Anya lettem – 3+1 pasival élek és szabira mentem

Tovább romlott az ivararány, 39 éves lettem én, és a fiúk elmentek nyaralni. Hetek hosszú sora 6533 karakterben.

Tovább romlott az ivararány A télen megígértük, egészen pontosan megígértem Zsombinak, hogy tavasszal kap egy macskát, és komolyan is gondoltuk, nem csak az időt húztuk, hátha elfelejti a gyerek. Évek óta vágyott saját háziállatra – próbálkozott a bogarak háziasításával, de nem járt sikerrel -, a macskákért pedig különösen bolondult, így amikor a csillag- és építkezésállások úgy mutatták, jöhetett a macska. Június elején érkezett meg hozzánk Micubisi, vagy arisztokratikusan Mitsubishi, a 6 hetes kandúr. (Én meg Immár 3 pasival élek…) Teljes nevét csak akkor kiabáljuk, ha mérgesek vagyunk rá, amúgy Micunak vagy Dani után szabadon Miju-nak szólítjuk. A büdös dögig viszont nem jutott el az elmúlt hetekben, sőt, miután tényleg itt maradt nálunk és a teraszt, mindenféle építkezési törmelékkel együtt, a saját birodalmának tekinti, így kapott csinos tálkákat – na, nem több ezer forintosat, annyira nem szeretjük, hanem egy praktikus szürkét – hahaha, szürke ötven árnyalatából egyet -, hogy szokja az egerek színét, mert ősszel nagy feladatot szánok neki és megfejeltük az egészet egy bolha távoltartó nyakörvvel is. Az állateledel kereskedésben a következő beszélgetés hangzott el: Én: Meddig tart a nyakörv hatása? Fiú a boltból: 4 hónapig. Én: Látom, hogy 6 hónapos kortól ajánlott, és ha a mi macskánk még csak 3 hónapos? Fiú a boltból: Akkor is négy hónapig tart. A férjem olyan hangosan röhögött ezen a beszélgetésen, hogy gyorsan kiválasztottam a kisebb macskákon is alkalmazható nyakörvet – pirosat kapott Micu, mert van érzékünk a divat hoz is – és nagyon széles és széles-kedves mosollyal köszöntem meg a fiúnak a boltból a segítséget. A teraszajtó, avagy a nagy fal Egy feltétellel jöhetett a macska. Ha kinti macska lesz és nem jár be a házba. Ezen rutinos macskatartó barátaink térdet csapkodva nevettek, de kitartó voltam és Micu is úgy döntött, hogy nem akar bejönni, így kapcsolatunk szárba szökött. Néha azért bedugja az orrát, de nem hagyjuk magunkat cukisággal és ártatlan nagy szemekkel levenni a lábunkról, következetesek vagyunk és rutinos szülők, két gyereket nevelünk egy macska „kismiska”. Dani egyre többet beszél, az ajtóőri szerep is remekül megy neki: Miju ne be! (Értsd: Micu ne gyere be!) És a macska érti. Utolsó nap az oviban Micu érkezése, amúgy teljesen véletlenül, egybeesett az ovis ballagással, éppen aznap lett 6 hetes, amikor a ballagás volt és el is tudtunk menni érte. Maga a ballagás ténye nem kavart fel, de amikor néztem és hallgattam szavaló gyerekem, kicsordult a könnyem. Az igazi szívszorító szívdobogás akkor jött, amikor június utolsó hétfőjén utoljára mentünk oviba. Próbáltam megfogni az elmúlt négy évet, de egy pillanatnak tűnt, ami már el is illant. Én azonban csak egy nyár erejéig búcsúztam az ovitól, szeptemberben újra megyek, de most már Danival. (A műtétről még mindig annyi az utolsó ígéretünk, hogy szeptemberig megműtik és műtét előtt 2 héttel szólnak. Egyre nehezebben viselem a bizonytalanságot.) Dallamtapadás Bandukolunk haza az oviból, utolsó nap, váltócipőben jöhet haza Zsombi, mert jófej anya vagyok és mert ez volt a kölyök kívánsága, és újra és újra énekelte, teli torokból: „Apu, vedd meg nekem a várost, automata váltós, kocsival szelném a dombokat, enyém lenne a kilátó, tudná, aki látott, hogy jó sok pénzünk van”. Régóta hallgatom a Wellhellonak ezt a számát, de mindig fülhallgatóval és miután a gyerekek lefeküdtek, hogy legyen erőm még szóláncokat fűzni, gondolatokat keríteni. – Hol tanultad ezt