Egészen véletlenül futottunk bele a Personal Stuctures – Biennale Arte Venezia 2019 kiállításba, de az egyik legjobb dolog volt, amit Velencében láttunk.
Valami furcsa és színes dolgot vettem észre, ami “kitüremkedett” a házból, ezért benéztünk a kertbe is.
Zseniális PERSONAL STRUCTURES kiállítás Velencében
A kapu nyitva volt. Egyik kompozícióról a másikra ugrott a szemem. Elképesztően szellemes és felkavaró volt a látvány. Felfedezésre csábított.
Dementorok! – kiáltotta Zsombi, aki a Harry Potter-lázban (és olvasásban) ég éppen. Nekem a Betlehemi királyok jutottak az eszembe.
Ezek után muszáj volt felmenni a lépcsőn és teremről teremre járni.
A Palazzo Mora kiállítótereiben a kortárs alkotások úgy képezték le a világot, a problémákat, úgy tettek fel kérdéseket, hogy bennem nagyon sok mindent megrezegtettek. És ezt nagyon szerettem. De szerettem azt az ellentétet is, amiben ezek az alkotások álltak a plafont díszítő falfestésekkel.
Az egyik kedvenc alkotásunk három gömbből állt. Az elsőben egy millió dollár volt ledarálva, a harmadikban egy millió euró, a középsőben pedig vezetékek és elektronika: egy millió bitcoin.
Nem voltam rendes újságíró és nem jegyeztem fel mindent – mert először nem is akartam írni erről a kiállításról, de túl jó volt, ezért muszáj volt írni -, a jegyzetek hiányát talán enyhíti ez az oldal, ahol megtalálható linkkel együtt az összes, a Personal Stuctures – Biennale Arte Venezia 2019 tárlaton kiállító művész.