Legújabb könyvét, az L’Echappée belle (A szép szökevény-t) promotálja Anna Gavalda, s ennek apropóján több francia lap közölt vele készült interjút.
Vélelmezem, hogy «csakazértsem» a történetről mesélt ezúttal, sokkal inkább önmagáról, s az író-olvasó találkozókon újra és újra felmerülő kérdésről, miszerint milyen mértékben merít az életéből s mennyire képzelet szülötte történeteket ír?

Az Együtt lehetnénk kapcsán még könnyedén bocsátottam meg Gavaldának az olcsó írói fogásokat, lenyűgöztek a szereplők és magával ragadott a történet. A Vigaszággal azonban nem vagyok ilyen elnéző. Több mint félezer oldal és a katarzis teljes hiánya.

„A vackán heverő öreg kutya panaszos vonítása fogadta őket. Kate leguggolt, a kutya fejét a térdére fektette, és a fülét dörzsölgetve gyöngéd szavakat mormolt. És utána, (Charles azt hitte, Mathilde gyakori kifejezésével élve, hogy hallucinál), széttárta a karját, a kutya alá nyúlt…