Bódog és a csomagok Nem, nem a karácsonyi csomagokról lesz szó. Hanem azokról, amiket senki nem lát szívesen, valahogy mégis túl gyakran kerülnek a lábunk alá-elé.
Bódog a bátor Nem reprezentatív felmérésem szerint a kíváncsi, érdeklődő kiskutyákból lesznek a bátor felnőtt kutyák. De azért ők sem minden körülmények között rettenthetetlenek.
Bódog küldi A kutya nagyjából az idők kezdete óta fontos az emberek számára, mióta csak mellénk csapódtak. A munkakutyák pedig ezen felül különleges tiszteletnek is örvendhetnek, megérdemelten.
Bódog és a nevelés Egyre gyakrabban jut eszembe, hogy mit tudnék kezdeni egy új kiskutyával. Mármint nevelésügyileg. Mert kopnak az emlékeim, és természetesnek veszem mindazt, amit Bódog már tud.
Bódog a nyelvújító Egyébként is van hajlamunk nem létező szavakat használni, de a kutya mellett szinte naponta épülnek be újabb fura kifejezések a szókincsünkbe.
Bódog eszik A kutyák által elfogyasztott dolgok nem feltétlenül korlátozódnak az élelmiszerek körére.
Bódog a drága Múltkor feltette valaki azt a teljesen gyakorlati kérdést, hogy mennyibe is kerül egy kutya. Szerencsére eddig sosem kellett fillérre utánaszámolnom, de most kíváncsiságból végiggondoltam. Hátha kutyatartáson még csak gondolkodóknak is segít.