatlan volt, azt mondta, hogy karácsonyfát dec. 24-én díszítünk. Az apa szava szent, nem lehet vitatkozni vele. Ma délelőtt Zsombor örömmel nyugtázta, hogy még mindig tél van. Kinézett az ablakon és megkérdezte: – Anya, az tuja? – Igen, az. De mutatok fenyőfát is. Felemeltem és megmutattam a kert sarkában a kis fát. A gyerekem szeme felcsillant: – Díszítsük fel! – Ma még nem lehet. Majd holnap. Szóval, ha az éjjel nem álmodom meg a nagyszerű ötletet, akkor a gyerekkel fogunk fát díszíteni – úgy tippelem, hogy a karácsonyfa iránti lelkesedése miatt hajnali fél hatkor -, aztán majd valamikor a Jézuska a fa alá rejti az ajándékokat. Volt karácsonyozás az oviban is. Zsombor egészen hihetetlenkedve fogata, hogy én is és az apja is az oviban maradunk. Örömében hozott nekünk bádogbögrében fa játékból főzött finomságot. Az ünnepi műsor alatt meghatódtam, majd nagyon mérges lettem, mert a fiam az ebédnél alig evett, sőt megtudtam, egészen finnyásnak tartják. Hogyan lenne finnyás, aki morogva eszi a spenótot? Az igazság az, hogy 3 éves és 4 hónapos fiam remek színész és nagy manipulátor. Pontosan tudja, hogy kinek mit kell mondani, hogy az történjen, amit ő akar. Én azt hittem, ez ellen a felnőttek be vannak oltva, de úgy látszik, csak az apja és én nem dőlünk be a kis beszélőgépnek. Zsombor szövege egyre fergetegesebb. Tudja a Weöres Sándor Szándcsengőjét és anya kedvenc versét Tamkó Sirató Károlytól a Málnát. Amúgy pedig ilyeneket mond: Akarok festeni péntekben! (A Paint valóban teljesen értelmetlen szó.) Én: Ajjaj, elaludt a tűz! Zsombor: Miért? Álmos? Annyit hallok a gyerekszobából, hogy az apa kissé ingerülten, de határozottan kijelenti: – Én így tovább nem csinálom! Bemegyek megnézem és megkérdezem, mi történt. Az apa mesél: – Zsombor kitalálta, hogy csináljuk meg a teherautót, majd kitalálta, hogy ő Bugattit épít és elvette mind a két szélvédőt.Szerkesztő énem most fejezné be a sztorit, de volt tovább. És egyiket se adta vissza. Oké, még ez is jó befejezés lenne. Mondtam, hogy akkor nem fogom megépíteni, amire elkezdett nyüszögni, hogy de, de! – Mi csinálsz a ceruzával? – Én nem vagyok nümbis. – Mi az a nümbis? – Ember ceruzával. Nem értettük, de kicsit később, amikor éppen befőttes üvegeket festettünk üvegfestékkel, azt mondta: – Én vagyok nümbis. – Mi vagy? – Festek! – Művész vagy? – Igen! – A nümbis dolgozó ember? – Nem, csak szórikázik. Még később, amikor az üveg és már a gyerek is eléggé festékes volt, megjegyezte: – Nümbiskedem. – Apa, nagyon szeretlek! Köszönöm a dömpert! Nem is tudtam, hogy ilyen okos fiú vagy! – Zsombi, megyek, megnézem a tüzet. – Jó mulatást! – kiált utána a fiam.   Zsombor szereti a telet, a jégkaparás felnőttes és autós feladat, odavan érte. Én pedig a Zsomborért, így jól kijövünk. Ma amikor betettem a gyerekülésbe és elindultunk, megkérdezte, hogy be van-e kapcsolva a lámpám, mert nem látja. (Nappal volt.) Rutinból balra tolattam ki, pedig most jobbra kellett volna, ezért visszaálltam és újra kitolattam. Amikor kettesbe tettem az autót, akkor a fiam megdicsért: “Ezt ügyesen megcsináltad!” – Anya tök jó a szemed. Kihúztad? – Igen. Tetszik? – Igen. Csini vagy. – Zsombi, vidd a szobádba az autókat. – Betettem az ágyra, kedves királynőm!