Anya lettem – Epres joghurttorta novemberben

Egyik fiam se az eperszezon idején született, idén viszont mindkettő epres tortát kért szülinapjára. Hétköznapi és váratlan kanadok!

Zsombor kétszer annyi idős, mint Dani (legalábbis jövő augusztusig), ám Danit ez kicsit sem zavarja abban, hogy ugyanazokat a dolgokat akarja, mint a bátyja. Nem tudom mikor és hol jegyezte meg Zsombi szülinapi tortáját és hogyan hívta elő az emlékét, de amikor megkérdeztem, milyen tortát szeretne a szülinapjára, határozottan állította, hogy epreset. Abban a pillanatban még reménykedtem, hogy ez csupán múló szeszély, de egy hét után be kellett látnom, nincs más választásom, novemberben epres tortát kell sütnöm. Jó szokásom szerint ellenőriztem a készleteimet (volt még itthon liofilízalt eper) és megírtam a bevásárlólistát. Mindent alaposan elterveztem. Kedden megcsinálom a torta joghurtos részét, szerda reggel megcsinálom az epres zselérészt, elrohanok Pestre egy fontos meetingre, majd (mindenképpen) elérem a 4:11-es vonatot, és amikor Zsombiék jönnek haza a programozó suliból, felkapnak engem az állomáson. Veszek Pesten gyertyát, a tortába tűzzük, elénekeljük a “Boldog szülinapot!” és a boldogság pihekönnyű felhőjében lebegek egész este. Majdnem minden így történt. A hülye expressz zselatin és gyümölcskocsonya csomagolásának hasonlóságán buktam el. Kedden esete, miután a tortaforma aljára fektettem a babapiskótákat, azzal szembesültem, hogy 4 csomag zselatinom van itthon, viszont gyümölcskocsonyából egyetlen egy sem. Taoista nyugalommal csináltam meg a csokis joghurtkrémet és bíztam a jószerencsémben. Azt már augusztusban megtanultam, hogy expressz zselatin nem jó a gyümölcskocsonyához, tehát ezen nem is idegesítettem magam. Volt egy nagyon optimista elképzelésem arról, hogy gyorsan végzek a meetingen, gyorsan hazaérek és gyorsan megcsinálom a zselatint. Szintén jó lehetőségnek tűnt, hogy lemondják a találkozót és akkor nem kell Pestre mennem, ám ha már Vácig eljutottam, akkor minden adott a gyümölcskocsonya vásárláshoz. Nem mondták le a meetinget. Elővettem a vésztervek vésztervét. A csokis joghurttorta úgy készült, hogy a joghurtos alapba reszelt csokit kevertem. Így szoktuk csinálni Dani reggeli csokis joghurtját is (görög joghurt + reszelt étcsoki), amit imád, és minden mennyiségben elpusztít. Étcsoki volt itthon, tehát legeslegvégső esetben reszelt csokival is megszórhattam volna a tortát. A férjem egészen mást gondolt: elment vásárolni. Vett gyümölcskocsonyát és elhatározta, hogy befejezi a tortát. Rendesen, tisztességesen, epres gyümölcszselével a tetején. Csak azért hívott fel, mert színtelen zselét talált, hogyan kell megszínezni. (Legeslegvégső esetben málnaszörppel.) Már délelőtt el-elkapott a nosztalgia. (Miközben megszüntették az egyik megbízásomat és kicsit felkavarodott lelkiállapotba is kerültem.) Rá-ránéztem az órára és azt jutott eszembe, hogy mit csináltam négy évvel ezelőtt. Bőröm alatt éreztem a félelmet, az örömöt és a “Hello, Anyu!”-t. A meeting a tervezetnél tovább tartott, 9 perc alatt tettem meg a 15 perces utat az állomásig, de elértem a 4.11-es vonatot. Életem férfijai felvettek, hazahoztak. Megünnepeltünk Dani szülinapját. A lego tűzoltóautót azonnal összerakták az apjával és Zsombi is kibonthatta a névnapi ajándékát. (Szerencsére a tanulással készen voltak, mielőtt elmentek a programozó suliba.) Fáradt vagyok és boldog. – kezdtem el írni az Anya lettemet még aznap este, de az első bekezdésen nem jutottam túl, végtelenül álmos lettem… – Este 10-kor ez a megszokott állapotom, pedig 8 óra körül még kész idegzsába voltam. Mint mindig. Mert hiába a szülinap, ma se tudtuk a fürdés-mese-alvás szentháromságot egyszerűen teljesíteni. Minden este ugyanaz a lemez. (Nem tudom, nem unni és nem tudok türelmes lenni.) Náluk meglepett döbbenet minden esete: “fürdeni kell, tényleg?”, Dani pedig menetrend szerint földre veti magát és végtelen hitetlenséggel adja elő, hogy “komolyan, nem hiszem el, megint fürdés!”. Illene gonosz anyának érezni magamat, legalábbis ádáz tekintetük erre utal, mert elvárom és megkövetelem a tisztálkodást. Ahogy mindent este, most is túljutunk ezeken a körökön is és pár perccel később, fürdés közben már azon alkudoznak velem, hogy hány mesét olvassak nekik. Nap végére jobban összeestem, mint egy leeresztett lufi – gondolataimat lasszóval se tudtam összeszedni-, ám mielőtt elvonszoltam magam az ágyig és jól bealudtam egy könyvön, még benéztem a gyerekszobába. Betakargattam a fiaimat, repetát adtam a jó éjt pusziból és halkan, nehogy felébresszem őket, fülükbe súgtam, hogy mennyire szeretem őket. A világom csak azért kerek, mert ők vannak.