Anya lettem – Édes hétköznapok, apró örömök

Óvodai titkokra derül fény, szedünk csipkebogyót és főzünk belőle teát és névnapja alkalmából gumicukrot kap a gyerek az anyjától. Elke anyukájától kell megtudnom, hogy Elke mesélte neki az este, hogy az óvónéni olykor – gondolom, amikor a gyerekem olyan, mint egy “angyal” – Tari uramnak hívja Zsombit, amire a fiam annyit reagál, hogy “Nem vagyok Tai uam, Z(s)ombi vagyok.”

Nem csak a gyerek öntudata miatt nevetek a sztorin, bár az is nagyon tetszik, hanem a leghíresebb gyerekkori beszólásom okán is. Nagymamámmal mentünk a temetőbe és ott találkoztunk az idős tanító nénivel, aki anno apukámat tanította. Az idős nénik lelkesedésével köszöntött engem: “Szervusz Aranycsillag!” és én, aki képes voltam Székesfehérváron minden felnőttnek köszönni, mert úgy tanítottak, hogy a faluban mindenkinek köszönni kell, de nekem a város csak kicsivel volt nagyobb, mint a falu és köszöntem rendületlenül, annyit feleltem: “Nem vagy Aranycsillag, Kucsiévi vagyok!” A fiam persze, azt is kikéri magának, ha Torzonborznak vagy Pocmorgónak szólítom. Arra is annyit mond, hogy ő Z(s)ombi.  A zs-t még nem ejti tisztán, de egyértelműen már azt mondja, nem pedig a korábbi b-t a neve elején. Az r-ről viszont tudomást sem vesz. Ma reggel jeleztem neki, hogy a reggeli heverészést – istenem, miért kelnek a gyerekek hétvégente hajnalban?- a paplan alatt tesszük meg, mert hideg van. “Hozzál, uját!” – kérte. Elképzelni nem tudtam, hogy mit kér, pedig magyarázta is, de még úgy sem értettem. Erre kipattant az ágyból – ennyit a heverészésről – és odament a szekrényéhez, kihúzta a fiókot és felemelt egy pólót, mintha egy gyengeelméjűnek magyarázna: “Uja! Fel kell venni!” Nem volt választásom, felöltöztettem, felöltöztem, csináltam reggelit. Elkezdtem ebédet főzni – rakott krumplit – és a gyerek szórakoztatására az egyik krumpliból nyomda lett. Szintén óvodai titkokra derült fény egyik nap, amikor megszerezte a könyvet, amit éppen most olvasok, de nem talált benne egyetlen képet sem, vastagnak viszont éppen elég vastag volt, így úgy gondolta, komoly könyv. Éppen olyan, amilyenből az óvónéni szokott olvasni. Ezért leültetett a szőnyegre, mellém parancsolt minden közelben ténfergő felnőttet, majd leült velünk szembe, kinyitotta a könyvet és belekezdett: “Hol volt, hol nem volt, az óciás tengeren túl…” Sajnos, itt abba is maradt a mese, mert nem tudott nyugton ülni,  néha azonban tovább mesél Batkamanóról és Inciről és Finciről no meg az Óriásról, akiket én találtam ki egyik közös fürdés során. Az óriás akkor Zsombor volt, most, hogyha Zsombor mesél, nekem kell a Bijaboval eljátszanom az óriást. Szeretném, ha többet mesélne az oviról, viszont a kérdéseimet annyival rendezi le, hogy “Jó volt az oviban!” “Játszottunk Elkével.” “Autóval jöttél értem?” Olykor, amikor mindenképpen rá akarom venni a beszédre, megkérdezem, mi volt az ebéd vagy az uzsonna. Válaszaiból egyértelmű, hogy ő jár a világ legjobb ovijában, ahol minden nap husi van, olykor rántott husi és uzsonnára gumicukrot és csokit esznek. Sőt, van olyan nap, amikor gumicukor az ebéd is.

Gumicukrot, a mackós fajtát, a kis Frászkarikat névnapjára kapott tőlem egy egész zacskóval. Szerettem volna kivívni az elsőséget, mert Elke már mindenféle gumicukorral és édes mosollyal csábítgatja a fiam. (Igen, kicsit féltékeny vagyok, de nem vallom be.)

Mielőtt azonban Azok Az Anyák megköveznének elmesélem azt is, hogy kihasználtuk a napsütéses hétvégét és elmentünk kirándulni. A hegyekbe. (A hegyekbe, amelyek az Alpokból csak dombok, de nekünk hegyek.) Zsombor sapkáját teleszedtük csipkebogyóval, itthon teát áztattunk belőle és a csipkebogyó teát azóta is emlegeti a gyerekem és ugyanolyan remek, jó dolog számára, mint a gumicukor.

Névnapján a Szertáros Fiú is felköszöntötte, amit én tolmácsoltam. A köszöntés végén közöltem vele, hogy: – Nagy sztár vagy! – Nagy sztár vagyok! – nyugtázta a fiam.

Mesélnék még tovább is, de délutáni alvásból felébredt a fiam és nagy játékba, legózásba kezdett és most a szobájából kiabál: “Anya, segíts, kérlek.” Muszáj mennem, mert fontos játszanivalónk van!

Köszönjük mindenkinek a köszöntést! Zsombi anyukája nagyon meghatódott, hogy ennyien szeretik az ő kicsi fiacskáját…