Anya lettem – Egyszerűen csak az élet

Minden nehézség ellenére örülök, hogy ez az én életem. Nincs annál jobb, ha reggelente három férfi között ébredek…   Két dolgot határoztam el idén. Illetve többet, de most ez a kettő jutott az eszembe: nem fogok kertészkedni és nem fogok bőgni az anyák napi köszöntésen. Már akkor közel álltam a síráshoz, amikor szombaton a férjem egy doboz Toffifee-vel érkezett haza a bevásárlásból. Először azt hittem, hogy hulla szerelmes és csupáncsak egy kis figyelmesség részéről – csokiból bármikor és bármennyi jöhet, annak mindig örülök -, de kiderült, hogy hulla szerelmes és anyák napja is van, szóval boldogat nekem. Ekkor még szorgosan nyeltem a könnyeimet, de az oviban az anyák napi köszöntésen tehetetlen voltam. Kuporogtam a gyerekszéken, hátamról csorgott az izzadság – igazi gőzfürdő volt az egész falu az eső után -, a szememből pedig megállíthatatlanul csorogtak a könnyek. Néztem Zsombort és szívem majd kicsordult. Mindeközben Dani a nyakamba szuszogott. Mégse ez életem legszebb pillanata. Az pár nappal korábban csapott le rám. Be kellett látnom: feszített életet élek, de akárhány barátom figyelmeztetett erre, csak legyintettem, mert nincs itt semmi extra csak sok a dolog, amit meg kell tenni, amit el kell intézni. Dani születése fordulópont volt. A 2. vagy 3. napon a kórházban nyugodtabb lettem. Nem kattogtam, nem izgultam, nem törtem a fejem, csak lebegtem, a dolgok mentek a maguk útján. Akkor öröknek éreztem a pillanatot, de elég volt néhány hónap, hogy megint megfeszüljek, mint egy kizúzott íj. Kattogtam, tepertem, bár szerintem nem tettem mást, csak tettem a dolgom. Arról meg igazán nem tehettek – nyugtattam magam és mindenkit -, hogy ennyi dolgom van. Egyik este éppen befejeztem Dani szoptatását és a vállamra emeltem, jöjjön az a böfögés. Mögöttem Zsombi ült. Szokásunkká vált, hogy így osztozunk hárman egy fotelen. Elmúlt már este nyolc és én egyre többet gondoltam a kispárnámra, de egyik gyerek se mutatta a fáradtság legkisebb jelét sem. Dani Zsombort figyelte, aki lassan huncutkodni kezdett. Addig-addig játszottak, amíg a vállam felett hangosan nevettek egymásra. Életében először Dani is hangosan rötyögött percekig. Kisebbik fiam azzal a hihetetlen göndör, boldog kacagással nevetett, amit Antoine de Saint-Exupéry is emlegetett A kis hercegben. Végül Zsomborból is nagyfiús nyerítés helyett gyerekkacagásra váltott, és belőlem elszállt minden feszültség és úgy éreztem akár hónapokig képes lennék itt ülni és figyelni, hallgatni őket. Amúgy a kertészkedésre tett fogadalmamat is az anyák napi műsor kapcsán vesztettem el. Vajszínű petúniát kaptam, ami szinte sikított egy nagyobb cserépért és a kék kaspóért. Megkapta. Bár igen viccesen fog kinézni a vakolatlan téglafal előtt… Az építkezés miatt is feszült vagyok, de azt hiszem, hogy addig nincs nagy gond – legalábbis ezzel biztatom magam -, amíg más rendes anya kiparancsolja a gyereket a tócsából, én annyit kiáltok neki, hogy maradj ott, ahol van, ne mozduljon, hozom a fényképezőgépet. A telefonos fotók vállalhatatlanul rosszak lettek, a pillanatot mindenképpen meg kellett örökíteni, tehát a döntés jogos és megfontolt volt, és másnap reggel is csak kicsit morogtam, mert vizes a gumicsizma belseje az eső viszont megint esik.

Az elmúlt hetek napja összefolynak, de van néhány biztos pont: Dani babából kisgyerek lett. Már nem csak forgolódik, mint a motolla, de négykézlábra áll és fejét hol a földön tartva, hol felemelve lengeti a fenekét. Egyre önállóbb egyéniség. Utálja a hálózsákot, a takaró alól kilógatja a lábát (úgy mint én) és ugyanolyan szép kék szeme van, mint nekem. Legalábbis az apja ezzel akaszt hasba és én készséggel elhiszem a bókot. A zsiráfokra még mindig rá van kattanva, azonban a legkedvesebb játéka a zörgős könyv. Finommotorikája egészen elképesztő. (Pár hét múlva megyünk vele megint orvoshoz, annyira remélem, hogy a szívén kisebb a lyuk.) Zsombor megtanult biciklizni. Futóbicikli után a tekerés ment nehezen, de amióta rájött a módira órákig képes fel-le biciklizni a kijelölt szakaszon. Zsombor – gondolom, mint minden gyerek -, képes hihetetlenül okosan és elképesztően összeszedetten viselkedni és képes molylepkéket megszégyenítő ziziségre. Nagy csatáink vannak és ugyanazt várja el tőlem, mint én tőle. Remek az igazságérzete, de közben még gyerek is. A minap elvesztette egy fogadást és levetette magát az füves árokpartra és úgy kiabálta nekem: Összetöröd a kis szívem!!!! Lassan kezdi megérteni, hogy a hisztivel csak rosszabb helyzetbe kerül és most is pár pillanat alatt összeszedte magát, újabb fogadást ajánlott és több órás biciklizés után felfutott a dombon, csak azért, hogy nyerjen és övé legyen a túró rudi. Elszántsága nagyon is ismerős. Megérhettem azt a pillanatot is, amikor az apósom azt mondja, látva Zsombor viselkedését, mintha csak a fiát látná. Hiába szóltam Zsombinak, a füle botját se mozgatta, csak ment előre. A gyerekszájait szorgosan jegyzetelem, bár éppen ma reggel volt egy olyan bonyolult és hosszú, tudományosan meglehetősen megalapozatlan eszmefuttatása, amit az apjával közösen se tudtunk ismét összerakni. Egyik nap a tévével veszett össze. A ptolemaioszi világképet mutatták be a kedvenc csatornáján, amikor kikelt magából: Ez butaság! Nem a Föld körül kering a Nap! A Nap körül keringenek a bolygók! Zsombor Pompei-ről néz tévéműsort. Én: – Pompeiben még nem voltam, elmegyünk oda együtt! Zsombor: Jó, de akkor, amikor nem tör ki a Vezúv. Rozmaringos sertéssültet eszünk. Zsombor talál egy rozmaringlevele: – Mi ez a bot? Ezzel szúrták le a disznót? Zsombor: Veszel nekem sütőgyurmát? Én: Persze! Zsombor: De lila is legyen! Mert akkor csinálok neked szívecskét. Zsombor, miközben Discovery-t néz: Tudod, mennyi üzemanyag ömlött ki? 56! Az olyan nagy szám, hogyha elszámolnánk 50-ig, az az egész éjszakába telne. Zsombor: Mákos utca 12. Én: Zsombor, mi az a Mákos utca 12? Zsombor: A tizenkettő egy szám!!!! Zsombor: Látod, ana, egyedül felvettem a kabátom. Én: Nagyon ügyes nagyfiú vagy. Zsombor: Már csak olvasás kell megtanulni. Én: Meg számolni és írni. Zsombor: Igen, és akkor dögös leszek.