a számot? – kérdezem Zsombit. – Az oviban! – válaszolja, én meg érzem, hogy elképesztően nagy. És már szerelmes is. Egyik nap azzal jött haza az oviból, hogy összeveszett a szerelmével. Szerencsére másnap már boldogság volt, és egy puszi is elcsattant. Én meg csak fogom a fejem, hogy milyen nagy, egyszerűen nem térek magamhoz, hogy megint mennyit nőtt, mennyivel felnőttesebb, és mosolygok azon, hogy ő még nem is sejti, de én pontosan tudom, mennyire tapadnak majd rá a csajok és milyen jól fog járni az a lány, akit feleségül vesz. 39 éves lettem én Valószínűleg meg kellene rémíteni, hogy az utolsó harmincas év kezdődik és talán listát is kellene írnom, hogy mi mindent szeretnék megtenni, látni, átélni, mielőtt negyven leszek – el is gondolkoztam ezen -, de csak a gyerekeim életbevágóan fontosak. Ők azok, akik feltöltenek, mint a tenger illata, és ők azok, akik kikészítenek, mint a Mont Everest. Lefutni a New York maratont, jó lenne, de még jobb, ha minden este el tudok menni és futok 3,5 km-t. Már nem érdekel a világ felfedezése, a gyerekeim világának felfedezése sokkal izgalmasabb. Ha kérek George-tól valamit, akkor annyit, hogy békében, boldogságban és szeretetben tudjanak élni, hogy a nehézségek előre vigyék őket, ne pedig megakasszák őket és hogy mindig legyen egy kis helyem náluk és sok-sok közös élményt tudjunk gyűjteni a következő 3-4 évtizedben. Le a pelenkával! A szobatisztasággal Danival is őrült szerencsések vagyunk. Pár hónapja már megpróbáltam levenni a pelenkát, de annyit kellett mosni, hogy feladtam. Pár hete viszont Dani vette le és azóta kisebb, de inkább nagyobb sikerrel megy a bilizés. Sőt, igazán akkor vette fel a nagyfiús stílust, amikor feltettük a vécére a szűkítőt vagy a bátyjával a teraszról locsolja a gazt. Utóbbi annyira fiús dolog, hogy minden fiús anyuka és férfi érti, nem kell magyarázni.   Anya nyaral Még mindig nem tudtam feldolgozni, hogy a férjem és a fiaim felkajálták a chilis stanglimat, de amióta a fiúk nyaralnak – nem számolom, csak tudom, hogy 8 napja – nem bírom magam rávenni, hogy főzzek. Egyszerűen élvezem, hogy azt csinálok, amit akarok és akkor, amikor akarom. Van időm dolgozni, írni, alkotni. Akkor jövök és megyek, amikor akarok, akkor kelek, amikor akarok, nem pedig akkor, amikor valamelyik gyerek lendületből a hátamon landol. Egy év után igazán kellett nekem ennyi „levegő” és nagyon élvezem. Nem gondolok arra, hogy hiányoznak és mennyire szeretem, ha itt vannak körülöttem. Éjszaka rutinból benézek a gyerekszobába és már írom a bevásárló listát, hogy mi mindennel kell feltölteni a hűtőt, mire megjöttek, mert én remekül elélek szendvicsen és penészes sajtokon, de nekik napi ötször kell változatosan enni. És ha véget ér a nyaralás rengeteg dolgunk van: meg kell venni az iskolatáskát és a füzeteket, ceruzákat, okmányirodába diákigazolványt kell intézni, fel kell hívni a kórházat, és nagyon-nagyon ki kell használnunk a nyarat. Gyerekszáj: Ebédelünk négyen. Zsombor egyszer csak felkiált: – Én zseni vagyok! Erre Dani két falat között ránéz és megkérdezi: – Ba, mé? (Zsombi, miért? de benne volt a leoltás Baaz, miért? is) Zsombi: Nézd, milyen kis autót építettem! Szomszéd: Most csináltad? Zsombi: Nem, amikor apa elment és végre tudtam legozni. – Nézd, Dani, milyen illatos krémet vettem! – mutatom lelkesen. Dani beleszagol, majd azt mondja, hogy Fúj! (Talán egyetlen szót se mondott ki ilyen tisztán eddig.) Szülinapomra kaptam egy horgolt nyulat, Dani elkéri és közben ígéri: – Aja, éé viá (Anya, én vigyázok rá)! Elbambultam, erre azt mondta Zsombi: – Mi van? Illetve tessék. – Csak elbamultam. – Olyan volt, mintha engem néznél, de nem találnál meg.